SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig

1 16 17 18

Tóth Károly: 57

Tóth Károly

A Fradi pálya tőszomszédságában született, a IX. kerületben nevelkedett és a mai napig is ott lakik. Nyolc évesen lett a Ferencváros játékosa, végigjárta a szamárlétrát (többszörös ifjúsági bajnok) és végül 11 év után, egyetlen NB I-es meccsen is pályára lépett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Takács Ákos: 36

Tizennyolc évesen került az első csapathoz, de a következő öt esztendőben csak az edzőtáborok alkalmával illetve a felkészülési meccseken kapott játéklehetőséget. Mindössze három tétmeccsen léphetett pályára (közte a centenáriumi Újpest elleni találkozón, í­gy a bajnokcsapat tagjának mondhatta magát). A gyerekkora óta hallásproblémákkal küszködő játékos úgy nyilatkozott, az is megfordult a fejében, hogy felhagy a futballal, mert nem igazán tud belőle megélni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

James Walker Thompson

thompson-james-walter

James Walker Thompson, magánhivatalnok, angol nyelvtanár.

1898-ban már a BTC szí­neiben találkozhatunk a nevével a foot-ball matchek illetve atlétikai versenyek résztvevői között.

1899-ben hivatalosan is belépett a Budapesti Torna Club-ba, a football-csapat II. kapitánya is volt. 1900 márciusában azonban kilépett a BTC tagjai közül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1 16 17 18
04.20.20:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ