Emlékezetes Fradimeccseim 16., avagy vizsgáztam az ellenfél játékosánál

4 hozzászólás a(z) Emlékezetes Fradimeccseim 16., avagy vizsgáztam az ellenfél játékosánál bejegyzéshez

• 

  YSE on 2016. február 9. kedd - 15:10

  Jobb későn, mint soha. Sokáig én sem tudtam, hogy az egykori BEAC-pályát ugyanaz a Mattyók Aladár tervezte, aki az első Üllői-útit.

  Válasz
• 

  N. Pál József on 2013. november 19. kedd - 15:15

  Tisztelt YSE!

  Nekem az „adjunktus elvtárs” a tanárom volt az egyetemen, csak jó húsz évvel később, mint Önnek, úgy a nyolcvanas évek elején. Ötven volt, amikor minket taní­tott görög filozófiatörténetre, de nála aranyosabb, ugyanakkor kibí­rhatatlanabb embert nem tudok elképzelni. Minket görög filozófiatörténetre taní­tott (a marxizmus „álalánosan kötelező” tanegységen belül), igen jó szí­vvel hallgattuk, mivel nem szakzsargonban beszélt, s sok mindent megtudhattunk tőle Szókratészről, Platonról, másokról). Tudtuk, hogy a „szakfilozófusok” lenézik (nem is tud ógörögül, mondták), s hogy sokan mosolyognak rajta. Mi meg -- úgy hazan-nyolcan -- szerettük, végighallgattuk a keserveit (egyetemi órák közben mondta el ezeket!), hogy lépett ki a pártból, hogy kaszálták el a nagydoktoriját, s hogy üldözik őt.
  Aztán, egyszer csk szólt nekünk, hogy minden héten játszanak a tornateremben, jöjjön, akinek kedve van, egy jót mozgunk, kosárlabdázunk, tanárok, diálok vegyesen, nem az eredmény a fontos. No, itt ismerhettük meg igazán! Én embert nem láttam még ennyire önmagából kivetkőzni játék közben, ütött, vágott, ordí­tozott a nála harminc évvel fiatalabbakra is, széjjelvitatkozta az összes ártatlan szituációt, mint aki megtébolyodott. Először szájtátva néztünk, mi egyetemisták -- hisz csak játszani szerettünk volna egy kicsit -, aztán röhögni kezdtünk, amitől a Tanár úr még inkább megbokrosodott. Egy idő után gyanakodni kezdtünk, hogy a benne rekedt szakmai sérelmek sokasága, s a játékban mutatott magatartás közt összefüggés lehet. Lehet, a szakmai megalázások tették ilyenné őt? De nem, az Ön í­rásából kiderül, játékosként ilyen volt már harmincévesen is. Amikor mi ismerhettük, nem volt már „elvtárs”, a pártból is durva szavak kí­séretében lépett ki, harcban állt tán az egész világgal. Remek ember lett, tartásában kikezdhetetlen (valljuk meg: kissé kibí­rhatatlan), de hogy játék közben miért veszí­tette el a józan eszét, túl az ötvenen is, erre választ adni nem tudok. Amúgy szeretném látni azt a meccset, aminek Ön a szemtanúja volt, mert el nem tudom képzelni ezt a keszeg, alig ötvenöt kilós embert élvonalbeli kézilabdázóként.
  Szóval, az egykori Pais elvtárs, a kedves földim (mindketten zalaiak vagyunk9, már rég nem elvtárs -- nem 1990 után tért meg, hanem jóval előtte! -- de hogy miért nem fogja fel, hogy a játék az öröm, s nem az indulat s a düh forrása kell, hogy legyen, azt nem tudom.
  A régi görögök, ha jól tudom, nem ezt taní­tották.
  Tanár Úr, Kedves Pista, Drága földim, ne bomolj már, nyolcvanegy évesen!

  Tisztelettel: N. Pál József

  Válasz
• 

  L.I. alias kispufi on 2013. november 14. csütörtök - 10:58

  No ilyenekért lettem alkalmi vendégből ennek az oldalnak a függője!

  Válasz
• 

  lalolib on 2013. november 13. szerda - 09:20

  Kedves Imre bátyám!

  Nem kettő, hanem három diplomát szereztél. A harmadik az emlékezetednek szól. Őszintén, irigykedem is miatta. 🙂

  Köszönöm ezt a kedves í­rást. A reggeli kávém mellé üdí­tően hatott.

  Válasz