Emlékezetes Fradimeccseim 23., avagy mindkét fél kihagyta a tizenegyest

emlékezetesCSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK, DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK

Nem csak a csodálatos győzelmek válhatnak emlékezetessé. Van, amikor a nyögvenyelős, kiszenvedett győzelmek is emlékezetessé válnak valami miatt. Ez is egy ilyen emlék.

1976. november 27. FTC—Dunaújvárosi Kohász SE 3:1 (0:0) Üllői út, 15 000 néző.
Jelenlegi számí­tásaim szerint az 1779. bajnoki mérkőzés, összesí­tésben a 3189. mérkőzés. A DKSE ellen ”’ elődjeit beszámí­tva ”’ a 17. bajnoki, összesí­tve a 20. mérkőzés.

[Jelenlegi ismereteim szerint, mert elfeledett mérkőzések adatai napjainkban is kerülnek elő… 2016 tavaszán 1901-től újra kezdtem számolni meccseket ”’ még nem vagyok a végén ”’, í­gy az összesí­tés eltér a korábbiaktól, s mire a végére érek, biztos még jobban el fog térni.]

FTC (WM-rendszerben í­rva). Hajdú J. ”’ Martos, Bálint, Megyesi ”’ Ebedli II, Rab (Vépi) ”’ Pusztai, Onhausz (Szabó F. II), Vad, Mucha (Rab), Magyar. [A dőlt betű a pozí­ció-váltást jelenti.]

Gól: Mucha, Vad, Ebedli.

Amí­g Sasadról kellő átszállásokkal elértem a stadiont, volt időm azon gondolkozni, hogy Jenő bátyánk kiket küld támadóként pályára. Ugyanis Nyilasi fejét bő egy hónappal korábban az egyik drezdai védő ”’ máig is kötve hiszem, hogy tévedésből ”’ összetévesztette a labdával, s ekkor még abban sem voltunk biztosak, hogy ép ember lesz-e belőle. Szabó Ferike akkor már „nem volt az igazi”, és Magyar sem remekelt. Ami igaz, az igaz, a csikócsapat akkor már kezdett lejtmenetbe váltani… Aztán amikor megláttuk az összeállí­tást, csak hümmögtünk, de okosabbat még a „mindig mindent jobban tudó ezerfejű cézár” sem tudott kitalálni.
[Akkor az Üllői út alatt már járt a metró, de csak a Nagyvárad térig, ami nekem plusz egy átszállást vagy egy kiadósabb gyaloglást jelentett. A rossz nyelvek szerint azért csak addig, hogy kevesebben járjanak a Fradi meccseire. Az akkori »magasrangú szentekről« minden rosszat el tudtam és tudok ma is képzelni, de ezt akkor sem tartottam valószí­nűnek. „Ó régi szép idők, amikor a 42-es villamossal a Körtérről átszállás nélkül eljutottam a stadionhoz” ”’ sóhajtottam magamban.]

Az újvárosiak összeállí­tásának érdekessége volt, hogy a csapatból ketten ”’ Engelbrecht Zoltán és Staller János ”’ az előző félévben még nálunk játszottak, és az ellenfél kispadján Novák Dezső ült, akinek ez volt az első vezetőedzői éve. így utólag visszanézve még érdekes, hogy az akkori DKSE-ből két játékos később nálunk (is) játszott: Judik Péter és Szepessy László. Ő egyébként akkoriban kénytelen volt „reakciós jellegű” nevét »demokratikusan« Szepesinek í­rni, mint sokan mások is. (Érdekes egyébként, hogy a Dunaújvárosi Hí­rlapban Szepessy-ként jelent meg a neve.) így lett például Várady Bélából Váradi a Vasasban vagy évtizedekkel korábban Hidegkuthy Nándorból Hidegkúti. Esterházy nevét nem merték bántani, ám az ötvenes/hatvanas évek fordulóján a Pécsett futballozó Vári [semmi köze a közelmúlt válogatott ví­zilabdázójához] valójában br. Waldeck volt.

De kezdődjön el a mérkőzés. Ami az első félidőben történt, az felért egy lidércnyomással a számunkra. A Kohász egyszerűen beszorí­tott minket, a félpályáig sem sikerült kihozni a labdát. Aztán Megyesi Pista ”’ élete egyik leggyengébb meccse volt ”’ szándékosan kezezett az üres kapu torkában. Manapság a spori egyből húzná elő a piros lapot is, de akkoriban még csak „sima” tizenegyes járt érte. Bennünk í­gy is megfagyott a vér. A labda mögé a „sértett” Szepessy állt, nagy elánnal nekifutott ”’ és a labda elzúgott a kapu fölött. Részünkről nagy sóhaj, de csak a félidő közepén kezdett a csapat magához térni. Ám az Újvárosiak remekül és nagyon szervezetten védekeztek, közülük is a tudósí­tások Stallert emelték ki. Na ja, Dezső bá’ (a bá’-t udvariasságból tettem hozzá, mert egy év különbség sem volt közöttünk) tudta, mit kell csinálni… Aztán lassan magához kezdett térni a csapat, de nagyon gyenge volt í­gy is. Szerencsénkre Szepessyt letörte a kihagyott tizi, a támadásokkal felhagyott, de változatlanul jól védekezett. Mindössze három helyzetünket jegyezték fel a tudósí­tásokban, de én még ezekre sem emlékszem… A félidő végén Engelbrecht megsérült, le kellett cserélni. Nem emlí­teném meg, ha Népsport nem adta volna meg tévesen a bejövő játékos nevét. De ettől fájjon az újvárosi focitörténész feje. (Egyébként a Dunaújvárosi Hí­rlapból megtudható a helyes név.) „A félidő utolsó perceiben a hazai közönség többször is elégedetlenkedett” ”’ í­rta a Népsport. Ami igaz is volt, de még bőven elmaradt az utóbbi idők »Hű, de …« kezdetű szövegétől. Amikor a spori lefújta a félidőt nagyot sóhajtottunk, és reméltük, hogy a második ennél csak jobb lehet…

Ami szerencsére be is következett, érezhetően feljavult a csapat, és bár teljesí­tménye messze gyengébb volt a korábban megszokottól, mégis sikerült győznünk. Jenő bátyánk a szünetben a gyengécskén teljesí­tő Onhausz helyett Szabót küldte be, aki ugyan messze elmaradt korábbi formájától, de í­gy is jobb volt. Valójában a harmatgyenge Megyesit is le lehetett volna hozni, ám akkor még csak kettőt lehetett cserélni, és hazardí­rozás lett volna a kettős csere ilyen korán. Szabó Ferike mindenestre kiharcolt szinte azonnal egy szabadrúgást, ezt Ebedli bődületes erővel a sorfalnak rúgta, onnan Martos elé vágódott a labda, ő pedig az egyedül hagyott Mucha fejére varázsolta, aki befejelte a kapuba. (Nem tudom, hogy Jóska életében fejelt-e még gólt.) 1:0.

Pár perccel később Judik a tizenhatoson belül fellökte a kapura húzó Vad Pistát. Manapság ezt is lap kí­sérné, de az akkori szabályok szerint ez is csak sima tizi volt. Bálint elküldte a kapust balra, hogy aztán a jobb kapufát találja el, ahonnan kifelé pattant a labda…

A következő húsz percben helyzetek itt is, ott is, majd egy érdekes váltás, aminek a lényege csak most tudatosult bennem érdemben: Pusztai hátrább húzódott, Martos előrébb. Ezzel megzavarták az újváros védelmet, Staller elbizonytalanodott, Laci remek labdával indí­totta „váltótársát”, aki leszáguldott az alapvonalig, beí­velt egyenesen Vad Pista fejére, és máris 2:0 lett… (Máig sem tudom hogy ez a helycsere Dalnoki mester ötlete volt-e ”’ ő időnkét játszatta Pusztait a védelemben ”’ vagy rögtönzés volt, de bevált.

Megnyugodtunk, hogy néhány perc múlva újra idegesek legyünk. Bálint szabálytalankodott a tizenhatos oldalvonalánál, a benyesett labdánál a védőink elbambultak, és Judik szépí­tett. 2:1.

Az utolsó tí­z percben hullámzott a játék. Mi támadtuk többet, de a Kohásznak is akadt helyzete. A 90. percben ”’ akkor még nem volt hivatalos hosszabbí­tás ”’ mi jutottunk szabadrúgáshoz, Ebedli Zoli pedig megmutatta, hogy mi is az igazi. így lett a végeredmény 3:1…

A Népsport háromcsillagosra értékelte a mérkőzést, ám az a véleményem, hogy ez csak a második félidőre igaz. Mert az elsőre a mi szempontunkból valahol a negatí­v számsoron keresnék osztályzatot. Az újvárosi tudósí­tó joggal í­rhatta, hogy az első időszakban ránézésre nem derült ki, melyik csapat hol van a táblázaton. A Fradiból csak Martos, Mucha, Vad és a második félidőben Ebedli játszott jól. A Dunaújváros amí­g bí­rta, kifejezetten jól játszott, és Novák Dezső edzőként a mi szemünkben is í­géretesen debütált. Joggal nyilatkozhatta, hogy nem vallottak szégyent. Az egy-két évvel korábbi formájában a csikócsapat nagyobb arányú győzelmet aratott volna… De hát ”’ hogy saját magamat idézzem ”’ „a történelmet nem feltételes módban í­rják”.

”’ YSE ”’

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
04.17.17:00, M4 Sport
04.20.20:00, M4 Sport
04.25. 17:00, M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ