Elhunyt Csányi József

Csányi JózsefEgy olyan ember távozott el közülünk pénteken délután, aki szó szerint a fél életét a DVTK-nak szentelte. 83 éves korában elhunyt Csányi József, a DVTK egykori kiváló labdarúgója, aki pályafutása befejezését követően edzőként és szakosztályvezetőként is szolgálta a klubot. Két kisebb megszakí­tással 45 éven keresztül dolgozott a vasgyári csapat sikeréért. Utánpótlás edzőként nem csak remek labdarúgók egész sorát nevelte ki, hanem fontos szempontnak tartotta a gyerekek lelki nevelését is, az volt a célja, hogy ne csak jó futballistákat, hanem jó embereket is csiszoljon a rábí­zott palántákból.

Józsi Bácsi a Ferencvárosban kezdte pályafutását, ahonnan egészen kalandos körülmények között kellett Szegedre igazolnia, innen pedig Szolnok közbeiktatásával került Miskolcra. Gyerekkori álma volt, hogy a Ferencváros labdarúgója legyen. Ez teljesült is, végigjárta a szamárlétrát a Kinizsiben, majd bemutatkozott a felnőtt csapatban is, de végül 1955 őszén Miskolcon lelt otthonra.

Fiatal korában arról álmodozott, hogy NB1-es futballista legyen, és egyetemi diplomát szerezzen. Kitartó, szorgos munkával mindkét álmát valóra is váltotta. Pályafutása nem lehetett volna ennyire sikeres, ha nincs mellette imádott felesége, Kati néni, akivel több, mint 60 éven keresztül élt boldog házasságban. Akinek volt szerencséje ismerni Csányi Józsefet, az tudja, hogy egy kivételesen jó ember földi életének végére került pont a mai napon.

(Csányi József búcsúztatása az amigélekén.hu-n olvasható tovább)

2 hozzászólás a(z) Elhunyt Csányi József bejegyzéshez

  • Nagyon sajnálom, nyugodjon békében.

  • Én már csak a Diósgyőr szí­neiben láttam játszani. Mindig teljes szí­vvel hajtott, de sohasem léte át a sportszerűség határát. Sokáig nem tudtam, hogy nálunk kezdte.
    Pályafutásának érdekessége, hogy 1958 november 2-án, Albert bemutatkozó mérkőzésén, ő lőtte a Diósgyőr szépí­tő gólját.
    “Legyen könnyű neki a föld” -- ahogy a régi búcsúztatókban elhangzott egykoron.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ