dr. Gyarmati Jenő

Az egykori ferencvárosi ifi focistából felnőtt korára a labdarúgók orvosa lett (1971). Dr. Gyarmati Jenő gyógyító kezei már eddig is sok futballistát érintettek. Jenő bácsi napjainkban is ott ül mérkőzésről mérkőzésre segítőkészen az FTC kispadján.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Kedves Barátunk!

    Örülünk, hogy megtaláltunk az internet segítségével. Úgy gondoljuk, jó lenne megtartani az 50 éves érettségi találkozót. A lehetőségről a következőt tudtuk meg: Május első péntekén, azaz 4-én a gimnázium dísztermében 18 órától (legfeljebb 21 óráig) öregdiák találkozó lesz. Itt mód lenne találkozni, az épületet együtt bejárni, kisebb-nagyobb csoportokban pár szót váltani. Büfé üzemel, aki igényli sörről, pogácsáról, szendvicsről gondoskodhat magának. Ha akarjuk, a folytatás fehér asztal mellett csak rajtunk múlik.
    Kérjük, az alábbi e-mail címek (esetleg az egyéb elérhetőségek) egyikére jelezz vissza, hogy eljönnél-e, illetve van-e egyéb ötleted, javaslatod.
    Ha tudod valaki mások címeit, légy szíves azokat is add meg.
    A tablót és az osztálynévsort nem kell keresned, itt megtalálod: http://szigbp.hu/oregdiak/
    A remélhető viszontlátásig is üdvözlünk:

    Honvári Kálmán kalman.honvari@gmail.com
    1112 Bp. Táska u. 11. Tel: +36 1 246-4890 Mobil: +36 20 9668102

    Dr. Lombai György lombaig@gmail.com
    1071 Bp. Damjanich u. 47. I. em. 6. Tel: +36 1 342-8498 Mobil: +36 20 4812480

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 02.16. 14:00 DVSC-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
HOST