Bródy Sándor jubileuma

Múlt vasárnap ünnepelte a Ferencvárosi Torna Klub első csapata népszerű kapitányának, Bródy Sándornak jubileumát abból az alkalomból, hogy tiz éve működik a FTK football-csapatában. A FTK—BAK mérkőzés előtt az öltözőben Malaky Mihály, a FTK intézője a csapat tagjai nevében meleg szavak kíséretében átnyújtotta a csapat ajándékát.

SH-19111023Bródy Sándor 1901. október 22-ikén, délelőtt szerepelt először a FTK IV. csapatában a BTK IV. csapata ellen, már ugyanaznap délután a III. csapatban játszott, mindkét alkalommal centercsatárt. Ez volt első szereplése. A FTK első csapatában, mint half a Rákos-Szent-Mihályi SK elleni osztályozó mérkőzésen szerepelt először.

A FTK Berán József halála után 1905-ben választotta meg a FTK első csapata kapitányának. A magyar válogatott csapatban tizenhárom ízben szerepelt s a szereplésben kimagaslik az, hogy minden esetben centerhalfot játszott. Kapitánya volt annak a magyar válogatott csapatnak, mely 4:3 arányban legyőzte Bécsben az osztrák válogatottakat. Footballozni 14 éves korában kezdett és négy évig volt centercsatára az ifjúsági Ferencvárosi Pannonia FK-nak, e csapatban szerepelt Gorszky, Dobronyi, Stefán, stb., akik később szintén erősségei voltak a FTK-nak. Bródy jelenleg 28 éves és a székesfővárosi gázgyárak tisztviselője.

(Pesti Napló, 1911. október 25.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 12.08.15:45 FTC-PAFC (TV:M4sport)
Következik: 12.12.21:00 EL csoportkör Ludogorec-FTC (TV:Sport1)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST