Deák “Bamba” Ferenc emléktábláját avatták

emlektabla-avatas_20100329_deak-ferenc_01Március 29-én, hétfőn a Pestszentlőrinc és Pestszentimre önkormányzata emléktáblát avatott a legendás Deák „Bamba” Ferenc labdarúgó, az egykori Ferencvárosi középcsatár tiszteletére, az Etalon Sport Általános Sportiskolában. Deák pályafutása során három meghatározó klubnál játszott, a Szentlőrinci AC, a Ferencváros és a Bp. Dózsa csapatánál. A csatár világrekorder volt, mivel a nemzetközi mérkőzések során 29 gólt szerzett 1,45-ös gólaránnyal, amely megelőzte Just Fontaine 1,43-as gólarányát is. Összesen 20 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben.

Rábai Zsuzsanna igazgató megnyitóbeszédét követően Szaniszló Sándor alpolgármester kezdte a legenda méltatását: „Az emléktábla Iharos Sándor táblája mellé került, a két nagyság í­gy nap mint nap példát mutat azok számára, akik itt fociznak az iskolában, és a kerületben.”

A zöld-fehér kiválóság felesége, Iluska néni, a következő szavakkal köszönte meg az iskola és a kerület megemlékezését: „Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, hogy a férjemnek egy méltó emléket állí­tottak, hiszen innen, Lőrincről indult Deák Ferenc „Bamba” a világhí­rnév felé.”

„Olyan teljesí­tmény nyújtott, ami megismételhetetlen, illetve annak a csatársornak a tagja volt, amely később az aranycsapat alapkövét jelentette. A legjobb 50. Labdarúgóból a 18.-nak választották, olyan kiválóságok között, mint Puskás, Bozsik vagy éppen Hidegkuti. Büszkék lehetnek azok az egyesületek, akik életét Deák gazdagí­totta.” – folytatta a megemlékezést Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Társaság képviseletében.

Az ünnepség a 2007-ben Deák születésnapjára készí­tett Szepesi György felvétellel zárult, ahol a legendás riporter minden szavával elismerően szólt a 1998-ban 76 évesen elhunyt labdarúgóról.

emlektabla-avatas_20100329_deak-ferenc_03

(FTC Press)

7 hozzászólás a(z) Deák “Bamba” Ferenc emléktábláját avatták bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) magyarfutball.hu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ