Az otthon zöld füvén XIII.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

• 

  lacimadár on 2014. április 1. kedd - 21:23

  Hát, furcsa dolog ez a visszaemlékezés… tudom, hogy óvodáskoromban minden férfi napokig “szélütöttként” kóválygott, és gondolom, nálam idősebb Fradistáknak a mai napig fáj ez a dorogi vereség… Nagybátyámtól tudom, hogy a különvonatok tele voltak pezsgővel, sok ezer Fradista indult Dorogra… Persze, hogy fáj, történelmünk nagy kudarcai közé tartozik… Ugyanakkor legyen vigasz, hogy ennek a dorogi vereségnek köszönhetjük, hogy megnyertük 65-ben a VVK-t!!! Mert ha a Győr helyett indulunk a BEK-ben, a 4-be mi is eljutottunk volna (ritka szerencsés sorsolása volt az ETO-nak -- vagy csak a magyar foci volt ennyivel erősebb, mint az NDK-s, a bolgár és a holland???) de a döntő a Benficával szemben már csoda lett volna, az esetleges döntő pedig az akkori Inter ellen Milánóban, legyünk őszinték, lehetetlen… Hiába volt ragyogó csapatunk, az Inter és a Benfica akkor tán a világ 2 legjobbja volt… + akkora hátszele lett volna az olaszoknak… ami 1 év múlva a milánói BEK-meccsen is bebizonyosodott… 2 lesgól + Horváth kiállí­tása…

  Válasz