Binder Nándor

4 hozzászólás a(z) Binder Nándor bejegyzéshez

  • Rövid részlet egy megjelenés előtt álló, szép életpályát befutó ötvenhatos magyar menekültekről szóló interjúkötetből -- Rácz János: Magyarországról jöttünk, mesterségünk cí­mere: életrevalóak -, a forradalom idején Hegyeshalmon történelmet és éneket taní­tó, mosonmagyaróvári születésű és onnan kivándorolt, majd Clevelandben hivatali tisztviselő és templomi orgonista, most 86 éves Ekker Lászlóval készült beszélgetésből:

    Volt egy kollégám, aki ott lakott Mosonmagyaróváron, beszéltem vele a forradalom napjaiban. Idősebb volt, és
    bár nem volt nagy hí­resség, de 1915-től focizott a Fradiban, még Binder néven. Akkor már Bánki Nándornak hí­vták. Mindig mondta: „Laci, ne menj sehová! Maradj otthon! Próbáld meg, és ne menj ki, ne tégy semmit!” Nagyon sokan, akik kimentek az utcára, azt hitték, semmit sem csináltak, csak ott voltak. Ahogy Arany János is í­rta: „Tenni kevés, de halni volt esély”.

    És az idézett rész lábjegyzetében a dióhéjban közölt pályafutás-adatok mellett, illetve a könyv végi forrásjegyzékben kétszer is feltüntetve a honlap neve.

    • Érdekes, amit í­rsz önmagában is viszont volt egy Ecker Nándor nevű játékosunk, aki 1907 nyarán Amerikába távozott. Lehet, hogy Ekker Lászlónak lehet köze Ecker Nándorhoz?

      • Nem tudom, de érdekes. Ecker Nándor viszont visszatért Amerikából, mert 1911-ben megint játszott nálunk. Más Fradi-, foci-, és/vagy amerikai rokonságbéli kitérő viszont nincs az Ekker-interjúban, í­gy többet nem tudok.

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ