Nemzetközi kupa

A KK története – 1930: A Rapid sikere

Triesztben, március 9-én ülésezett a KK konferencia. Fischer Mór elnökölt, aki először köszöntötte a felgyógyult Hugo Meislt, majd a különféle jelentésekre került sor. Az osztrák delegátus bejelentette, hogy Ausztria a jövőben csak abban az esetben vesz részt a küzdelemben, ha minden ország legjobb két csapatát nevezi be a KK-ra. Erre a résztvevő országok bejelentették, hogy Magyarország és Olaszország a bajnokság két első helyezettjét, Ausztria a bajnokot és a kupagyőztest, Csehszlovákia pedig a bajnokot és a minősítő körmérkőzés győztesét nevezi be. Eldöntötték, hogy április 1-ig várnak és ha a résztvevő országok közül egyik sem indul a világbajnokságon, akkor írja ki a bizottság 1930-ra a KK-t. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A KK története – 1929: Az első újpesti győzelem

A KK vezetői ebben az évben első ülésüket Budapesten tartották. Fodor dr.-nak a jövedelemelosztásra vonatkozó javaslatát, amely a vendéglátó egyletnek juttat minden bevételt, elutasították, maradt tehát a régi 60-40 százalékos felosztási kulcs. A szabadjegyek számát egységesen 500 darabban határozták meg. Az óvási díjat 50 dollárban állapították meg, amelyet azonban visszautalnak az óvóegyesületnek, ha óvásának helyt adnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A KK története – 1928: Az első ferencvárosi diadal

A KK bizottság májusi, prágai ülésén szabályozták, hogy csak az a játékos vehet részt a sorozat mérkőzésein, akit a küzdelemsorozat kezdete előtt négy héttel leigazoltak a résztvevő klubhoz (okulva az előző esztendőben történt Sparta – Hungária esetből). A három alapító ország – Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia – ismét engedélyezte jugoszláv klubcsapatok részére az indulást, míg Románia először kapott erre lehetőséget. (A Temesvári Kinizsinek a Beogradskival kellett volna selejtezőt játszani, de végül visszaléptek). A KK-ra a nevezési díj 100 dollár volt. A rendező egyesület a tiszta bevétel 60, a vendégcsapat a 40%-át kapta. A szeptember elsejei bécsi KK konferencián kimondták, hogy egy csapat sem adhat 15 dollárnál magasabb győzelmi prémiumot. Kiderült ugyanis, hogy amíg a magyar csapatok 100 pengő körül fizetik játékosaikat, a cseheknél 500 pengő a prémium! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: MK 09.22. 15:00 SZVSE-FTC (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST