Branikovits László: 69
Amikor Albert az FTC csapatában sorra aratta sikereit, az ifjúsági csapatban megjelent egy „hasonmás” labdarúgó. A Postástól érkezett játékos – a megtévesztően hasonló külső mellett- még egy-két mozdulat, cselsorozat is a nagy elődre emlékeztetett. Az ifjú játékost Branikovits Lászlónak hívták.
– Nagyon szépen indult a pályafutásom. Az első meccsemet a nagycsapatnál sohasem felejtem el. Kairóban dobott a mélyvízbe Lakat Karcsi bácsi, még nem voltam tizennyolc éves sem. Varga Zoli és Albert Flóri mellett játszani egy zöldfülű kissrácnak, az körülbelül olyan csodának számított, mintha egy vitorlázórepülőt váratlanul űrhajósként lőnek ki.
– Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?
– A Fradiban rengeteg, hiszen az első csapatban több, mint háromszázszor szerepeltem. Ebbe rengeteg szép és kevés fájó epizód sűrűsödik bele. Ma már hittel vallom: csak a szépre szabad emlékezni. Egyébként Bolognában és Liverpoolban a VVK-meccsek után a lapok első oldalára került a képem és a nevem. Talán nem véletlenül.
– Aztán jöttek a bajnokságok, az MNK-győzelmek és a müncheni olimpia.
– A Fradival három bajnokságot nyertem, hittel mondom, hogy 1967/68-ban a miénk volt toronymagasan a legjobb hazai csapat. Utána következett a Dózsa-korszak, de az a tény, hogy addig mi uralkodtunk. Annál az 1967-es Ferencvárosnál azóta sem láttam magyar pályán, de külföldön is csak ritkán, jobb klubcsapatot. Egy liverpooli kupamérkőzés után – ahol a győztes gólt én szereztem – úgy tűnt, nem is lesz soha problémám és pályafutásom a Fradiban fejezem be. Sajnos eljött az idő, hogy alig-alig szerepelhettem a csapatban. De erről majd később…
Az első gól az új Üllői úti sadionban. 1974.VI.1., FTC – MTK-VM: 2-1, Branikovits (lemaradt a lépről). Nyilasi örül a gólnak.
Talán a legbüszkébb arra vagyok, hogy az új Fradi-pályán az első ferencvárosi gólt én rúgtam! Ez az MTK elleni 1974-es örökrangadón történt. Az első félidő közepén Bálint nagyszerű labdával indított, Csetényit sikerült kicseleznem, majd kb. 14 méterről a hálóba lőttem a labdát. „Tettemet” a Népsportban is sporttörténeti gólnak nevezték… Egyébként a Nagyvárad tér felőli kapuba lőttem, és óriási örömet éreztem. A nemzetközi találkozók közül a Fenerbahce elleni UEFA Kupa meccs és a szintén 1971-ben játszott Braunschweig elleni népstadionbeli találkozó felejthetetlen. Előbbin 3-1-re győztünk. Mindhárom gólt én szereztem. A németeknek „csak” kettőt rúgtam.
A válogatottban csak 1972-ben mutatkozhattam be, egy NSZK elleni meccsen. A románok elleni hazai EB selejtezőn Kocsis Lajos álompassza után én szereztem a vezető gólunkat, de a románok kiegyenlítettek. Ezután megsérültem és kimaradtam a válogatottból. Az 1972-es müncheni olimpiára viszont kijutottam. Már 1968-ban együtt készülhettem Tatán az olimpiai csapattal. Lakat Karcsi bácsi már januárban megmondta, hogy nem fog elvinni az olimpiára, de csináljam végig a felkészülést. 1972-ben viszont bekerültem. A döntő előtti meccseken játszottam, a döntőn viszont nem állítottak be. Azért így is olimpiai ezüstérmes lettem.
– A Fradiban kik voltak a legjobb haverjai?
– Annak idején Bálint Laci, Megyesi és Juhász Pista állt legközelebb hozzám.
1975.IV.9., FTC – Crvena Zvezda: 2-1, KEK elődöntő. Branikovits gólja.
– Kedvenc edzője?
– Én mindig Lakat Károlyra esküdtem.
– 1976-ban túladtak Önön, vagy mondjuk úgy, elküldték a korábbi ászt.
– Az Üllői úti vezetők – fogalmazzunk úgy – nem ellenkeztek, amikor a Csepel el akart vinni. De ne tépjünk fel régi sebeket! Tény: jött a fiatalítás, én pedig éreztem, hogy mindinkább felesleges vagyok. Bevallom, a szívem szakadt meg, amikor a kezembe adták az átigazolási papírt.
– Meddig maradt Csepelen?
– Két évig. Szerettek, megbecsültek. Ám 1976-ban, mikor elhagytam az Üllői utat, kétségtelenül elpattant egy húr. Csepel után még két évet az Építőknél játszottam. Külföldre nem szerződhettem, ekkor még nem volt arra olyan lehetőség, mint napjainkban. Én csak a szépre emlékezem, de 15 éves FTC-tagság után szebb búcsút érdemeltem volna. Nekem nem egy váza vagy 3-4 darab kávéscsésze jelenti az FTC-re való emlékezést. Hálatelt szívvel emlékezem játékostársaimra, akik annyit segítettek. Lakat tanár úrra, kedvenc edzőmre, és a mi közönségünkre, igen a B-középre. Az volt a csúcs…
10 hozzászólás a(z) Branikovits László: 69 bejegyzéshez
Hozzászólás a(z) Szarvas Károly bejegyzéshez Kilépés a válaszból
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Én gyerekként fociztam Branival a Potasban ..,..Albert mozdulataiva …egyutt!
Isten éltesse Branit még nagyon sokáig! Érje meg 40. bajnoki címünket is! A Fener elleni mesterhármas … a liverpooli győztes gól … alig múlt 18 …
Mellesleg, amikor ’65-ben a MU-t (3 aranylabdással), 67-68-ban a ‘Poolt vertük ki, mindkét edzőzseni (SIR Matt Busby és SIR Bob Paisley!!!) azt mondta, hogy nem szégyen a vereség Európa egyik legerősebb csapata ellen … volt ilyen is … -:(((
’68-ban a Leeds elleni VVK-döntőt az angolok úgy vezették fel, hogy Európa LEGERŐSEBB csapata jön az Elland Roadra! …
volt ilyen is … -:(((
Páncsics a KEK-döntőben nem játszott, egyébként pedig Brani idejében is sokszor megtelt a Népstadion.
FRADI VOLT, FRADI LESZ !
Hát persze, hogy nem játszott 1975-ben a KEK döntőben Páncsics Miklós! 1974 és 1977 között a Bp. Honvéd labdarúgója volt!
Branikovits 30 év előtti ismertségére és népszerűségére jellemző, hogy amikor nem tudtam volt megmagyarázni, hogy milyen frizurát kérek, a végén azt mondtam, “Branikovits-frizurát”. Egyből tudták, hogy milyet akarok…
YSE, ez zseniális, és olyan igaz! Mi kamaszkorunkban gyakran használtuk a kifejezést frizurára, cselre, meccs-szituációra stb, hogy olyan “Branis”… mekkora klasszis volt, ma meg alig emlékeznek rá… (lásd: a hozzászólások mennyisége)… Pedig ragyogó futballista volt, csak pechjére, akkor lett klasszis, amikor a magyar közönség (először!) totálisan elfordult a futballtól… Brani fénykorában nem 60-70000, hanem 6-7000 néző előtt játszották a rangadókat is, sajnos… Ezért kár a felesleges, hamis nosztalgiázásokért, amiket elsősorban az általam egyébként tisztelt és becsült LTK és Hegyi Iván képvisel… a magyar futballról a közönség kb. 1968-69 óta kimondta az ítéletet… azóta sem tanultunk belőle… mindig csak a duma… Amikor visszatért a közönség (’74-77 között), Branit akkor rúgta ki Jenő bácsi, akinél nagyobb Fradista nem volt a földön, ezt aláírom, de hogy az összes (ismétlem: ÖSSZES!) volt játékostársát kirúgta -- taccsra tette-, azt ma sem értem… akkor is mindenki fiatalítani akart a magyar fociban, mert ez olyan jól hangzik… és éveket lehet vele nyerni… Hova jutott a Fradi Géczi, Páncsics, Juhász, Szőke, Branikovits, Albert nélkül???? A KEK-döntőt ne említsétek, mert akkor még csak Szőke és a “CSÁSZÁR” hiányzott… de utána mi jött? Ha valaki ’75-ben azt mondja, hogy Nyilasi 20 éves korában lejátszotta élete legfontosabb meccsét -- KEK-döntő!!!-, mindenki körberöhögi… azután lett, ami lett… ébredjünk fel, a FRADI már kb. ’77-78 óta, azaz kb. 36-37 éve!!! nem igazi FRADI!!!
Újpest drukker vagyok. (Dunai II Anti okán.) Mindig tiszteltem Branikovitsot. Ahogy a háborúban a katonáknál: a tiszteletre méltó ellenfél előtt fejet hajtunk.
Respect.
Köszi, ez szép volt! Mi is tiszteljük a ti zsenijeiteket, Zsengellér, Szusza, Göröcs, Bene, Fazekas, Zámbó, Fekete, Törőcsik, Dunai II stb. nélkül a magyar futball nem lett volna az, ami volt kb. 70-80 éven keresztül ( a világ legszűkebb élvonalában). Köszi, respect Nektek is! Áldott karácsonyt!
Ui.: azért az igazi csak az lesz, amikor megint a Fradi-Újpest dönt a baknoki címről, amikor még a villamosok is leállnak meccs közben!:-)
Utoljára 20 éve volt ilyen, húzzatok bele!:-)
Rákosi Gyula mondta nem olyan rég egy visszaemlékező beszélgetés során a kamera előtt Gulyás Lászlónak, hogy ezt az általános fiatalítást a legfelső sportvezetés részéről rendelték el… Ő innen számítja a magyar futball hanyatlását.
Szőke és Páncsics nem volt a ’75-ös KEK-ben menetelő csapatban!