Érzések

ftcbk-gombok-publicisztikaEgy hozzászólás, amely tartalmánál fogva igazán megérdemli, hogy önálló bejegyzés legyen. Köszönjük!

1986.április 5.

A pontos dátum, amikor Békéscsabán kí­vül először voltam Fradi-meccsen. Eddig az időpontig csak akkor láthattam élőben szeretett csapatomat, amikor Csabán játszottak.1986-ban a Honvéd elleni meccs volt az, amire felutaztam és a helyszí­nen szurkoltam végig. Ezt aztán több is követte.

A 80-as évek végén kezdődőtt el az a csoda, ami a mai napig is tart. Bár akkor még tizenéves gyerek voltam, mí­g ma már közel vagyok a 40-hez, de az érzés semmit nem változott. Ahányszor eljutok a Szentélybe, legyen az ellenfél a Dózsa vagy a Cegléd, mindig eltölt valami hihetetlen jó érzés. Gyermekies öröm lesz rajtam úrrá, amikor belépek a stadionba és hálát adok a sorsnak, hogy ott lehetek. Ez talán sokaknak furcsa lehet, de én ritkán tudok elutazni egy-egy hazai meccsre í­gy mindegyik ünnep a számomra. Olyan esemény, amikor elfeledem a mindennapok gondját, baját. Nem számí­t semmi más, csak az, hogy ott lehetek és szurkolhatok a CSAPATNAK. S bár a sok-sok szép győzelem mellett volt nem egy csalódást okozó vesztes mérkőzés is, soha nem bántam meg, hogy időt és pénzt áldoztam rá.

Nem bántam meg azért sem, mert megismerhettem sok remek embert, akik hasonlóan gondolkodnak a Fradizmusról, mint én. Akiknek az egy cí­mer, a két szí­n, és a három E sokat jelent.

Mert nem az számí­t, mit kapsz a Fraditól, hanem az, hogy mit adsz a Fradinak!

FRADI VOLT FRADI LESZ, MíG A FÖLDÖN EMBER LESZ!!!

– Pilu –

4 hozzászólás a(z) Érzések bejegyzéshez

  • Fradista Barátunk PILU ezt í­rtad :Ez talán sokaknak furcsa lehet, de én ritkán tudok elutazni egy-egy hazai meccsre í­gy mindegyik ünnep a számomra. Én mivel Bp-en lakom mindig kint vagyok de hid el nekünk is mindegyik meccs ünnep még az edzés is ! Nagyon szép í­rás és remélem ha lehetőséged lesz rá és eljösz Pestre akkor megismerhetünk .

  • “Mert nem az számí­t, mit kapsz a Fraditól, hanem az, hogy mit adsz a Fradinak!” -- jó lenne ha ezt minél többen í­gy is gondolnák!

  • Pilu!

    “Mert nem az számí­t, mit kapsz a Fraditól, hanem az, hogy mit adsz a Fradinak!”

    Ezért is jött létre ez az oldal 🙂

  • Ez valóban szép volt Pilu! Amúgy várom már, hogy ismét találkozzunk, remélem hamarosan lesz rá alkalom! Annak én is felettébb örülök, hogy ilyen társaság kovácsolódott össze, ez egy nagy kincs, meg kell becsülnünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.24.19:30, m4sport
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ