Borsos Miklós

Borsos Miklós

Tősgyökeres fradista. Tí­z esztendős korában ment le először az Üllői úti sporttelepre, ott nőtt, cseperedett ifjúsági, majd felnőtt gólerős, jól cselező csatárrá.

Ragadt hozzá a labda és nagy biztonsággal maradt a birtokában, megtévesztő mozdulatai után is. Szinte úgy tűnt, hogy nem is okozhat számára nehézséget, hogy bárkit kicselezzen. Ráadásul hatalmas erővel, pontosan tudott lőni. Erről tanúskodik 58 gólja is.

A leggólerősebb meccse a korszak egyik nagy rangadója volt. 1955. júniusában a Népstadionban rendezték a Honvéd – Kinizsi rangadót. A Honvéd már 3-0-ra, majd 4-1 -re is vezetett. A második játékrészben azonban – elsősorban Borsos nagyszerű játékának, és Gulyás bravúros védéseinek következtében fordult a kocka, a lelkes Kinizsi kiegyenlí­tett. Persze, hogy élete nagy meccseként emlegette ezt a találkozót az akkor 20 éves csatár kedvenc.

Azután jöttek újabb csatár kedvencek … és mások kaptak helyet a csapatban. Borsos az ausztrál túrán még elért két mesterhármast, és két négygólos meccse is volt. Ekkor elbúcsúzott a zöld-fehérektől s a Fáy utcába költözött.

Két esztendeig játszott a Vasasban, majd onnan is továbbvezetett az útja, a Rába partjára, Győrbe. A Rába együttesénél két évet töltött, aztán egy hosszabb kényszerpihenő következett. A búcsú az Egyetértésnél következett. Egy szép napon bejelentette edzőjének, hogy végleg abbahagyja az aktí­v játékot.

Később azonban ismét ferencvárosi mezben pompázott, a Fradi öregfiúkban.

(Várkonyi Sándor és Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

3 hozzászólás a(z) Borsos Miklós bejegyzéshez

  • A hí­res ausztráliai túrán a 17 mérkőzés 22 félidejében szerepelt és 21 góllal a góllövőlista élén végzett! 2. Szigeti Ferenc 20 gól/17 félidő, 3. Friedmanszky Zoltán 12 gól/19 félidő! Micsoda csatárok!!!

  • Megdöbbentő, hogy milyen fiatalon halt meg Ő is … Isten nyugtassa … Szegény … a nevét hallottam, olvastam, de ahogy YSE í­rta vagy 4 éve, előtte is, után is oly klasszisok gyártották a gólokat, hogy kicsit háttérbe szorult az emlékekben is … a statisztikák és a leí­rások alapján jó lenne most egy ilyen klasszis csatár a magyar válogatottban/nak … időnként túl sok, időnként (már vagy 30 éve …) túl kevés klasszisunk születik … vagy inkább “képződik” …

  • Az az igazság, hogy szegény Borsos sohasem volt igazán népszerű a szurkolók között. Persze, mert amikor én elkezdtem meccsre járni, még Kocsis és Deák volt a mérce… Utána meg hamarosan jött Friedmanszky majd Albert. így az sem okozott komoly felzúdulást, amikor 1959-ben eligazolt a Vasasba. Csak utólag tudjuk értékelni, hogy valójában milyen játékos volt.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ