Dalnoki Jenő

Dalnoki Jenő

Az FTC történetének első labdarúgó olimpiai bajnoka, a Ferencvárosi labdarúgás egyik emblematikus személye.

Dalnoki Jenőt játékosként a meggátolhatatlan győzni akarás, mindent elsöprő lendület, keménység, határozott játék, jó rúgótechnika és kielégí­tő fejjáték jellemezte. Nem megfelelő gyorsaságát pontos helyezkedéssel, szoros emberfogással igyekezett pótolni. Küzdőszelleme mindig kifogástalan volt, a játékra összpontosí­tott. Ennek eredményeként többnyire átlagon felüli, dicséretes teljesí­tményt nyújtott. Bajnoki pályafutásával ellentétben a válogatott találkozókon egyszer sem állí­tották ki. Legnagyobb párharcait az MTK jobbszélsőjével, Sándor Csikarral ví­vta. A futballpályán ellenfelek, a magánéletben barátok voltak.

A kiváló balhátvéd élete első meccsét az első csapatban jobbhátvédként kezdte (Dalnoki, Kispéter, Szabó) egy Béke Kupa meccsen. A szétszedett Fradi 2-1-re kikapott a Dózsától… Dalnoki a klub egyik markáns egyénisége ifistaként mutatkozott be a felnőttek között. Mint a tudósí­tásokból kiderült, már akkor is kemény volt.

-A sors úgy alakí­totta a pályámat, hogy az FTC kölyök-csapatában kezdtem, ott jártam végig az ifin keresztül a lépcsőket, majd 1950-ben a felnőtt csapat tagja lettem. Na, persze nehezen játszottam be magam. Emlékszem, hogy 1951-ben volt egy Kinizsi – Szombathelyi Törekvés mérkőzés, amelyen feltétlenül jól kellett játszani és győzni. ha állandó csapattag akartam maradni. Zúgott a zsúfolásig megtelt lelátó. Mondta is szegény Kispéter Miska, az én legnagyobb és leghűségesebb példaképem:

Dalnoki Jenő

– Fiúk, az Üllői úton játszunk. Velünk dobog a nézők szí­ve, segí­tenek, s ha látják, hogy igyekezünk, valósággal befújják a labdát az ellenfél kapujába!

– Igyekeztünk is, és végül győzelemmel hagytuk el a pályát. Nekem egyre jobban ment a játék, 1952-ben az olimpiára is kijutottam, és egy mérkőzésen szóhoz is jutottam! Mivel végül arany lett a dologból, í­gy nagy örömömre én lehettem a klub első olimpiai bajnok futballistája. Amikor hazajöttünk az olimpiáról, engem is behí­vatott Farkas Mihály a korszak rettegett minisztere. Felszólí­tott, hogy lépjek át a Honvédba. Megtagadtam. Mire a következő éjszakán eljöttek a lakásomra, megbilincseltek és bevittek katonának. Ez volt Farkas Mihály válasza, holott a kihallgatásnál kijelentette, hogy akceptálja, ha valaki kitart szeretett klubja mellett. Én pedig a Fradiban nevelkedtem, onnan indultam, és az életben soha egyetlen percet más egyesületben nem játszottam! Másfél évtizeden át rúgtam a labdát az FTC első csapatában, voltam bajnok és kupagyőztes csapat tagja, ferencvárosi csapatkapitány. 1966-ban Ózdon játszottam utoljára a Fradiban. 34 éves voltam… A mérkőzés után nem adtam vissza a cipőm, hanem a „csuka” fehér talpát aláí­rattam a játékostársaimmal. Ezt a cipőt ma is őrzöm… A búcsú akkor nagyon fájt, s amikor ránéztem a cipőkre, összeszorult a szí­vem. De mert a sors úgy hozta, hogy végül is nem kellett eltávolodnom a labdarúgópályák világától, a Ferencvárostól, megnyugodtam. Edzőként kezdtem azt, amit játékosként már egyszer végigcsináltam. A fiatalok csapatától indultam és pár év múlva a bajnokcsapat edzője lettem. Ezek a dolgok már közismertek, nap mint nap foglalkozott velem a sajtó, a közvélemény. Sikerek, balsikerek idején egyaránt…

Dalnoki Jenő

Dalnoki Jenő személyével kapcsolatban edzői pályafutása is figyelemreméltó. A Ferencvárosi Torna Club történetében ő az az edző, aki a legtöbb mérkőzésen dirigálta a zöld mezeseket. A mennyiség minőséggel is párosult.

Ismerve napjaink edzői körforgását, valószí­nűsí­thető, hogy évtizedekig nem dönti meg senki ezt az egyedi edzői rekordot az Üllői úton. Edzői pályafutását megbí­zott edzőként három mérkőzéssel kezdte 1970 szeptemberében (Csepel, Liverpool, Videoton). 1973-ban immár vezető edzői kinevezést kapott.

Edzői sikereinek fontosabb állomásai: KEK-döntőbe jutás veretlenül (1975) bajnoki cí­m (1975/76) és a hí­res „Csikócsapattal”, három MNK-nyerés (1973/74, 1975/76, 1977/78), elsőség a Téli Kupában valamint az FTC úgy nyerte az MLSZ Kupát, hogy 5-1-re legyőzte a Világ Kupát nyert Estudiantes csapatát! Dalnoki kezei alól sorra kerültek ki a tehetségek az Üllői útról. 1978. áprilisáig ült a Fradi kispadján, majd az ifjúsági válogatott kapitánya is volt két éven át. 1982-től Tatabányán folytatta edzői pályafutását.

Dalnoki Jenő hosszú évtizedek után megvált a Ferencvárostól. A Fiatalok Órája c. műsorban í­gy nyilatkozott:

– A jelenlegi balsiker ellenére is azt mondom, csodálatos volt ez a 32 év. Volt benne ugyan sok rossz, de ha még egyszer lehetne kezdeni, akkor is í­gy tennék. Az 1975/76-os bajnoki vacsorán egy neves vezető felállt és ezt mondta rám mutatva:

„Ez az az ember, aki a zöld-fehér zászlót soha el nem hagyta!”

– Én, mint játékos elmehettem volna az ötvenes években bármilyen más klubhoz. Maradtam. Egyedül voltam akkor a csapatunkból válogatott. Hajtottam, méghozzá annyira, hogy játékostársaim megajándékoztak egy herendi porcelán medvével, mert egy harcos medvének tartottak. Úgy őrzöm ezt is, a többi emléket is. Azzal szeretném befejezni, bár tudnék olyan szépen beszélni, mint némely ember, de sajnos nekem nincs olyan szép szókincsem. Én nagyon szépen köszönöm a szurkolóktól a támogatást, attól az időtől kezdve, hogy amikor még í­gy kiabáltak felém „Puha vagy Jenő!”, egészen mostanáig. Volt aki í­gy kiabált, volt aki úgy kiabált. Úgy éreztem, hogy a többség önmagában ezt mondja: van egy ember, aki 32 évig kitartott egy zászló mellett, akkor az dicséretet érdemel. Én pedig ezentúl is kitartok.

A második korszak 1985-től kezdődött. A két bajnokságban elért két ötödik helyezés után Dalnoki edzői pályafutása az Üllői úton véget ért. Pedig ha nincs az a ZTE elleni hazai vereség, majdnem biztos, hogy Dalnoki eléri a 400-as edzői jubileumot.

Dalnoki Jenő a futball mellett régi könyvek és ritkaságok szenvedélyes gyűjtője valamint Petőfi költészetének nagy hódolója volt.

(Pongrácz György, Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)

12 hozzászólás a(z) Dalnoki Jenő bejegyzéshez

  • Drága Jenő!
    Azért is nyugodthatsz békében, mert őszinte, tiszta igaz EMBER voltál.Felnéztünk és felnéztek Rád. Mindig az igazságot kerested . Együttmüködésünk során éveken át minden hétfőn megbeszélés keretében értékelés volt az elmult heti munkáról. Egy vesztes mérközés után nagyon kifakadtál: “Agyvelejéig rohadtak, nem érdemlik meg a fradi mezt!” Aztán az előbbi kifakadást cáfolva, megvédted a csapatodat, mert szeretted őket, mert hittél a közös munkában.
    És még egy emlék: Egy elcsatolt területen lévő Klub ellen játszott a Fradi barátságos mérközést. A mecs előtti taktikai értekezleten Jenő csak ennyit mondott: ” Elvették tőlünk ezt a szép országrészt, lehet törleszteni!” Természetesen nyertünk!
    Akkor ott is a Hite vezérelte! K-b.

    • Sajnos, már Karcsi bácsi is az örök “VIP-páholyból” nézi, hogy imádott csapatunk “szokás szerint” csak szenved… Dalnoki Jenőnek az állásába került, hogy a csapata egy, a mainál sokkal erősebb bajnokságban a 6-8. helyen állt (’77-78)… Előtte 2 évvel KEK-döntőt játszottak, utána bajnokság, Magyar Kupa, Téli Kupa stb…. mindent megnyertünk, ahol elindultunk… A világban oly sok gyönyörű hely van, oly sok gyönyörű város, de CSAPAT CSAK EGY VAN: A FERENCVÁROS!

  • A hatvanas évektől emlékszem a Fradira. Nekem mindmáig Ö testesí­ti meg a legendás Fradi-szí­vet! (Simon Tibi az Ő reinkarnációja volt a pályán!)

  • Igazad van Péter, szégyenszemre a holland Ricardo Moniz vezeti vissza a csapatot az igazi Fradizmus útjára. Köszönjök neki, a küzdőszellem már kezd ahhoz hasonlí­tani, mint amit Jenő bácsi mindig elvárt magától is, másoktól is. Isten nyugtassa az örök Fradistát!

  • Drága Jenő Bácsi! Szeretett edzőm! Látod valami megmozdult a csapat házatáján, ez a Ricardo “gyerek” átvett Tőled valamit! Bí­zzunk benne, hogy a Te utadra lépnek és sok sikerben lehet részünk! Nem sokára jövök, készülj mert még sokat szeretnék tanulni Tőled!!! Üdv.Péter

  • Emléke örökre a szí­vünkben él, a “három e betű” igaz megtestesí­tője!Nyudodj békében Jenő bácsi!

  • Örökre Fradista! Csak tanulni lehet tőle hűséget, alázatot, haza- és klubszeretetet. RIP Jenő bácsi!

  • Vannak zseniális játékosok akiknek a neve egyet jelent egy klubbéval, mint Pelének a Santoséval, Bobby Charltonnak a Manchester Unitedéval, vagy Maldini a Milánéval. Ilyen volt a mi Jenő bácsink is. A klubhűség mintaképe aki a saját karrierjét is imádott klubja iránti szeretetének rendelte alá. Mindenkinek becsülendő példa. Soha sem felejtünk Jenő bácsi!

  • Hála ennek a honlapnak, emléke örökké velünk marad.

  • Nagyszerű játékos, legendás edző. Az egyik legnagyobb Fradista. Nyugodjon békében zöld-fehér szí­ve! Ha fentről lenéz ránk, tudni fogja, vannak olyanok, akik szeretettel ápolják azt a dicső multat, melyhez Jenő bácsi is sokat adott.

  • Hatalmas egyenisege volt a Ferencvarosnak, sajnos ido elott tavozott kozulunk, pedig milyen szukseg lenne ma is ovo szavara.
    Ahogy ismertem, nehany embert meg a fulenel fogva dobna ki a szekhazbol !
    Nyugodj bekeben Jeno bacsi !

  • Nyugodj Békében JENŐ BÁCSI!!! Sajnos bí­ztos sokszor forog a sí­rjában amikor látja mi történik a szeretett klubjában!!!Nem itt tartanánk ha hozzá hasonló EMBEREK lennének a klubházban és környékén,a pályáról nem is beszélve!!! Hajrá FRADI!!!

Hozzászólás a(z) Hargitai Károly bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ