1923/24

1924.II.10. FTC – MAC 3:4 (edzőmérkőzés)

Az előkészületi mérkőzést a MAC 4:3-ra megnyerte, de úgy, hogy az FTC kihagyta az egyenlítési lehetőséget: az utolsó percben indokolatlan 11-est itélt az alkalmi bíró az FTC javára, de Hungler “gavallérosan a kapus kezébe rúgta a labdát.”

A furcsa mérkőzésen még egy nevezetes esemény történt: Kohut Vilmos ekkor játszott először az FTC-ben. A nagyszerű balszélső góllal mutatkozott be… Tovább olvasom

1924.I.6. Törökország – FTC 0:3

“A mérkőzés mindvégig az FTC fölénye jegyében folyt le, a törökök csak gyors szélsőik révén lefutásokkal operáltak. Szerencsére Amsel ily esetekben kiválóan, főleg pedig vakmerően állotta meg a sarat. Két eredménytelen korner után, Tóth szép centeréből, Pataki Kelemenhez passzol, aki a 16-osról ideális gólt lő. Néhány perccel később Héger szép beadását Pataki juttatja rendeltetési helyére. Tovább olvasom

1924.I.1. Altun Ordu – FTC 0:8

“Három órakor kezdtük, s Tóth—Pataki összjáték után Furmann már az első percben 20 méterről szép gólt lő. Állandó támadásaink mellett a törökök a félvonalon sem tudnak átjönni. A 6. percben Tóthot kornerre szerelik, amely eredménytelen marad. A 10. percben Hahn dr. Kelemenhez passzol, aki fordulatból 16 m-ről a második gólt lövi. Tovább olvasom

1923.XII.27. Galatasaray – FTC 1:1

„Pénteken déiután fél 3 órakor kezdődött első törökországi mérkőzésünk. A mérkőzés a „Stádium” nevű pályán folyt le, amely azonban nem egy, a mi viszonyaink szerint pályának nevezhető sporttelep, hanem egy jelenleg használatban nem levő kaszárnya hatalmas, de erősen lejtős udvara. Szakadó esőben mintegy kétezer néző előtt folyt le a mékőzés. A mérkőzés előtt a Galata elnöke üdvözöl bennünket és átadja nekem egyesületük selyemzászlaját, mire én a magunkkal hozott FTC-címerrei ékesített zöld-fehér selyemzászlót nyújtom át. Háromszoros sa-sa-sa kiáltás után a mieink háromszoros éljennel válaszolnak. Ezen egyébként megható jelenetet mozira lefényképezik és estére már a mozikban a rendes műsor előtt játszották. Tovább olvasom

1923.XI.4. FTC – Vasas 2:2

„Az FTC—Vasas mérkőzés már a vége felé járt és a hátralevő hat perctől már csak a legelszántabb drukkerek várták a 2:2 módosulását, amikor alig egy perccel az FTC kiegyenlítő gólja után Takács (Vasas) mintegy 15 méterrel az FTC 16-os vonala előtt nagyszerű labdát kapott és egyedül indult kedvező kilátásokkal az FTC kapuja felé. A helyzet veszedelmes volt és így Hungler és Takács I. (FTC) is rohantak a száguldó Vasas csatárral szemben, sőt oldalról Blum is feléje tartott. Tovább olvasom

1923.X.14. Amateure – FTC 1:1

19231014-amateure„A zöld-fehér csapat már sok fényes diadalt aratott Európa minden országában. Lelkünk melegével üdvözöltük őket, amikor diadalmasan járták végig a borús Angliát is; tapsoltunk francia, spanyol, svéd sikereinek, de mindig százszorosan jobban esett, ha örök riválisunk, Ausztria valamelyik nagy csapatával szemben raaadta el a győzelem pálmáját. Az Amateurt nem győzte le tegnap az FTC, de öldöklő iramú heves küzdelem után eldöntetlent ért el vele szemben olyan játékkal, amely az osztrák szakembereket is — Meisl Hugóval együtt — őszinte elismerésre késztetett. Tovább olvasom

1923.IX.30. MTK – FTC 2:1

ftcbk-gombok-regi-ujsag

Az MTK legyőzte az FTC-t. MTK – FTC 2:1 (0:1)

Az első félidőben az FTC a széltől támogatva Tóth góljával vezetett. – Izgalmas erős játék, amelyben Jeny lesántult. – A bíró a feltűnően durva Takácsot először kiállította, de azután ítéletét megváltoztatta. – A második félidőben az MTK fölénybe kerül s Winkler két fejes góljával megnyeri a meccset. – Orth pompás centerhalfjátéka. – 40,000 néző.

Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.30. 18:00 Balmazújváros-FTC (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ