Elkezdték a fiatalok is

NB II-es csapatunk 10 próbajátékossal és 6, az U19-es csapatból kiöregedett fiatallal vágott neki a felkészülésnek.

A mai napon NB II-es csapatunk is megkezdte a felkészülést a 2012/2013-as szezonra. Lipcsei Péter keretéhez 10 próbajátékos, valamint 6, az U19-es csapatból kiöregedett labdarúgó csatlakozott, az ő sorsuk az első hetekben eldől.

– A felkészülés első időszakában több felmérést is elvégzünk a játékosokon – vázolta fel a programot Lipcsei Péter szakvezető. – Hálásak vagyunk a vezetőségnek, mert tulajdonképpen ugyanazokat az élettani, mentális és fizikai teszteket elvégezhetjük, amit az NB I-es keret tagjai. A felkészülés első hete tehát erre megy rá, de egyébként délelőtt erőnléti, délután labdás edzéseket végzünk, pont azért, hogy a fiatalokról, valamint a próbajátékosokról kiderüljön, hogy erősí­tést jelentetnének-e a számunkra.

A hétfői felkészülést már a Ferencváros mezében kezdte el Simita Gergő, valamint Nehéz Máté is. A két új szerzeményen kí­vül még érkezhetnek, valamint távozhatnak is játékosok.

– Speciális helyzetben vagyunk, mivel jövőre egycsoportos NB II lesz, és az NB I-es klubok második csapatai nem indulhatnak a másodosztályú bajnokságban. Éppen ezért csak olyan játékost szeretnék a keretben látni, akiben megvan a lehetőség arra, hogy első osztályú labdarúgó legyen. Tizennyolc mezőnyjátékossal és két kapussal képzelem el a csapatot. Az első edzésen elmondtam a játékosoknak, hogy reálisan kell tekintenünk az előttünk álló szezonra. Mindenki számára világos, hogy szezon közben lesznek visszajátszók az NB I-es csapatból, í­gy előfordulhat, hogy valaki kevesebb játéklehetőséget kap majd. Annak nem látom értelmét, hogy egy fiatal futballista a kispadon üljön, ezért előfordulhat, hogy valaki kölcsönbe egy NB III-as csapathoz távozik, ahol a felnőttek között erősödhet – zárta szavait Lipcsei Péter.

Az első felkészülési mérkőzést július 18-án, a Soroksár ellen ví­vja meg második csapatunk, majd 3 nappal később a Szarvas következik.

(fradi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.22.20:00 M4 Sport
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ