Könyv (könyvismertető)

Az otthon zöld füvén XXII.

Címlap

Üllői úti színház, Hegedűs: a fejtetőm!

 

Számomra egy focimérkőzés akkor emlékezetes, ha ahhoz egy gól, egy pazar csel, egy látványos felhőfejes – röviden maga a játék kapcsolódik minden szépségével és izgalmával. Mert ami nem ezt a csodás játékot élteti az még akkor sem lehet igazán emlékezetes, ha azokat nehéz feledni. Legyen az leszakadt lelátó az Üllői úton, a 96 szurkoló halálával végződő Hillsborough tragédia az angol FA-kupa döntőjén, vagy az 1985-s Heysel stadionbeli borzalom, de voltak kisebb szurkolói rendbontások is melyek miatt félbe kellett szakítani egy mérkőzést, de voltak olyan esetek is, amikor bár történt egy kis rendbontás, de a végkifejletet már a pályán lévők színészi alakítása révén kerültek reflektorfénybe. Egy ilyen Oscar-díjas alakítás fűződik 1983. október 1-hez, amikor egy “eltévedt” metrófogantyú repült be a szombathelyi kapus irányába, akit bár nem talált el (szerencsére) a labdának nem látszó tárgy, de ettől még Hegedűs kapus olyan teátrális mozdulattal vágódott el a füvön, hogy azt még Argan (Moliere – Képzelt beteg) is megirigyelte volna. A történet további részét nem mesélem el, nem akarom ellőni a poént (bár azt minden bizonnyal sokan ismerik), ezért inkább néhány mondatot ejtenék Fradi szívünk egyik legkínosabb bajnoki időszakáról az 1983-1985 közötti időszakról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XXI.

Címlap

Rába-parti

Az emlékek néha önmaguktól is képesek megszépülni. Manapság, amikor tényleg konganak a stadionok az ürességtől (kivéve egy-két Fradi mérkőzést), amikor a szurkolók inkább más szórakozást választanak a foci helyett, sokszor szoktuk felemlegetni a múltat, a telt házas mérkőzéseket, a kettős rangadók tömegiszonyát. Pedig azért régen sem volt minden fenékig tejföl, játszottunk mi  is félházak előtt, de egy-egy kedves emlék annyira belénk tud ivódni, hogy azokból pillanat alatt képesek vagyunk megszépíteni a múltat. Sokunk számára az egyik ilyen emlék az 1982. április 28-i, Rába ETO elleni mérkőzés, mely a bajnoki címről volt hivatott dönteni. Két pont volt csupán a győriek előnye, amit egy győzelemmel lehetett volna egalizálni. Meg is éreztük a “vér szagát”, ráadásul remek előjelekkel vártuk a Rába EDE-t (a Rába gyár tejhatalmú igazgatójáról – Horváth Ede – hívtuk őket így). Április közepén a Vasast vertük 4:2-ra, utána a Dózsát küldtük haza egy ötössel (érdekes, hogy ez az 5:0 nem vésődött be úgy az emlékekbe, mint az 1990-s), majd Pogány emlékezetes fejesgóljával Székesfehérvárról is elhoztuk a két pontot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XX.

Címlap

Közel a Naphoz

Vannak mérkőzések, melyeket örökre kitörölnék az emlékeimből. Sőt, meg is büntetném azokat, akik előttem szóba hozzák. Rémálmaimban három ilyen mérkőzés van, melyből kettőre elég tisztán emlékszem, sőt az egyiken személyesen is részt vettem. A harmadik “áldozat”, bár nem történt olyan régen (pedig elég régi), de abból csupán apám szenvedő arca maradt meg, majd másnapi tiltó határozata, amit elég teátrálisan adott elő anyámnak és melyben megtiltotta bárminemű lila szín használatát a lakásban. Anyám, mint minden ilyen döntést rezzenéstelen arccal vett tudomásul. No nem azért, mert félt volna apámtól, hanem azért mert tisztában volt azzal, hogy otthon úgyis az történik, amit ő akar. Ráadásul a vázában ott ragyogtak a kert legszebb lila orgonái, amit az előző napon szedett… amikor is 8:3-ra kikaptunk az Újpesti Dózsától. Az évre is pontosan emlékszem, hiszen akkor léptem a felnőttek világába. Így utólag már az is lehet, hogy apám csak azért változott át “dühödt” Fradistává 1976. május 15-én, és azért adta ki az “aranybullát”, mert nem szerette volna, ha fia 18. születésnapján erre a keserű napra emlékezzen. Megjegyzem, a lila orgonák a vázában maradtak addig, amíg el nem hervadtak… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XIX.

Címlap

Avatók és aratók

1911, 1974: két emlékezetes dátum a Ferencváros történelmében, melyek nem bajnoki címhez és nem kupagyőzelemhez kapcsolódik, hanem az otthonunk zöld füvéhez, az Üllői úti stadionhoz. A Fradi első stadionját 1911. február 12-én avatták fel, majd a történelem viharaiban számos fejlesztésen, bővítésen esett át: új tribünök, cementlépcsők, számozott helyek, Springer-szobor. 1936. június 21-én már gyepszőnyegen vertük a Slaviát 5:2-re. Aztán 1947. május 4-én az osztrákok elleni válogatott mérkőzésen leszakadt a tribün egy része. És bár 1954-ben még felújításon esett át a stadion, de 1962-ben már kimondták rá a “halálos ítéletet”. Szakaszosan kezdték bontani, az öreg, legendás fatribün 1962. október 14-én búcsúzott el a csapattól. Tíz évvel később lett újra otthonunk az Üllői út, addig albérletben, a Népstadionban játszott a csapat, mely a Ferencvárosi labdarúgás egyik legeredményesebb korszaka is egyben. A stadiont 1970-ben kezdték építeni, a négy évig tartó munkálatok során a szurkolók szinte naponta zarándokoltak az Üllői útra, hogy figyelemmel kísérjék az építkezést. Bár akkor is voltak fanyalgók, de a zöld-fehér álmok végül is beteljesedtek és 1974. május 19-én átadásra került a stadion, mely sokunk számára több volt egy focipályánál, az maga volt Szentély. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XVIII.

Címlap

Gagarin is nézte Gránert

Amikor először megláttam a fejezet címét egy kicsit értetlenül meredtem a semmibe. Azt tudtam, hogy ki volt Gagarin, de Gráner nevéről nem ugrott be semmi. Pedig ha tökéletes memóriával rendelkeznék, akkor eszembe kellett volna jutni, hogy valamikor a hetvenes években olvashattam róla Moldova György egyik szociográfiai könyvében. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a “Tisztelet Komlónak” c. könyv annyira nem tud megelevenedni előttem, mint az “Akit a mozdony füstje megcsapott” és a “Szent Tehén”. Ettől függetlenül el sem tudtam képzelni, hogy vajon Gagarin mikor is láthatta Gránert, akit valójában nem is így hívtak, csak így becéztek. Már ez a kettősség felkeltette az érdeklődésemet és olyan mohon faltam a fejezet sorait annak érdekében, hogy kiderüljön a “titok”, hogy el is felejtkeztem arról a tényről, hogy itt valójában a Fradi 1974-s MNK győzelméről szól a fáma. Gagarin és Gráner kapcsolatát most nem is leplezem le, azt meghagyom az olvasás élvezetének. Azt meg a Fradi szurkolók előtt nem kell titokban tartani, hogy az 1973/74-s Magyar Népköztársasági Kupát (maradjunk a hűségnél, akkor így hívták) mi nyertük meg. Legfeljebb az okozhat meglepetést, hogy az ellenfél a Komlói Bányász csapata volt, akik akkor a másodosztályban játszottak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XVII.

Címlap

Talpra, Megyer!

Mielőtt bárki is elfogultsággal vádolna, leszögezem, hogy soha nem voltam híve a “félidős” bajnoki címeknek. És ezzel akkor is így lennék, ha 1944-ben végül is kihirdetik a Fradit bajnoknak. Persze most jöhetnének azzal, hogy nekünk Fradistáknak ebben a témában savanyú a szőlő, hiszen 1963-ben és 1970-ben is egy picinyke szalmaszálon buktuk el a bajnoki címet. Ettől még a tények makacs dolgok, bár annyi azért hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy erről nem a bajnokságban résztvevő csapatok tehetnek. 1963-ban, amikor épphogy megúsztunk egy harmadik világháborút, kezdetét vette a hidegháborúnak egy újabb korszaka. Talán ennek folyománya volt az, hogy 1963-ban a szocialista országok követve a “nagy és legyőzhetetlen” Szovjetuniót, a nyugati formától eltérve, a tavasz/ősz lebonyolítást vezették be, ezért kellett 1963-ban egy fél műszakot teljesíteni a magyar bajnokságban. Amit aztán 1970-ben megszüntettek, mert rájöttek, hogy ezzel a magyar csapatok hátrányba kerülnek a nemzetközi kupákban. Vagy az is lehet, hogy ezzel csupán az 1969-s “jönnek a csehszlovákok” vereséget akarták feledtetni a szurkolókkal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XVI.

CímlapHé, ’68!

“1968 fényes éve volt a Ferencvárosnak.” – ezzel a tömör és mindent kifejező mondattal indul “Az Otthon zöld füvén” újabb fejezete. Ezzel akár le is lehetne zárni a bevezetőt, hiszen kevés olyan zöld-fehér rajongó van, aki nem ismerné labdarúgásunk történetének kultikus évét. De ahogy a fejezet címe is utal rá, 1968 nem csak emiatt emlékezetes. “A világ végérvényesen megváltozott” – fogalmazta meg Robert Merle a kiváló francia író “Üvegfal mögött” című regényben. A sokaságból nehéz kiragadni azokat az eseményeket melyek alátámasztják az előbbi mondatot. A prágai tavasz, az európai diáklázadások, Robert F. Kenedy meggyilkolása, az új gazdasági mechanizmus bevezetése hazánkban – mind-mind olyan események melyek lezárták a hidegháborús hatvanas éveket és egy új világ kialakulásának a reményét vetítették elő.  1968 azonban nem csak a politikának egy sötétebb részét próbálta lezárni. A Ferencvárosi labdarúgás egyik legdicsőségesebb korszaka is véget ért… egy újabb bajnoki címmel, a VVK döntővel, Aranylabdával, három világválogatottal és a mexikói olimpia győzteseivel (Novák, Szűcs, Páncsics, Juhász “+” Varga Zoltán). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XV.

CímlapBeatles – Rolling Stones 3:0

Vannak mérkőzések, melyek örökre a szurkolók lelkébe költöznek. Ezek azok, melyekre mindig lehet hivatkozni, melyről áhítattal lehet mesélni a gyereknek, az unokának és melyekre ha emlékezünk, olyan dallamokat játszanak mint a Beatles vagy a Rolling Stones. Az, hogy éppen melyik duruzsol a fülünkbe, az főleg a hangulatunktól függ. De vajon mi köze van a rockzene két legendás bandájának az 1967-s Ferencváros-Újpest rangadóhoz? Természetesen nem sok, vagy talán semmi, de mégis ha engedünk a fantáziánknak és imádjuk a focit és a rockzenét, akkor biztosan találunk összefüggést. Pedig akik jól ismerik a két banda történetét, azok tudják, hogy a Beatles a rangadó évében már a feloszlás határán volt, és bár 1969-ben még jelent meg albumuk, de koncerten utoljára 1966-ban léptek fel.  Az “ellenfél” Rolling Stones más karriert futott be, ők később is alakultak és 1967-ben épp a csúcson voltak, a legendás “I Can’t Get No” számukra az egész világ “csápolt”.

Ahogy a zöld-fehér szurkolók “csápoltak” 1967-ben minden idők egyik legjobb Fradijának. Talán az nem is igazi Fradista aki nem fújja még álmában is a Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona összeállítást. Kispadon Lakat tanár úr, a pályán VVK bajnokok, olimpiai elsők, labdazsonglőrök, leendő világválogatottak és egy aranylabda várományos. Ők olyanok nekünk, mint a rockzenének a Mick Jagger, Keith Richards, John Lennon és Paul McCartney. Az utóbbiak a zene világát nyűgöztek le, a zöld-fehérek meg a világ labdarúgását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XIV.

Címlap

Angyalföldi paradicsom

Ennél a fejezetnél most tényleg nem hozzuk szóba a mérkőzés eredményét és nem is próbálunk a mai fejezet címét bármilyen módon is összekötni a Ferencvárossal. De annyi mezőgazdasági utalást kell tennünk, hogy a paradicsom termesztése, a magok  kiválasztása, a palántázás, a hajtások gondos ápolása nagyon is fontos ahhoz, hogy a végtermék  sokunk kedvenc zöldségévé válhasson. Ebből a kis “mezgés” ismertetőből már nem is olyan nehéz ugorni egy nagyot a hatvanas évek Angyalföldjére. Ahol legfeljebb egy-két balkonon termesztettek paradicsomot, és nem is angyalok lakták a XIII. kerületet, hanem főleg az iparban dolgozó munkások. Magának a kerületnek a névadása is rejtély, a legvalószínűbb feltételezés szerint a korábban a Rákos-patak mellett található Ördögmalomról kapta nevét, amit a pestiek játékosan Angyalföldre változtattak. Kassák Lajosnak is van egy verziója (még verset is írt róla), de az inkább az író- költő fantáziában született meg. Van egy pejoratív magyarázat is, mely szerint a terület nyomortanyáiról kapta a kissé gúnyos elnevezést. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XIII.

Címlap

Hátradőlt az egyik, romba dőlt a másik

Azt pontosan nem tudjuk, hogy mikor is alakult ki a Fradi országos népszerűsége és mikortól tolódott ki a kilencedik kerület határa. Annyit tudunk, hogy a harmincas évekig főleg budapesti csapatok alkották a bajnokságot . A vidéki csapatok csak a 40-s években kezdtek nagyobb létszámban megjelenni, melyből talán következhet az a megállapítás, hogy a két világháború közötti vidéki Magyarország, ha szerette a focit és szurkolni is akart egy országos klubnak, akkor azt Pestről kellett “választania”. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a labdarúgás népszerűsége és profizmussá válása a harmincas évekre tehető, amikor is a Ferencváros-Újpest-MTK hármas uralta a mezőnyt, akkor ezen klubok szurkolótáborának országossá válása is ezen időszakra tehető.

Ez meg akkor vált “pikánssá”, amikor a Fradi bajnoki mérkőzést játszott vidéken. A vidéki városok mindig is híresek voltak lokálpatriotizmusukról, így soha nem volt könnyű eldönteni, hogy az a szurkoló aki már az anyatejjel megkapta a Fradi szeretetét, vajon kinek is szurkoljon. Főleg azokban a kisvárosokban, melyek csak néhány évet töltöttek a legmagasabb osztályban. Annak ellenére, hogy a jelenben a Dorog az NB III-ban szerepel, volt olyan 23 évük amikor elég jelentős szerepet töltötte be a magyar labdarúgásban, bár bajnoki címet nem szereztek, de olyan játékosok szerepeltek a csapatban, mint  Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Varga János, Ilku István, Prohászka János, Karába János, Szuromi Antal, Monostori Tivadar, Szűcs Lajos. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén XII.

Címlap

Piros hetes

Azt nem tudom, hogy a többi kártyajátékban milyen szerepet tölt be a piros 7-s, de azt igen, hogy ultiban az a lap, amit legszívesebb minden kártyás megcinkelne, vagy olyan chipet építene bele, mely mindig hozzá irányítja. Mert ahogy nagyapám mondta, sok szép dolog van az életben, de egy piros 20-100 ulti terített durchmars-nál nincs szebb. A gond az, hogy ez a kombináció legfeljebb szökőévente jön össze és a játszótársak is mindig hitetlenkedve néznek a nyertesre, mert ilyen a “világon nincs”.

1963. november 17-én a Népstadion 65 ezres nézőseregének zöld-fehér része (kb. a 80%!-a) is azt hitte, hogy valami rossz tréfa áldozata. Bajnoki címvédőként közel egyéves veretlenséggel a hátunk mögött hogyan tudtunk 7 gólt kapni a Honvédtól? Magabiztosan vezettük a bajnokságot, az előző héten az Újpestet győzték le Mészáros József tanítványai, ráadásul a Honvéd a középmezőnyből próbált a dobogóra érni. Egy zöld-fehér győzelem már előre borítékolta volna a bajnoki címet az 1963 őszi, csonka bajnokságban (ezután álltunk át újra a tavasz/ősz rendszerre).

A meccs vége egy piros hetessel “fényesített” terített betli lett a Fradi számára. Ettől még simán megnyerhettük volna a bajnokságot, melyhez csak az kellett volna, hogy a két utolsó mérkőzésen 1 pontot szerezzünk a Szeged és a Dorog otthonában. Sajnos nem sikerült, így még egy piros ulti sem jött össze, bár a dobogó harmadik fokára felléphettünk.

Talán ezért is keserves emlék a Honvéd elleni “piros hetes”, de nem lenne zöld-fehér a szívünk, ha nem említenénk meg, hogy négy évvel később a Fradi húzott elő egy zöld hetest (7:1), mely a kártyában nem olyan értékes mint a piros, de nekünk  sokkal kedvesebb.

Most mégis érdemes leküzdenünk minden akadályt és átadni magunkat az olvasás és az emlékezés örömének. A piros hetes ellenére is ajánljuk a következő fejezetet – nem fogják megbánni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST