Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1980/81

Örülhet falu,város – bajnok lett a Ferencváros!

Az ókori Egyiptomban a számok szimbolikus jelentéssel bírtak. A mítoszokban és az őket körülvevő természetben megjelenő számok egyaránt az isteni teret és a kozmikus harmóniát szimbolizálták. Minden számhoz tartoznak olyan dátumok, melyek sikeresek és szerencsések. Ha ezeket a napokat figyelembe vesszük, és összhangba kerülünk saját számunk rezgésével, akkor a lehetőségeink is megsokszorozódnak az életünkben. A számok és a dátumok meghatározhatják jellemünket, kijelölhetik sorsunk irányát, és egyben megmutathatják, mely dátumok lesznek kiemelten fontosak az életünk során. Tudom, kevesen hisznek a számmisztikában és sokáig én is kételkedve fogadtam az fentieket, de mindez alapjaiban változott meg 1981. június 13.-án, az Üllői úton.

Ha eddig nem volt egyértelmű, hogy vajon miért is keverem a számmisztikát a Ferencváros történetével akkor a fenti dátum már ad kis magyarázatot, bár a teljes megértéshez személyes adatok is közrejátszottak. Valószínűleg soha nem lettem volna Fradista, ha nem hinnék abban a sorszerűségben, hogy 23 évesen ünnepelhettem a Ferencváros 23. bajnoki címét! Ebből meg sorsszerűen következik, hogy a számok ilyen összerendezősége örökre meghatározták azt az irányt, mely a mai napig a zöld-fehérekhez köti a mindennapjaimat. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy abban az „aranycsapatban” olyan játékosok játszottak (Nyilasi, Ebedli, Takács) akik nem csak a Fradit segítették hozzá a bajnoki címhez, de a szívemben is örökké bekarcolták magukat. 1981. június 13.-ig az út nem volt teljesen kikövezve, sőt eleinte nagyon hepehupásnak látszott.

Monostori Tivadar, Novák Dezső, Szűcs Lajos

A történet 1980 nyarán kezdődött. Az 1979/80-as bajnoki évet csalódással zártuk. A csapat a hatodik helyen végzett és az egész évet átjárta a bizonytalanság, és a széthúzás. Nem volt egység, konfliktusok voltak a játékosok és szakmai vezetés között, októberben Nyilasi Tibor bejelentette, hogy abbahagyja a focit, mert elege lett abból a közegből mely az egész magyar labdarúgást körülvette (emlékezzünk rá, az 1978-as VB után az egyik bűnbaknak kiáltották ki Nyílt, és el is tiltották egy évre, igaz ezt utána három hónapra mérsékelték). Nyíl visszatért ugyan, de a belső problémák odáig vezettek 1980 tavaszán, hogy a klub teljes „megújhodást” hirdetett. „Három Fradista hazatért” – ez volt a legtöbbször leírt mondat a sajtóban és jól jelképezte azt a változás, amit a Ferencvárosnál történt. Novák Dezső lett a vezetőedző, Szűcs Lajos, mint pályaedző segítette a munkát (Monostori Tivadarral) és Albert Flórián lett az utánpótlásért felelős vezető. Ők hárman több mint ezerszer játszottak zöld-fehérben és mindhárman világválogattak is voltak! Olyan védjeggyel érkeztek az Üllői útra, mely eleve kijelölte számukra a célt: a 23. bajnoki cím megszerzését! A frissen kinevezett edző (Dunaújvárosból csábították vissza a Fradihoz) ezekkel a mondatokkal „foglalta” el a kispadot:

„Sok mindenen változtatni kell, elsősorban a régi szemléleten s munkatempón. Azzal is tisztában vagyok, hogy itt részsikereket elérni — ez kevés. Egy kisebb csapatnál egy-egy hellyel feljebb lépni a táblázaton, ez igenis eredmény már, amit lehet becsülni s ami által az edzői munka értéke is nő. De kérdem én, itt elégedett lenne a közvélemény, vagy akár a klubvezetés, ha az elmúlt évi hatodik helyről az ötödikre lépnénk elő? Nos nem hiszem, hogy ezek után, körbehurcolnának a vállukon.”

Az elérendő cél ezzel ki is volt jelölve. Arra már nem nagyon emlékszem, hogy maga a szezon mennyire volt zökkenőmentes. Egy-két meccs emléke megmaradt és ami érdekes, hogy ezek közül az első, a Dunaújváros elleni 8:0-ás, első fordulós győzelem, valamint a bajnoki címet jelentő Pécs elleni 4:0. Az emlékezetem így zárta keretbe az évadot. A rend és a fegyelem is hamar helyreállt, a játékosok is csupán a játékra koncentráltak. Igaz, ebben a kérdésben a mester elég egyértelműen nyilatkozott:

„Amíg én vagyok a felelős, amíg engem szid a közönség, amíg nekem kell elvinnem a balhét, addig ne súgjon nekem hátulról senki. Ami pedig a játékosokat illeti: alkudozás nincs!”

Egyértelmű és határozott szavak. 1980 nyarán létfontosságúak is voltak, hiszen csak ezen alapelvek mentén lehetett összerázni a csapatot és közös erővel eljutni 1981. június 13-hoz, mely a sok Ferencvároshoz köthető élményem közül talán a legmaradandóbb. Harminc év távlatából nem állítom, hogy minden pillanatára emlékszem. Inkább a hangulat, az élmény, és a varázslat hármas alkot egy olyan pecsétet a szívemen, mely kör alakú, és zöld-fehér csikós, benne a Ferencváros Torna Club felirat. Így együtt jelenti a Fradizmust és azt, hogy igazi otthonra találtunk.

Mire elértünk 1981. június 13-hoz, pesti mondás szerint, elég sok víz folyt le a Dunán. Ebben a bajnoki évadban még 18 csapat szerepelt az NB I-ben. Ehhez jöttek a magyar kupamérkőzések és szezon közben több nemzetközi felkészülési mérkőzés, és nemzetközi torna is. Ezeket összeadva, a csapat gerincét adók 40-60 mérkőzés között léptek pályára (Judik a „listavezető, 58 mérkőzéssel!). Fáradtak voltak? Nem hinném, azokban az években természetes volt az ilyen szintű meccsszám. Az utolsó előtti fordulóban nem csak a bajnoki cím volt a tét, hanem Nyilasi Tibor is nagy eséllyel pályázott a legjobb európai góllövőnek járó aranycipő elnyerésére. Tapintható volt a feszültség a Szentélyben még akkor is, ha mindenki ünneplés készült. Ahhoz túl sokat vártunk a 23. címünkre, és ahhoz túl sok megpróbáltatáson estünk át, hogy elviseltük volna ha valaki kiénekli a sajtot a szánkból. Már órákkal a kezdés előtt zöld-fehérbe öltözött a stadion környéke. A hivatalos adatok szerint (Nagy Béla adata) 15.181 néző várta a kezdést, de akik ott voltak, tudják jól, hogy ennél sokkal többet voltunk. A lépcsők jelentős részét is elfoglalták a szurkolók, a kezdés előtt a nyitott kapukon már az jött be, aki csak akart! És sokan akartak részese lenni a bajnoki ünneplésnek!

Gólöröm!

Nehezen indult, talán a játékosok is megszeppentek egy kicsit, de nem annyira, hogy túl sokat kelljen várnunk az első gólra. A 17. percben Nyilasi beadását, Mörtel továbbcsúsztatta és a berobbanó Pogány az ötösről a léc alá lőtt, 1 : 0! Innentől kezdve már csak egy dolog miatt izgultunk. Nyilasi Tibi góljaira vártunk és reméltük, hogy lesz a lábában még annyi erő, hogy legalább kettőt vágjon és átvegye a vezetést az európai gólversenyben. Biztos vagyok benne, mindenki tudja a végkifejletet, de mivel olyan jó visszaemlékezni rá, inkább részletezem. A félidő utolsó előtti percében Pogány szabadrúgást ívelt a kapu elé. A nagyszerű lendülettel felugró Nyilasi aztán gólkirályhoz méltó fejessel juttatta kapuba a labdát, 2 : 0! Ahhoz, hogy véglegesen eldőljön a bajnoki cím, kellett a Vasas kaposvári veresége is, és mivel a rádió körkapcsolásának köszönhetően a 72. percben „világgá” röppent a hírt, hogy a Kaposvár vezet, már senki sem tudta megakadályozni az elszabadult boldogságot.

Nyilasi első gólja

A hangulat akkor hágott a tetőfokára amikor a 80. percben Nyíl úgy gondolta, a szurkolók eleget örültek már a Vasas vereségének, és itt az ideje valami olyant mutatni, amit a jelenlévők még az unokáknak is könnyes szemekkel fognak elmesélni. Negyven méterre a kaputól egyedül elindult, és ha Nyíl lábán a labdával önálló akcióba fogott, akkor már a kezdett kezdetén emelkedni kezdtek a kezek a magasba. Úgy cikázott át a megrémült pécsi védők között, mint a Zrinyi a törökön, dőltek a védők mint a kuglibábuk és a végén, Katzirzot is elfektetve gurított az üres kapuba. 3:0 és a 30. Nyilasi gól (Nyilasi Tibor teljesítményéről, góljairól és az ezüstcipőről külön írásban emlékezünk meg). A bombák nem robbantak úgy, ahogy a stadion közönsége ünnepelt. Ismeretlenül borultunk egymás nyakába, leírhatatlan volt az öröm. Shakespeare mondta, hogy egy színpadi művet úgy kell befejezni, hogy a végén mindig legyen könny vagy nevetés. 1981. június 13-án, a 90. percben a csereként beálló Szokolai olyan bombát küldött a kapuba, hogy a labda a hálótartó vasról majdnem Kakas kapujáig pattant! Igazi csattanó a végén!

Nyilasi második gólja a bajnokságban a 30. találata volt. Ezzel európai ezüstcipős lett az idényben.

A bíró hármas sípszava után aztán végleg elszabadultak a boldogság „indulatai”. A szurkolók minden gond nélkül rohanhattak a pályára, ölelve csókolva az éppen arra „repkedő” zöld-fehér játékost, akik legalább fél óráig többet voltak a levegőben, mint a zöld gyepen. Mire a játékosok bejutottak az öltőben, a szurkolók már „körbefogták” a székházat és addig skandálták a

„Örülhet falu, város — bajnok lett a Ferencváros!”

amíg nem jöttek ki ismét a játékosok, kezükben már pezsgős üvegekkel, együtt kiáltották a világnak: 23. alkalommal is bajnok lett a Ferencváros. Mindezeket 23 évesen átélni, maradandó emlék. Meg is őriztem örökre, bár ennyi év távlatából csak töredékek maradtak meg belőle. Ha nincs Novák Dezső soha nem múló Fradizmusa, akkor csupán az a néhány pillanat marad meg, amit az agyam elraktározott. De Dezső bácsi nem csak edzőnek, de Fradistának is hű maradt, így annyi dokumentumot megőrzött erről a csodálatos évről, hogy egy fél szobát elfoglalnak az újságok, a fotók és a jegyzetek, amit önzetlenül szerkesztőségünk rendelkezésére bocsájtott. A feldolgozás közel 2 hónapja tart és a végéhez közeledik. Siettünk, mert szerettük volna méltón ünnepelni a 23. bajnoki címünk évfordulóját.

Ezért aki még többet akar tudni az 1980/81-es esztendőről, csak annyi a dolga, hogy a „Cimkék” menüből kiválassza az évet és valószínűleg napokig fog csemegézni a kor dokumentumai között. Zárszóként én is innen választottam egy Novák Dezső idézetet, mely a legjobban összefoglalja az 1980/81-es szezont, vagyis a 23. bajnoki címünket:

„Hadd köszönjem meg segítőtársaimnak, a vezetőknek és persze, sok-sok lelkes szurkolónknak az évközi biztatást, segítséget. Sokan tapsoltak nekünk, hajtottak bennünket előre — nagyon köszönöm a fiúk nevében is. Es még annyit: azoknak, akik ősztől mostanáig gúnyos leveleket küldözgettek, telefonokkal molesztáltak, és ki-kioktattak bennünket, vagyis akik ellenünk szurkoltak, csak annyit mondhatok — igazán sajnálom, hogy nem tudtunk nekik örömet szerezni. Vagyis hogy a Fradi öt év után újra bajnok lett!”

– lalolib –

6 hozzászólás a(z) Bajnoki címek muzeális lapszemléje: 1980/81 bejegyzéshez

  • Az biztos, hogy ez még egy IGAZI FRADI volt, minden hibájával együtt! A bajnoki cím ünneplése csodálatos volt, pedig egy héttel voltunk a magyar -- angol után, és mindenkinek lógott az orra… Ez még egy olyan FRADI volt, akit/amit lehetett szeretni, imádni, időnként sírva a a francba elküldeni… megesküdni, hogy soha többé… utána az első győzelmet -mit győzelmet? az első labdaérintést!- követően ismét “egy volt a zászló, egy volt a tábor”!!!… Apropos, egy kérdés, ha tud rá valaki válaszolni: miért lengenek zöld-fehér-fekete zászlók a szektorokban? Lehet, hogy én teljesen hülye vagyok (idézet: Pelikán et. a Tanúból), de nekünk KÉT színünk van! (bár nem vagyunk kétszínűek)… azt hiszem, világjelenség, hogy az ún. szurkolói csoportok magukat reklámozzák, a saját zászlaikat lobogtatják, nem az állítólag imádott klubjukét…

  • 12 évesen a 12-es szektorban legjobb barátommal “Madárral” ünnepeltük első élőben megtapasztalt bajnoki címünket! Ha addigra nem köteleztem volna el magam a Fradihoz, akkor biztosan “szerelemre lobbantam” volna a klub iránt. Az a hangulat, a stadion semmihez nem hasonlítható “atmoszférája”, a tábor buzdítása kánonban, a “Bólints. Tibi!” hihetetlen gyönyörű emlékek. Minden gólnál óriási hangrobbanás volt, de a legnagyobb robaj a Vasas kaposvári vereségét adta tudtunkra! Legnagyobb örömömre az év meccseiről beszámoló FTC kiadvány (szerk.:Nagy Béla, of course:) FTC-PMSC 4-0 cikke alatt a képen haverommal együtt mindketten le vagyunk fotózva a kis Fradi-zászlónkkal! Vajon meddig kell várnunk egy hasonló boldogságra?

  • Kár, hogy nincs hozzá videó. Nagyon megnéztem volna az akkori ünneplést. Nagyszerű anyag, néha úgy éreztem, én is részese vagyok a bajnoki ünneplésnek.

    • Előbb-utóbb csak lesz a NAVA jóvoltából. A ’30-as, ’40-es évekből elég sok minden digitalizálásra került. Ugyan 1948-nál megálltak, így 1985-ig elég hiányos a videóarchivum, pedig a hatvanas évekből lenne mit megmutatni. Így is kb. 500 meccs gólösszefoglalója fent van az oldalunkon.

  • Azt a napot nem lehet feledni!Mivel 1976-ban katona voltam,így nekem ez volt az első Fradi bajnoki cím,amit együtt ünnepelhettem a csapattal.Nagyszerű kis emlékezés,talán az túlzás egy kicsit,hogy Nyilasi 40méterről indult el,mert szerintem 20méter sem volt,de ez ennyi év után már nem nagyon számit.Utólag az dühősit,hogy mi voltunk olyan becsületesek,hogy az utolsó Kaposvár elleni meccsen nem rúgattunk vele még legalább két gólt.
    Akkor még voltak igazi fradisták.És nem csak a pályán,de ott volt Novák,Szűcs és Albert!Egy ilyen korszakot manapság már úgysem fogunk megélni.Ezért is volt jó érzés újra átélni azt a csodálatos napot.

  • Vajon mikor fogunk mi újra bajnoki címet ünnepelni? Csak irigykedem azokra akik a 23. bajnoki címünk elnyerésekor a stadionban lehettek. Igaz, hogy ezáltal idősebbek is, de legalább vannak szép emlékeik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.18. 17:00 FTC-Paks (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák