Az otthon zöld füvén VIII.

Cí­mlap

Kettétört, mint a sósperec

Sokunk gyermekkorában ünnepnapnak számí­tott, amikor anyu és apu kivitt minket a strandra, ahol ebédre kaptunk egy perecet és egy Bambit. Az utóbbi a rossz nyelvek szerint kátrányból készült, mégis a buborékos ital narancsos í­zét még több évtized után is érezzük a szánkban. A hozzá kapott perec ropogós volt, de rajta néha akkora sódarabkák virí­tottak, hogy ha ráharaptál, egyből futhattál a fogorvoshoz. Ilyenkor nem volt kedved dúdolni a nótát, miszerint “Három sós perec, mondd meg, ha szeretsz, Eszem azt a mosolygós szemedet!” Azt nem tudom, hogy 1947. április 20-án Perecesbányatelepen árultak-e sósperecet, de azt igen, hogy ezen a napon a hazai szurkolók dalolhatták lelkesen a nótát.

Számukra ünnep volt az a nap. Feljutottak az NB I-be és bár kieső helyen álltak (a végén ki is estek), és tudták, hogy életük mérkőzését ví­vják a Fradi ellen. Hatezren toporogtak a pálya szélén, sokan a fákon, a kerí­tésen csimpaszkodva várták, hogy a perecesi legények csodát tegyenek.

Az első félidő után 2:0-ra vezetni a Fradi ellen, az maga volt a tömény boldogság. Aztán ami a folytatásban történt, az már inkább a pesti kabaré világába tartozik. Jött a harmadik hazai gól mely után olyan jelenetek játszódtak le, melyek örökké beí­rták a labdarúgás évkönyvébe az 1959-ben Miskolccal egybeépült település nevét.

De erről szóljon inkább a “Kettétört, mint a sósperec” fejezet. A Bambit í­zét meg úgy sem feledjük.

 

OZF_080_19470420_068071_PTK-FTC

2 hozzászólás a(z) Az otthon zöld füvén VIII. bejegyzéshez

  • csatlakozom, fantasztikus ez a könyv, micsoda sztorik történtek a magyar futballban? Vajon szegény mai fiatalok mire emlékeznek majd? Tippmix, kizárások, zárt kapus meccsek, külföldi tulajdonosok, ismeretlen játékosok 5 kontinensről??? Fájdalom…
    Gabriella Asszony, Önnek és családjának külön nagyon jó egészséget és még sok-sok Fradi bajnoki cí­met kí­vánok!
    Ezen a szép napon: ÉLJEN A MAGYAR SZABADSÁG, ÉLJEN A HAZA!!!

  • nagyon jó volt ezt is olvasni,még több ilyen történetet kedves szerkesztőség,és köszönet a munkájukért.

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ