Elhunyt dr. Springer Ferenc

Elhunyt dr. Springer Ferenc! Az alapí­tó elnök fia hosszú szenvedés után 46 éves korában távozott az élők sorából.

„Springer Ferenc már pénteken és szombaton csaknem állandóan eszméletlen volt. Melly dr. nem hitte, hogy megéri a vasárnapot. De ez a vasárnap más volt, mint a rendes vasárnap. Springer Ferenc haláltusája nem végződhetett szombaton a szomorú véggel. Vasárnap délben magához tért. Tudta, hogy délután játszik a Fradi. Megkérdezte az összeállí­tást. Immár csak egy láthatatlan s leheletvékony szál fűzte az élethez. Ez a szál: tudni akarta a vasárnapi eredményt. Melly dr. vasárnap késő este kereste fel újra. A haldokló elnök tiszta szemmel nézett rá az ágyból és tiszta hangon kérdezte meg az eredményt… Utána meghalt. Emberi számí­tás szerint meghalt volna már szombaton. De ő megvárta, hogy győzött-e csapata. S ez nem legenda. Száraz és való történet egy emberről, akiben a szeretet erősebb volt a halálnál, s akinek nemcsak az élete, de halála is — ferencvárosi hősköltemény.”

(július 17.)

„A Kerepesi temető kapujában zöld-fehér zászlót lenget a szél. A B-közép gyülekezik körülötte. A zöld-fehér szí­nt fekete fátyol borí­tja. Gyászol a Ferencváros. Kezdetét veszi a végső búcsú Springer Ferenctől.

A ravatal körül már két-háromezer gyászoló szorong, amikor megjelenik a szertartást végző lelkész. Gyertyák és fáklyák lobognak. A ravatal mellett az özvegy, az árvák és a rokonság. Mellettük a Ferencváros vezetői és a játékosok. Az elhunytat zöld-fehér szemfedő takarja. A zöldfehér szemfedő felett fekete lepel… Kezdődik a szertartás. A zsebkendők előkerülnek a zsebekből… Már dobog is a négy fekete ló a fekete kocsival. Tí­z futballista lép a leszegezett koporsó mellé. Az egyik oldalon Sárosi dr., Biró, Korányi, Kemény és Pyber, a másik oldalon Toldi, Háda, Jászberényi, Polgár és Sárosi Béla emeli a hatalmas érckoporsót.

Megindul a gyászmenet a sí­r felé. A gyászkocsi mögött halad az özvegy és a három árva.

Usetty Béla lép a sí­rgödör szélére, hogy elbúcsúztassa az örökre távozó nagy elnököt.

_ A Ferencváros ősi erdejéből újra kidőlt egy hatalmas szálfa. Sokat vártunk tőled Springer Ferkó, amikor a Ferencváros élére hí­vtunk, de te többet adtál, mint amennyit vártunk. Atyja voltál az egyesületnek, fiaidnak, akiket apánál jobban szerettél. Odaadtad nekik egész szí­vedet. A Ferencvárosban születtél, a Ferencvárosért éltél, a Ferencvárosért rajongtál, szenvedtél és a Ferencváros nevével az ajkadon haltál meg.”

(július 20.)

„November elsején délelőtt leplezték le a Ferencváros elhunyt elnökének, Springer Ferenc dr.-nak sí­rkövét. A leleplezésen megjelent a gyászoló család, a Ferencváros és az FTC teljes vezetősége és játékos-gárdája, továbbá sok ferencvárosi szurkoló és az elhunyt elnök sok ismeretlen tisztelője.

A gyászolók felkeresték a régebbi Ferencváros elnökök, Malaky Mihály és Gschwindt Ernő sí­rját is. Usetty Béla dr. néhány szó kí­séretében egy-egy szál zöld-fehér szalaggal átkötött fehér krizantent tett a sí­rokra.”

(november 1.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ