Elhunyt Horváth György

Horváth György

Horváth György 1929. március 7-én született.
Szombathelyen ismerkedett meg a labdarúgó kapus-poszttal. A szombathelyi vasutascsapatban védett, amelyet az 1950-es évek elején – szovjet mintára – Lokomotívnak hívtak. A www.sportmuzeum.hu ezt írja Horváth Györgyről:

„A Szombathelyi Lokomotív kapusa 1952-ben 1 találkozón játszott a válogatott csapatban. Magas termetű, gyors mozgású, bátor kapus volt. Reflexei kitűnően működtek. Hajlamos volt azonban a mutatós védésre, könnyelműsködésre.”

1952. október 12-én, a Megyeri úton, 48 ezer néző előtt védte a nemzeti 11 hálóját, amely érintetlen maradt. Kocsis három, Hidegkúti és Egresi 1-1 góljával 5:0-ra győztek Csehszlovákia ellen. Nem akármilyen összeállítású csapatban védett Horváth György: Horváth – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Egresi, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor.

Gyermekkori vágya volt, hogy a Fradi kapusa legyen, de ez csak negyedszerre, 1957-ben sikerült. 1957. augusztus 3-án a Ruch Chorzow elleni 2:0-s győzelemmel zárult mérkőzésen mutatkozott be a Ferencvárosban. Ebben az évben bonyolították le az Esti Kupát, amelyre a Fradi a tartalékcsapatát nevezte, mivel az első csapat az egyesület leghosszabb külföldi túráján vett részt Ausztráliában. Az Esti Kupában az ún. kis Fradi derekasan helytállt. (Rákosi Gyula is ennek a sorozatnak a keretében érett be.) A többi között kiverték Horváth György korábbi, akkor már Szombathelyi Haladás néven szereplő csapatát. Az 1:0-s győzelemmel végződött találkozón Horváth remekelt, s megérezhette a Fradi-szurkolók szeretetét, a nézők vállán hagyta el a játékteret. A döntő 1957. augusztus 18-án volt, a kis Fradi 2:1-re győzött a válogatottjaival felálló MTK ellen.

Horváth György 1957 és 1962 között összesen 112 mérkőzésen szerepelt a Fradiban, ebből 66 volt bajnoki. A Gulyás Géza utáni és a Géczi István előtti időszakban volt az első számú kapus, bár voltak riválisai, Virág József és Landi Ferenc. 1958-ban tagja volt az MNK-győztes csapatnak, majd – szinte pályafutása zárásaként – az 1962/63. évi bajnokcsapatnak.

Emlékét megőrizzük.

(Balaginho)

5 hozzászólás a(z) Elhunyt Horváth György bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
2019. febr. 02. Tapolca V. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST