Jegyzetek

Rédli András újra érmet hozott haza egy világversenyről

(A kép egy 2007-es sikerkor készült)

Rédli András

Vívó-vb: bronzérmes lett a férfi párbajtőrcsapat. A Tempó Fradi Alapítvány kurátorának -Rédli Károlynak- fia újabb szép sikert könyvelhet el. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg!

Vannak mérkőzések, melyek mély nyomokat hagynak a szurkolók lelkében. A legtöbb esetben ezek a nyomok kellemesek és bizsergetőek. Győzelmek, varázslatos gólok, remek cselek, mind olyan emlékkép, melyek erősítik a hitünket. Vereségre ritkán akarunk emlékezni, de az igazságtalanság, mely a csapatunkat bünteti, már fájdalmas sebeket ejthet. Egy ilyen emlékkép rémlett fel, amikor ma reggel felébredtem. 2010. március 6-án volt egy mérkőzés Zalaegerszegen, ahol Szabó játékvezető, mint a hazaiak tizenkettedik játékosa olyan ocsmányságot követett el, amit valószínűleg soha nem lehet majd elfeledni. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kötelező győzelem

Ami kötelező, az mindig nehéz. Emlékezzünk csak iskolás korunkra, amikor a kötelező olvasmányok elolvasása mindig nehézségekbe ütközött, de mellette Cooper indiántörténeteit lelkesen olvastuk, nem beszélve Zola Nanájáról, ami „tiltott” olvasmány volt, de újságpapírba csomagoltuk és úgy álcáztuk szüleink fürkész szemei elől. Annak ellenére, hogy a foci elég kiszámíthatatlan játék, de ott is ismert a kötelező győzelem fogalma, főleg az Üllői úton, ahol a múltban is számtalan esetben léptünk úgy pályára, hogy az ellenfél ismeretében egyetlen elfogadható eredményt fogadott el a szurkoló, a győzelmet. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Lehetőség, mellyel nem tudtunk élni

Röviden és tömören: dühös vagyok. Nem lenne szabad, főleg egy jegyzet írásának kezdetén, hiszen a düh soha sem jó tanácsadó és a legtöbb esetben olyan utakra vezeti a gondolatokat, melyekből eleve téves következtetések és főleg hamis állításokat lehet levonni. Azt meg továbbra sem akarok (egyszer megtettem, amit azóta is bánok), mert soha nem tartoztam azok közé, akik egy vereség után a pokol tűzén égetnék a csapatot. Mielőtt elkezdtem írni a jegyzetem, néhány fórumot „végigjártam”. Kár volt, mert az indulatok ismét olyan méreteket öltöttek, melyeket egyszerűen nem értek. Tovább olvasom

Debreceni emlék! /1964 május 10./

Az elmúlt évek ferencvárosi sikerei a Debrecen ellen / 1960 Népstadion: 7:0, 1963: 5:1 / már múltnak tűntek, amikor is közel száz Fradi szurkoló gyülekezett a Keleti pályaudvar csarnokában, hogy segítse csapatát, annak debreceni mérkőzésén.

Az időpont: 1964 május 10-e 7:50 volt.

A szurkolók tudták, hogy a csapat már egy nappal a mérkőzés előtt leutazott a Cívis városba és a Nagy Szállóban szállt meg.

Vidám hangulat, nótázás –közte persze többször is a Fradi induló- és még jó néhány régi szerzemény, dal éneklése jellemezte a hangulatot. Nem volt rendőri kíséret, nem volt biztosítás, de rongálás, megbotránkoztató viselkedés sem.

Az utazó szurkolók között volt egy „meglepetés tábla” is.

Ez csak a vonatból történő kiszállás után Debrecenben került elő. Tovább olvasom

Őszi séta a Farkasréti Temetőben

Toldi Géza

Két hét múlva halottak napja.

Ezt megelőzve egy kis sétát tetűnk a farkasréti temetőben ahol oly sok nagy sikert elért
ferencvárosi sportoló, labdarúgó és vezető nyugszik.

Felkerestük: Simon Tibor, Pusztai László, Nagy Béla –a krónikás-,Háda József, Kispéter Mihály, Dr. Csanádi Árpád, Zsiborás Gábor, és Toldi Géza nyugvóhelyét.

Szomorú szívvel láttuk, hogy –néhány szépen gondozott sírtól eltekintve—bizony elhanyagoltak, alig látogatottak. Az a sok öröm, melyet életükben nekünk –családnak, barátoknak, szurkolóknak- szereztek arra kötelez –kötelezne –hogy közeli, távoli nyugvóhelyeiket jobban őrizzük.

A legelszomorítóbb Toldi Géza síremléke volt ahonnan még a márványt is ellopták. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Megtört az átok!

Annak ellenére, hogy igazából soha nem hittem az átkok hatásának és abban sem, hogy ezek igazából be tudják folyásolni a jelenünket, de ettől függetlenül legbelül, ahová az agy befolyásoló képessége már nem ér, folyamatosan dobolt bennem a kétely, melynek okozója saját magam voltam. Mert megszegtem egy fogadalmat, amiről már akkor tudtam, hogy képtelen leszek betartani, amikor eldöntöttem, hogy többet nem teszem be a lábam a Szentélybe, és örökké fotelszurkoló maradok. Tovább olvasom

“Testvérharc” előtt?

A rövid és nem éppen sikeres aktív játékos pályafutásom során egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy azok ellen kellett pályára lépnem, akikkel együtt tanultam a foci tudományát, és akikkel évekig együtt játszottam. Ráadásul a mérkőzés elején az egyik gyerekkori barátomat egy félresikerült becsúszás után labdástól „küldtem” ki a pályáról, amiért meg is kaptam a határozott bírói fenyítést (ha jól emlékszem, akkor még nem volt sárga lap, így csak „hatos, ez volt az utolsó húzása” figyelmeztetést kaptam). A becsúszásom áldozata, Zsáki Matyi meg csak széttárta a karját miközben fájdalmasan mutogatta a dagadt bokáját. Utána percekig csak tébláboltam a pályán, még a labdát is megpróbáltam elkerülni.

A mérkőzés után barátilag rendeztük az összetűzést (ittunk egy sört, mert az akkoriban még így „dukált”), de még nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni az esetet. Az egész történet természetesen a szombati Kaposvár elleni mérkőzés apropóján jutott az eszembe. Azt még nem tudni, hogy a Fradi kaposvári „különítményéből” hányan lépnek a pályára (Maróti és Stanic valószínűleg), de egy valaki biztosan ott lesz és valószínűleg neki lesz a legnehezebb, hiszen Prukner László személye évekig egybeforrt a Kaposvárral, nélküle talán már nem is lenne NB1-es csapat a somogyi gárda. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – “Egyfélidős” győzelem

fotelszurkoloAz eddigi fotelszurkolós jegyzeteim írásánál akkor voltam gondban, amikor kikaptunk. Olyankor szörnyű egyből a gép elé ülni és valamilyen magyarázatot vagy esetleg bírálatot megfogalmazni. Egy győztes mérkőzés után miért kezdem magyarázkodással? Rájöttem, hogy néha nem is olyan könnyű egy sima győzelemről írni, főleg úgy, hogy úgy telik el 90 perc, hogy nem kellett feszengenem a fotelban. A sör sem loccsant ki a szőnyegre, a karfa is érintetlen maradt és bár az nem volt veszélyben, hogy esetleg elbóbiskolók, de a szokásos „nyugtató injekciókat” most nem kellett belém döfködni ahhoz, hogy végig tudjam élni a mérkőzést. Tovább olvasom

Fradista anekdoták: Korányi Lajos

Öngólveszély – felsőfokon

Korányi, a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédjeinek egyike ragyogó fizikai felépítésű, atletikus mozgású játékos volt. Gyorsaság, jó rúgótechnika, kitűnő helyezkedési képesség és fejjáték jellemezte. Ugyanakkor — nagyszerű adottságainak a tudatában — hajlott a könnyelműségre. Tovább olvasom

Örökrangadó előtt: múlt és jelen, valamint egy ropogós libasült

ftc_mtk_nagyBevallom őszintén, hogy nagyon sokáig hittem azt, hogy az örökrangadó szót a Fradi-MTK meccsre „találták ki”, mert évekig a családban csak akkor került említésre a szó, ha a Fradi játszott a kék fehérekkel. Ilyenkor számtalan „jószomszédi iszony” is borzolta a kedélyeket, hiszen néhai nagyapám szomszédja, üzlettársa (vagyis helyesebben seftelő társa a hatvanas évekből), vallási eredetéből kiindulva MTK szurkoló volt. Mivel a két öreg szinte naponta ugratta egymást, így az örökrangadók előtti és utáni tréfák természetesek voltak a családban.

Az egyik biztos hozadéka a liba volt egy ilyen örökrangadónak. Ha a Fradi nyert, akkor öregapám egy zöld kendővel átkötött libát ajándékozott Feri bácsiéknak, ha pedig az MTK nyert, akkor a liba maradt, de kék-fehér kendővel került a mi asztalunkra. Annak ellenére, hogy ez évente kétszer-háromszor is megismétlődött, mindig remekül mulattunk rajta, igaz, még mindig a számban érzem a kemencében sült liba ízét és illatát.

Tovább olvasom

Fradista anekdoták: Magyarul vagy angolul

zaszlo_karikatura

Hatalmas érdeklődés előzte meg és ugyanakkora csalódás követte az angol Huddersfield 1929. évi tavaszi budapesti vendégjátékát. A derék brit profik maguk is elismerték, hogy nem formálhatnak jogot többé a tanítómester titulusra; nem a katedrán, hanem a padban a helyük. Tovább olvasom

Érzékeny veszteség érte a a Fradi családot

kovy-zsolt-_0928Életének 85. évében elhunyt Kövy Zsolt (Losonc, 1926 – Pápa, 2010) nyugalmazott református lelkipásztor, egyháztörténész, a Pápai Református Tudományos Gyűjtemények nyugalmazott igazgatója, a Ferencvárosi Torna Club pápai Baráti Körének igazi Fradi szívű ragja. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Lecsapott a máltai sólyom

fotelszurkoloTudom, egy kicsit hatásvadász a cím, de most ez érdekel legkevésbé. Tudom azt is, hogy John Huston legendás filmjében szereplő máltai sólyom már csak azért sem tudott lecsapni, mivel az, egy aranyból készült drágakő volt, amit még a Máltai Lovagrend ajándékozott V. Károly spanyol királynak és melyet ellopnak és Humphrey Bogart indul a felkutatására. Azt meg sajnos nem tudom, hogy Máltán fészkelnek-e sólymok, de mivel az előbb említett lovagok Máltán éltek és a lovagi életvitelhez hozzátartozott a vadászat, így valószínűleg sólymokkal is rendelkeztek. Tovább olvasom

Fradista anekdoták: Aszlányi Károly

Aszlányi Károly

Figyelmetlenség

Aszlányi Károly nagy Fradi-drukker volt és állandóan ott lehetett látni a zöld-fehérek mérkőzésein. Tovább olvasom

Fradista anekdoták: Kohut Vilmos

kohut-vilmos_karikatura

Két szín a festékboltból

Tudni kell, hogy Kohut Vilmos “másodállásban” festék- és illatszerbolt tulajdonos volt. A Ferencváros legendás balszélsője 1929 tavaszán ritkán emlékeztetett igazi önmagára. A közönség természetesen a „pacsulibolt” számlájára írta Vilike formahanyatlását. Tovább olvasom

Egy megöregedett „vadászkutya” nyílt levele a Ferencvárosért

ftc-cimerA címet Hofi Géza egyik csodálatos dalából vettem kölcsön, mert ma is teljes mértékben ráillik mai társadalmunk egészére.

Mélységesen felháborít és elszomorít az a tény, hogy kedvenc Clubom, a Ferencváros ebbe a helyzetbe jutott amelybe jelenleg külső és belső erők taszítják.

Miután hosszú éveken keresztül a magyar befektetők csak hitegették -a kissé naiv- mindenkori FTC vezetőket, végre jött egy angol tulajdonos – akit személyesen nem is ismerek – de tudom, hogy már több éve a saját pénzén biztosítja a labdarúgó szakosztály, valamint az utánpótlás szekció működését.
Ennek a szezonnak kezdetén azt is elfogadta, hogy magyar edző kezébe kerüljön az irányítás és minél több tehetséges magyar játékos kerülhessen a csapathoz. Az egyik legtehetségesebb fiatal magyar edző Prukner László személyében olyan szakember került a szakmai vezetés élére, aki már bizonyított. Nem többet kért, csak TÜRELMET! Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – A vég kezdete?

fotelszurkolo

Nehéz héten vagyunk túl.
Nem volt olyan nap, hogy ne villantak volna elő az egy héttel ezelőtti mérkőzés eseményei. Megpróbáltam hadakozni ellene, de hamar rá kellett jönnöm, nincs értelme a védekezésnek. Szeptember 11-e úgy fog belénk ivódni, mint Amerikának a terrortámadás. Nem lehet kitörölni a mindennapokból, hasonlóan a múltunkat meghatározó 3:8-tól, a 7:1-től és az 5:0-tól. Keretbe foglalják a létünket, meghatározzák a Ferencvároshoz való kötődésünket.

Ilyen előzmények után vajon mit is várhattunk a Siófok elleni mérkőzéstől? Természetesen talpra állást, megalkuvás nélküli küzdelmet, és győzelmet. Azt, hogy akik felhúzzák a zöld-fehér mezt, azok tudni fogják, hogy mivel is tartoznak a szurkolóknak. Nem alibi focit vártam, nem azt, hogy képtelenek vagyunk egy épkézláb támadást vezetni, hogy egyeseknek semmit sem jelent a Ferencváros. Tovább olvasom

Fradista anekdoták: Markos Imre és a magyar válogatott zöld-fehérben

markos-imre_karikatura

Hangképek a Markos-show-ból.

Mai szóhasználattal azt mondhatnók: „óriási fazon”. Igen, ez ráillik Markos Imrére. A Bocskai pöttöm, de annál nagyobb tudású jobbszélsője nem tartozott éppenséggel a szószátyárok közé, de ha megszólalt — felderültek az arcok. Kéthetes túrára minimum 10 kiló kolbásszal és 5 kiló szalonnával állított be. Amint lepakolta a cókmókját, fájdalmasan jelentette be: Tovább olvasom

Óvtunk és kiástuk a csatabárdot

fradi_indianMegtörtént az, amire senki sem gondolt. A Ferencváros megóvta a szombati dózsa elleni mérkőzést. Elsőre még mosolyogtam rajta, egy pótcselekvésnek véltem, de ahogy előbújt belőlem a Fradista és a foci szerelmese, hamar rájöttem, itt sokkal többről van szó. Indián nyelven, kiástuk a csatabárdot, magyarul belekavartunk a „salakba”. Nem apróztuk el, nem hivatkoztunk a jogtalan kiállításra, a dózsa jogellenes jegyátadására, a biztonsági szolgálat szándékos balhé keresésére, egyből a legvégső eszközhöz nyúltunk: óvtunk.

Annak ellenére, hogy az óvás ténye egyértelműen arra utal, hogy bíró műhiba történt, itt sokkal mélyebb és komolyabb dologról van szó. Magáról a magyar labdarúgásról. Arról a posványról, mely már évtizedek óta jellemzi ezt a gyönyörű játékot hazánkban. Huszti elkezdte, a Fradi folytatta. Talán lavinát fog elindítani, talán lesznek olyanok, akik nem kabarénak tartják az óvást, és meglátják benne az igazi szándékot. A féltést, a tisztánlátás igényét. Tovább olvasom

Egy levél elő- és utózöngéi

huszti-szabi-levele_0913

Csak megköszönni tudom, hogy helyet kapnak e helyen a régi Fradiról és fradistákról írt emlékezéseim, most mégis a közelmúlt, a jelen és a jövő néhány kérdését vetném föl – természetesen zöld-fehér szemmel és szívvel.

A Huszti-levél megjelentetése sokféle visszhangot keltett. Abban mindenki egyetértett, hogy bátor cselekedet volt. Ha hívatlanul tanácsot adhattam volna írójának, két dolgot mondtam volna:

- eredményesebben kellene játszania a válogatottban, s nem lemondva a válogatottságról megírni a levelet, akkor ugyanis „belülről” szemléltette volna a problémákat.

Sokan felvetették a kérdést: mi lesz a levél következménye. A válasz egész egyszerű: semmi!

A magyar labdarúgás ugyanis jelenleg a politika, a pénz és kiszolgálóik kezében van. Ez az összefonódás pedig kizárja az egészséges kibontakozást. Mit várhatnánk az MLSZ-től, amelynek elnöke – ó, elfogulatlanság! – állítólag örömtáncot lejtett a Videoton Fradi elleni egyenlítő góljánál? Tovább olvasom

Ismét elment a FRADI CSALÁD egy oszlopos tagja

gyasz_kepDr. LÁDY JÓZSEF orvos-alezredes. A Központi Honvéd Kórház orr-fül-gége osztályának évtizedekig volt főorvosa. 65 évig volt a Ferencvárosi Torna Club szurkolója. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – A semmi közepén

semmi_kozepen

Elnézést, de lehet, hogy ma nagyon rövid leszek és ma kivételesen nem is használom a fotelszurkolós grafikát. Az első gondolatom az volt, hogy ma néma marad a fotelszurkoló. Lenne mit mondanom, de úgy érzem, nincs értelme. Ma, 2010. szeptember 11-én, terrortámadás érte a Ferencvárost. A semmi közepén állunk, bárhová is nézünk, csak ürességet látunk. Elfogyott a levegő körülöttünk, mert egyrészt olyan közeg veszi körül a Fradit, mely szándékosan és kéjesen rombolja az egészségünket, másrészt mi is sokat teszünk azért, hogy az előbbi közeg ténylegesen a földbe tudjon döngölni minket. Tovább olvasom

A derbi napja 2.0

derbi_napja2

A derbiről mindenféleképpen akartam írni. El is kezdtem, de valahol a harmadik mondatnál felrémlett, hogy mintha ezeket egyszer már leírtam volna. Elkezdtem kutakodni a jegyzeteimben és hamar rá is találtam arra, amit kerestem. A derbi napjára. Nem volt nehéz, mert tavaly is játszottunk a Dózsa ellen. Ahogy elolvastam a tavaszi cikket, egyből rá is jöttem, hogy most sem tudnék nagyon mást írni. Mert az érzés, amit a derbi okoz, az mindig ugyanaz. Bár tudom, hogy ismételni az iskolában sem mindig szerencsés dolog, főleg ha évről van szó, de most saját magam plagizálom és néhány mondatot aktualizálva, ugyanazon érzéseket osztom meg a kedves olvasókkal, melyek egy évvel ezelőtt éreztem. De írhattam volna 20 évvel ezelőttit is, hiszen a Fradi-Dózsa mindig más volt, mint a többi bajnoki mérkőzés, de egy valami biztosan nem változott az évek során: Tovább olvasom

Ossza meg az emlékeit!

ute_ftc_kicsi

Egy most készülő könyvhöz kéri olvasóink segítségét a leendő FTC-UTE mérkőzések emlékeit feldolgozó könyv szerzője: Tovább olvasom

Egy focitörténész fejfájásai II.

focitortenesz

Hazai „hivatalos” mérkőzések vagy mennyi az annyi? – 1. rész

Elvileg az a hivatalos, amit az MLSZ így tart számon. Ugyanakkor minden kívülálló bámul azon, hogy ahány klub – annyiféle nyilvántartás. De talán a következőkből valamennyire megértik. Vagy senki végképp nem ért semmit …

Még gimnazista koromban kialakítottam három kategóriát.

1/ Bajnoki
2/ Magyar (Népköztársasági) Kupa
3/ Egyéb hazai díjmérkőzés

A Bajnokságot és a Kupát csak a szövetség írhatja ki. (Nem véletlen, hogy Angliában egyszerűen „FA Cup”, azaz a „Szövetség Kupája” vagy „Szövetségi Kupa” a neve.

Jó-jó, kérdezhetik a naivak, akkor mi a baj vele. Hiszen itt van hivatalos nyilvántartás. Csakhogy nem minden mérkőzés számít a végén a sorozatból mérkőzésnek, ami el is kezdtek. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Két félidős boldogság

fotelszurkoloA Győr elleni találkozó előtt mindenki tisztában volt azzal, hogy mennyire fontos mérkőzés előtt állunk. Győzelemmel ott ragadnánk az élmezőnyben, plusz jó ajánlólevél lenne a derbi előtt, mely minden Ferencvárosi szurkoló számára, a „mérkőzés”.  Másrészt az össze-vissza tologatott időpont miatt, a klub vezetése ingyenessé tette a szurkolók számára a mérkőzést. A szándék díjazható, a cél az volt, hogy visszacsalogassa a nézőket a Szentélybe. Az, hogy mennyire jött be az ötlet, arról lehetne elmélkedni, a várt telt ház elmaradt ugyan, de remélhetőleg voltak olyanok, akik a látottak után ismét visszatérnek a lelátókra.

A hírek szerint több ismert személyiség is eljött, és csak remélni lehet, hogy őket nem az ingyenesség vonzotta, és nem a Fradit akarták felhasználni arra, hogy ismét a reflektorfénybe kerüljenek, mert amit ma a csapat produkált, az minden pénzt és minden népszerűséget megért! Egy olyan varázslatos estét produkáltak a fiúk, amire már nagyon régen vártunk, és ami a Videoton elleni mérkőzés után, talán benne is volt a levegőben. Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031