Elhunyt Harót János

4 hozzászólás a(z) Elhunyt Harót János bejegyzéshez

  • Nyugodjál békében!
    A Ferencvárosért, a fradi családért tiszta szí­vvel tette amit tett, soha nem lehet elfelejteni ezt a korszakot ami a nevéhez fűződik.Sok ilyen korszakot kí­vánok a Ferencvárosnak.

  • Köszönöm, Karcsi bácsi (ha megengedi), igen, én sem szemrehányásként í­rtam, épphogy megemelem a kalapomat, hogy Honvéd-drukker létére is mindent megtett, amit megtehetett a Fradiért. Talán az ő elnöksége alatt léptünk ki a “gyanús” klub előí­télet árnyékából, amit az addigi politika ránk osztott. Ez persze nem egyedül az ő érdeme, de biztos, hogy sok köszönhető neki is, kellettek a 70-es-80-as évek higgadt Fradi-vezetői (Harót, Hargitay, Losonczi stb.), akik ország-világ előtt bizonyí­tották, hogy egy gyerek, egy sportoló a Fradiban semmivel sincs rosszabb helyen, mint másutt. Saját emlékeim szerint a ’70-es évektől vallhatta meg nyugodtan, következmény nélkül az ember bármilyen pozí­cióban, hogy Fradista.

  • Harót Jánost 1957 óta ismertem. Együtt dolgoztunk az ifjusági Sportbizottság Budapest Elnökségében. Nagyszerü sportvezető volt. Minden idegszálával tudott koncentálni, mindig megtalálta a megfelelő megoldást. és ,diplomatikussága, következetessége vezetett ahhoz, hogy valóban Ő volt a Ferencváros legsikeresebb elnöke. Csak a kubbházban lévő márványtáblákra kell nézni és a sok olimiai, világ és európa bajnok az Ő vezetése alatti FTC-ben érte el kimagasló sikereit. Az előbbi hozzászólásnak /honvéd drukker / volt egy folytatása is: “De mindent megteszek a Ferencvárosi Torna Club sikereiért, felvirágoztatásáért.” Teljesí­tette!
    Személy szerint is sokat tanultam tőle, sokat köszönhetek Neki! János ! Nyugodj békében”
    Hargitai Károly

  • Isten nyugosztalja. Bár úgy emlékszem, ő volt az, aki úgy kezdte a székfoglalóját, hogy “Honvéd-drukker vagyok és az is maradok”, mégis, az eredmények alapján az egyik legkiválóbb Fradi-elnök volt ’45 óta.

Hozzászólás a(z) Hargitai Károly bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ