Egy Fradista naplói

nagy-laszlo_naplo_1995_000Megint jöttek kopogtattak, na nem úgy mint régen, a mai kor levelének érkezését egy kattanással jelezte a számí­tógép. Egy kedves felajánlás érkezett 8-10 VHS kazettáról és mellesleg a levél végén megemlí­t egy naplót:
“Ja és még valami. A BL menetelés évében í­rtam egy “naplót”, ami … Ha gondoljátok és megtiszteltek megmutatom.”
Egy szerkesztőnek ilyet mondani (üzenni)! Gyors levélváltás, telefonszám csere és rövidesen egy Fradista család otthonában találtam magam, ahol rövid ismerkedés után előkerültek a féltve őrzött kincsek.

Rutinos “kincsvadásznak” számí­tok, hiszen az elmúlt egy évben jártam már Rudas Feri és Springer Miki bácsinál is könyvekért és fényképekért, legutóbb Pogány Laci adta oda a teljes fényképalbumát – elnézést a kevésbé ismert Fradista barátaimtól, hogy őket nem emlí­tem név szerint -, de egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy elvihetem én az emlí­tett naplókat. Igen naplókat és könyveket, de mindenek előtt, meg kellett néznem Kopunovic gólját – 1995.08.23., Üllői út: Ferencváros – Anderlecht: 1-1, BL selejtező visszavágó.
Egy megértő feleség ekkor már látta, hogy ma már nem fog a laptopjának a közelébe kerülni, hiszen ekkor már másodszorra kértem el tőle rövid időn belül, í­gy bekapcsolódott a beszégetésbe. Csak röviden ennyit jegyzett meg: – Azért költöztünk ide, mert innen minden nap lehet látni az ablakból a “szentély” kandelábereit és a mérkőzés estéin felgyúló fényeket.

A nosztalgiázás után előkerültek a Nagy Béla könyvek, melyek közül rövid leltározás után nemes egyszerűséggel közöltem, hogy melyiket vinném most, illetve melyekre lenne később szükségem. Házigazdám nagylelkűségére és Fradista szí­vére vall, hogy jó szí­vvel ajánlott fel mindent, ami a polcokon volt addig. Nagy Béla naplója után szemügyre vettem házigazdám a Fradi BL menetelésekor í­rt naplóit, mely két A4-es könyvecskére hasonlí­t inkább. Ekkor halkan megjegyezte: -ezek a kincsek, lehet hogy csak neki jelentenek sokat, de öt méternébb még nem kerültek távolabb a szekrénytől, melynek mélye eddig őrizte őket.

A legártatlanabb hangon és természeteséggel ecseteltem kijelentő módban, hogy beszkennelem, feldolgozom, archiválom, illetve szerkesztő társaimmal egy remek sorozatot készí­tünk belőle. A biztonság kedvéért, azért megjegyeztem: – Holnap bezárom a cég páncéljába.

Csak csendben, ennyit mondott: – Itt van még ez a füzet, melyet gyerekkoromba készí­tettem, vidd el ezt is nyugodtan.

nagy-laszlo_labdarugas_02_2

A mai adventi naptárunkban ebből a füzetből mutatunk be egy interjút Zsiborás Gabi és Kakas Laci rivalizálásáról, mely helyenként kézzel í­rva elevení­ti fel az újság másik oldalát.

A BL naplókat hamarosan feldolgozzuk és képekkel, videókkal szinesí­tve közzé teszünk sorozat formájában.

-ɱ-

5 hozzászólás a(z) Egy Fradista naplói bejegyzéshez

  • Kedves László!

    Köszönöm, hogy személyes élményével válaszolt. Személy szerint egy hónapja találtam az oldalra és azóta egyre jobban éled fel bennem az a Fradizmus, mely az elmúlt években sajnos megkopott egy kicsit. Azt meg a legnagyobb emberi ajándéknak tartom, ha valaki a személyes élményeit a múltjából közzéteszi. Nagyon szép és boldog karácsonyt kivánok Önnek és kedves családjának!

  • Azon kevés emberek egyike vagyok, akik olvasták ezt a naplót, sőt tulajdonképen figyelemmel kisérhettem megszületését. Számos szép emléket ébreszt bennem. Nagyon várom, hogy nosztalgiázva egy kicsit, újra felelevenedjenek azok az idők a sorok segí­tségével. 

  • én még fiatal vagyok (10 éves voltam 1995-ben) de számomra is nagyon meghatóak a fenti mondatok. nagyon sokan azt hiszik, hogy a fradizmus abból áll, hogy sálat tekernek a nyakukra és elindulnak balhézni. az igazi fradizmus az, amit itt lehet olvasni. bár vannak halvány emlékeim a BL-ről, tán lehet, hogy ezek inkább apám nosztalgiájából adódik, de nagyon kiváncsian várom a részletes beszámolót. mert ez a valóság, ez a szurkoló igazi hangja.

  • Zsolt!
    Számomra öt perce megérkezett a Karácsony -- beléptem az oldalra….. és….. nagyon meghatódtam. Ennél nagyobb ajándékot nem kaphatok, mint azt, hogy a szerény személyem megemlí­tésre kerül ezen a csodálatos oldalon. Köszönöm, barátaim.
    Nagy László

  • Fantasztikus kincs került a birtokukba! Ez a mondat meg mottója lehetne az igazi Fradizmusnak: “Azért költöztünk ide, mert innen minden nap lehet látni az ablakból a “szentély” kandelábereit és a mérkőzés estéin felgyúló fényeket.”
    Nagy L. -- köszönöm!

Hozzászólás a(z) N.Zsolt bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ