Köszöntők

122 év – Boldog születésnapot Ferencváros!

Három egyforma betű és egy évente változó szám. A betűk állandók, a számok változnak. A betűk adják a hitünket, a számok adják a változást. Betűk és számok, nevek és életkorok. Amióta létezünk, a betűk adják a nevünket, a számok mutatják az életünk múlását. Egyszer vége lesz a névnek, a szám is megáll, de az emlékezésben örökre megmaradnak együtt, de vannak olyan betűk és számok, melyek soha nem múlhatnak el, melyek örökké élnek. Csak a számok változnak. Három egyforma betű: EEE, és egy évente változó szám. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Lakat Tanár úr – 100 év történelem

“Az Istenre és családomra gondolva oltom el az éjjeliszekrényemen lévő lámpát, és mielőtt az ágyba bújnék, még egyszer megsimogatom a szobánkban lévő, zöld-fehér zászlót.” Ezeket a meghitt szavakat 1947 júliusának végén vetette papírra útinaplójában Lakat Károly, a Ferencvárosi labdarúgás legendás alakja, aki játékosként és edzőként is maradandót alkotott. Mesteredzőként 1967-ben és 1968-ban nyert bajnoki címet a Fradival. Nem csak zöld-fehérben ért el sikereket, 1964-ben és 1968-ban az olimpiai bajnokságot nyert magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője is volt. A kupák, a bajnoki címek és az olimpiai érmek mellett, a diplomákat is gyűjtötte: doktori cím, három tanári diploma és mesteredzői képesítés.

Győrött született 1920. november 27-én. Lakat Károly, a Tanár úr, ma lenne 100 éves. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

EMLÉKEZÉS ANYÁK NAPJÁN

Sok mindenről szólt a FOTELSZURKOLÓ elmúlt 361 része és nehéz is az emlékek között válogatni, de anyák napján ez nem kérdés. Azonnal rá is kerestem és megdöbbenve láttam, hogy immár kilenc év telt el  egy szí­vszorí­tó rész megjelenése óta.

Mi ezzel résszel köszöntjük az ANYÁKAT, MAMÁKAT, emlékezzünk az ÉDESANYÁKRA!

121 év – Boldog születésnapot!

121 év már egy emberöltőn túlmutat, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán még akkor is, ha a XX. század vérzivataros évei tettek arról, hogy mindezek a villanások alapjaiban rengessék meg az emberiség hitét. Pedig mily szépen indult a XX. század! A boldog békeidő nem csak gazdasági fellendülést és békés polgári életet hozott, de létrehozta a magyar labdarúgást is. Amikor 1900. december 3-án hivatalosan is megalakult a Ferencváros labdarúgó szakosztálya, talán még az alapí­tók sem gondolták, milyen jelentős és a jövőt meghatározó okiratot í­rtak alá. A klub, dr. Springer Ferenc vezetésével már egy éve létezett, az erő, az egyetértés és az erkölcs jegyében, de csak a következő évben alakult meg a labdarúgó-szakosztály. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Picit megkésve, de annál nagyobb szeretettel

10 éves a “FOTELSZURKOLÓ”

2009. július 31-én egy új sorozat indult oldalunkon, mely a napokban immár tí­z éves.

így pár nap csúszással, de annál nagyobb szeretettel köszönöm minden olvasó nevében, ezt az immár 330 résznél járó egyedi hangvételű beszámolót a Fradi elmúlt évtizedéről LALOLIB szerkesztőtársunknak. A már emlí­tett bajnokságot felvezető rész után ma 10 éve, a ZTE elleni bajnokival indult igazából útjára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kocsis György 80 éves

Kocsis György

Kocsis György

Kocsis György, a Ferencváros egykori bajnok labdarúgója, 1936. július 2-án látta meg a napvilágot. Jóllehet Csepelen, a nagymama lakásában született, tősgyökeres erzsébetinek vallja magát, mert gyermekkora óta ott él.

A Pesterzsébeti Vasas SK-ban kezdett el futballozni (akkor éppen úgy hí­vták a gyakori névváltozáson átment erzsébeti klubot). Már kölyökként felkerült az ifi csapatba, csatár poszton játszott. Saját bevallása szerint már akkor vonzotta az Üllői úti pálya, gyakran – pénz hiányában – egy jegenyefa tetejéről szemlélte a mérkőzéseket. Gyerekfejjel nézője volt 1948. március 7-én, az akkor első osztályú Erzsébeti MTK FTC elleni találkozójának. Az erzsébeti csapat hazai pályán 2:2-es döntetlent ért el, ami nagy sikernek számí­tott. Kocsis György ezen a mérkőzésen látta játszani a később világhí­rűvé vált névrokonát, Kocsis Sándort.

Az évek múltak, és az FTC is felfigyelt a tehetséges labdarúgóra. 1958-ban le akarták igazolni, de Kocsis György akkor még nemet mondott. Úgy érezte, hogy nem lenne stabil helye az első csapatban, ezért az állandó játéklehetőséget jelentő maradás mellett döntött.

Egy évvel később azonban már igent mondott a Fradi megkeresésére Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Boldog születésnapot, Csöpi!

Dzurják József

Bizonyára sokan emlékeznek egy 1989. júniusi, Vasas elleni mérkőzésre a Szentélyben. Azokban az években fogyott a legtöbb pénztárgépszalag az országban és nem is volt igazi szurkoló az, aki nem tömött táskával érkezett a stadionba. A tábor előtt rács is volt még, amit egyrészt hangulatosan lehetett rázni, másrészt egy-egy hazai gól után remek kis falmászást lehetett tartani rajta. Ezen a bizonyos Vasas elleni mérkőzésen (amit 4:0-ra nyerünk meg), Dzurják Csöpinek volt egy „alakí­tása”, amely egyből az eszembe jut, ha róla esik szó. Amikor a második félidő elején, egy remek Dukon vágta utáni beadásból, a menetrendszerűen érkező Csöpi bevágta a Fradi harmadik, saját maga második gólját, és ugyanazon lendülettel, egy igazi falmászókat megszégyení­tő módon felkapaszkodott a szurkolók előtt tornyosuló rácsra, úgy vált pillatok alatt eggyé a táborral. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ