Feljegyzések a fotelból – Egy varázslatos este története

2012. november 11. Budapest, 18 óra 45 perc, helyszín az Üllői út-Könyves Kálmán úti aluljáró. Talán egy gombostűt sem lehetne leejteni, az ütött-kopott helyiség zöld-fehérbe öltözött. Zeng-zúg a „Hajrá Fradi” és a „Győzelem a Ferencvárosé”, majd egy öblös hang mindenkit ugrálásra „kényszerít”, mert aki nem ugrál, az ugye …, vagy füttyszó, de azt írásban nem tudom produkálni. A parancsszóra mindenki engedelmeskedik, közben feszülnek a zászlók, ismeretlenek ölelkeznek és pacsiznak össze, egy hat éves srác a papa nyakában ülve telefonál, valószínűleg anyának üzeni, hogy minden rendben van, győztünk, itt vagyunk az aluljáróban és annyi, de annyi boldog ember van körülöttem! Közben befut a metró, egy újabb „adag” embertömeg akarna „áthajtani” az aluljárón, de a kijáratnál megtorpannak. Amerre néznek, csak zöldek látnak. Egy fiatal lány szét is tárja a karját: „Mi a fene van itt?” – kérdezi ámultan, mire egy tiszta zöldbe öltözött fiatal srác odarohan, felkapja egy pillanatra, de egyből el is engedni és öblös hangján, teli torokkal közli a rémült tömeggel: „Emberek, győzött a Ferencváros!”

Szerkesztőtársam felém nézett (bocsi Józsi, hogy elmondom, de a szemed egy kicsit fátyolosnak tűnt… persze az enyém is) és széttárta a karját: „Kell ennél több?” Hét óra felé közeledve, az aluljáróban, több ezer boldog arc láttán a válasz csak egy lehetett. Ahhoz persze, hogy eljussunk idáig, most pörgessük néhány órát vissza az idő kerekét. Megéri.

Olyan varázslatos 90 percben volt részünk amiért ismét érdemes a Szentélyben szurkolni. Már nem csak megszokásból és nem csak a múlt miatt jövünk ki egyre többen, hanem mert Ricardo Moniz egy olyan Ferencvárost álmodott meg nekünk, akiért már a jelenben is érdemes Fradistának lenni. Tegnap délután már majdnem teltház volt. Bár a média imádja a Fradi közönséget közellenségnek beállítani, de talán ideje lenne észrevenni, hogy ami manapság a Szentély lelátóin történik, az igenis maga a csoda. Elmúltak a félelmek (igazán soha nem is voltak, a balhék „rendezői” eltűntek a Fradi környékéről), a mögöttem ülő szurkolóbarátaimhoz már a legfiatalabb Fradista is csatlakozott, de említhetném a 19. sor közepén (3-s szektor) ülő idős szurkolót, aki már 50 éve jár mérkőzésre. 50 éve! Ha esik, ha fúj, ő jön, mert a Fradi az élete. Bár nem szoktam foglalkozni az ellenfél szurkolóival, de azt sem szabadna „elfelejteni”, hogy tegnap (is) a vendégszektor szinte kongott az ürességtől (talán 200-an ha voltak). Pedig az évtizedünk legsikeresebb csapata látogatott az Üllői útra. Bajnoki címek és BL szereplés van a nevük mellett, mely tiszteletet parancsol, de a szurkolóik annyira mégsem elkötelezettek, hogy jelenlétükkel támogassák a Lokit.

Akik az első 20 percben ránk is ijesztettek. Határozottan kezdtek, úgy láttam, hogy felkészültek „Monizból” és tudták azt is, hogy sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy első tíz percben kapjunk egy olyant gólt, amit simán meglehetett volna előzni. „Így legalább izgalmasabb lesz!” – kiáltott fel egy szurkoló, de rögvest olyan „Hajrá Fradiba” tört ki több ezer öblös torok társaságában, mely előre vetítette, hogy bár vezet a Loki, de a végén a Fradi fog vezetni. És nyerni is! Bocsi, de megint ugrálok itt összevissza, pedig már nem vagyok az aluljáróban és nem is „engedelmeskedem” a felszólításnak, pedig nem vagyok újpesti. De annyi minden kavarog bennem és annyi mindenről is akarnék írni, de látom magamon, hogy öröm „elvette az eszem” és ilyenkor képtelen vagyok az előre megtervezett menetrendet követni.

Pedig amikor ma hajnaltájban felébredtem, visszaalvás helyett szépen sorra szedtem a teendőket, fél hétkor már kész forgatókönyvvel a fejemben ugrottam ki az ágyból, tudtam a kezdő mondatot is (amit még mindig nem írtam le), de Alfred Hitchcock mondta egyszer a rémült segédrendezőnek aki nem értette, hogy a mester miért nem követi a forgatókönyvet, hogy „a forgatókönyv azért van, hogy kitámasszam vele a hátsómat”. Nekem speciel most a kényelmes szék jut az íráshoz, a forgatókönyv meg a fejemben volt, ahonnan meg azonnal el is szállt ahogy az írás előtt újra átéltem a mérkőzés minden rezdülését.

A gól után néhány másodperces rémület következett, majd beindult a Jenner-Ionescu-Böde hármas, középen Józsi és Gyömbér tökéletesen szűrt, hátul Besic újra tanárian söprögette a néha útjára kerülő debreceni támadókat. Aztán amikor a 34. percben Böde egy igazi „Szokolais” fejesgóllal mattolta Verpeczet (mellesleg remekül védett a fiatal kapus) már riadót rendelt el a katasztrófavédelem, mert akkora robbanás hallatszott az Üllői út felől.

Az első félidő még „felesre” sikerült, de a másodikban már csak az volt kérdés, hogy végre sikerül-e érvényesíteni a fölényünket. A Győr ellen nem sikerült, az MTK még győzni tudott úgy, hogy túl sok köze nem volt a játékhoz, de sors végre igazságot szolgáltatott és a DVSC-nek nem sikerült „kibekkelnie” a második félidőt. Számos gólhelyzet kimaradt (Csukics egymaga eldönthette volna meccset), de a végén Mészáros dzsúdó bajnoknak képzelte magát, járt is érte a büntető. Ami ezután következett, azt nehéz szavakban kifejezni. Nem a gól utáni ünneplésre gondolok, mert azt át kellett élni, hanem magára a büntető végrehajtására.

Az elmúlt hetekben azon morfondíroztam, hogy vajon mi lehet az oka a csapat nagyszerű szereplésének. Az alapokat tudtam: új játékosok, egy remek edző, tökéletes erőnlét, elképzelés a játékról és sorolhatnám tovább a Moniz csapat erősségét, de egy valami összekötő kapocs hiányzott. Amire Józsi Gyuri adta meg a választ. Amikor Fábián befújta a büntetőt, olyan határozottan lépett oda és rakta le a labdát a büntetőpontra, hogy érezni lehetett, a játékos mentálisan a csúcson van. Nem tudta kizökkenteni semmi. Nem izgatta, hogy a lábában van a meccs, nem izgatta fel a debreceni játékosok reklamálása és kicsinyes játszadozása annak érdekében, hogy megzavarják.

Mentálisan tökéletes állapotban volt. Bár nem tagadom, egy kicsit remegett a gyomrom, de belül éreztem, ezt Józsi Gyuri nem fogja elhibázni. Amikor nekifutott a labdának, már állt a Szentély közel tízezres közönsége (mínusz 200 debreceni), de talán még el sem rúgta a labdát, de már a torkokból kiszakadt a boldogság: GÓÓÓÓÓÓÓÓL!

Ami utána jött, már egy külön történet. Egy örömóda, egy boldogság szimfónia, egy Carmina Burana, mely profán dalok közös éneklése vetített képek kíséretében, aminek a lefordításához nem kellett igénybe venni a „google translate” szolgáltatását. Dalolt a lelátó, a játékosok kidobálták a mezeiket, körbejárták a Szentély minden szegletét (Moniz „karmesteri” irányításával). Együtt dobbantak a szívek, összeértek a kezek. 2012. november 11-én este nagyon jó volt Fradistának lenni.

Még tele tudnék írni néhány oldalt, ráadásul az előre eltervezett forgatókönyvből is sok minden kimaradt. Például Pölöskey esete, a „miért kellett ilyen helyzetbe hozni” tragikomédiáról, vagy az új igazolásunkról, aki az egyenlítő gólunk után úgy vezényelte a közönséget, mintha örök életében zöld-fehérben játszott volna. De már így is átléptem a „szóhatárt”.

A fotelszurkolós jegyzetem befejezése azért visszatér a forgatókönyvhöz. Úgy este 10 óra körül hazazötykölődtünk Laudetur barátommal (azért kellemes két órás út volt). Ahogy hazaértem, a konyhai pulton apám három soros üzenete várt. Már írtam néhányszor, de az „öreg” 85 éves és hetvenöt éve szurkol a Fradinak. Úgy „engedett” el, hogy három ponttal térjek haza. A papírflecnin ezt állt: „Légy büszke arra, hogy Fradista vagy! Három pont, két meg nem adott büntető és egy tévesen meg nem adott gól. De győztünk!”

Percekig szorongattam a cetlit és akaratlanul is régen elvesztett barátom, Franczva Peti mondása járt az eszembe. Nagyon sok évvel ezelőtt (talán igaz sem volt), még a középiskolában, irodalomórán Szophoklész Antigonéját elemeztük, melyben van egy örök érvényű igazság az emberről, amit Peti egy kicsit „átköltött”:

„Sok van mi csodálatos, de a Fradinál nincs semmi csodálatosabb.”

– lalolib –

8 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Egy varázslatos este története bejegyzéshez

  • Szép tavaszunk lesz, meglátjátok feleim, már nagyon ránk férne, 2004 óta böjtölünk, ezalatt tönkretették többször is szeretett klubunkat (persze, előtte is), de szerintem Kubatov, Orosz és Moniz is annyiban különbözik elődeitől, hogy mindenki a SAJÁT dolgát próbálja végezni. TEMPÓ FRANZSTADT!

  • Boldog voltam,hogy végre az a bizonyos “mérleg nyelve” felénk billent.
    Bár ez benne volt a Paks és a Győr elleni meccsben is,de most eljött az “igazság” pillanata is.
    Otten megint hozta a”kötelezőt”,-remélem lesz helyettese vagy igazi segítője tavasszal-Somália is elérte nálam,hogy dobozos “üdítőmet”folyadékkal az alján összegyűrjem,de ami a lényeg ,hogy nyertünk és tényleg jó kis társaság,azaz csapat kezd kialakulni.Ráadásul ahogy már régebben is írtam 2-3 embert igazolnak a védelembe-minimum Besic szintűt,-ill. vérbeli csatárokat,ezt a kiegyenlített bajnokságot még 10 pont hátrányból is simán meg lehet nyerni.Adja a Jóisten,hogy a hátralevő fordulókat mind megnyerjük, akkor tényleg pompás tavasz elé nézhetünk.
    Remélem úgy lesz.
    Hajrá Fradi!

  • Sajnos nem lehettem ott, de így is nagyszerü élményben volt részem. Most én voltam a fotelszurkoló és igy utólag én irigylem a fotelszurkolót azért amit a stadionban és a meccs után átélt.
    Amit Jenner csinált azzal a csellel, uramisten, már legalább tizszer megnéztem! Jó lenne tovább folytatni ezt a játékot és győztesen hazajönni Kaposvárról. Kondás meg olyan mint a neve. Egy kicsit nagyképü is hozzá, hol van meg benne Moniz inteligenciája?
    Még valamit. Úgy látszik megszünt a bojkott mert a mai sportújságban egészen normálisan írnak a meccsről, sőt a Fradiról többször negativan irogató Sinkovics meg olyant irt Monizról, hogy először nem akartam hinni a szememnek.
    lalolib! Nagyon jó amit irtál , persze egy győzelem után azért sokkal könnyebb.

  • Az MTK meccs előtt volt bennem valami szorongás -- sajnos igazam volt. Most bizakodó voltam -- igazam lett. Még a TV-n keresztül is átjött, hogy ez már CSAPAT(tá kezd válni).
    A védelem a kezdeti bénázás utájól működött, míg a Lokiból >eltűnt a lokomotív<, elől semmi, a védelmüktől pedig kaphattak volna egy hetest…
    És Jenner amit művelt… ha már a bal szélen történt: nekem Czibor Zolit idézte. Nomeg Józsi Gyuri halálos nyugalma a tizinél. (Később mondta, hogy felkészült erre a lehetőségre.)
    Ami pedig az edzői nyilatkozatokat illeti… van egy Garami József, egy nagy hézag, és azon túl vannak, akiknek meg kéne tanulniuk viselkedni. No persze, az elmúlt időszak leszoktatta őket arról, hogy a Fradi már nem fradika, hanem egyre inkább újra FRADI. No, ilyen szempontól kíváncsi vagyok Pruknerre.

  • Köszi, Lalolib, ragyogó írás ismét, persze mennyivel könnyebb jót (s jól) írni egy ilyen meccs után, igaz? Ami még szeptemberben hihetetlennek tűnt, bejelentkeztünk a dobogóért! 7 éve nem jártunk nemzetközi porondon, ez hihetetlen. Szerintem a mester télen úgy összerakja a csapatot (ha menetközben már ennyit tudott, mi lesz még egy jó felkészüléssel?), hogy tavasszal reszkethet az NB1. Ősztől pedig Európa. A Ferencvárosnak még ma is, több évtized amortizálása után is mimimum az EL csoportkötrében van a helye. HAJRÁ, HAJRÁ FTC!

  • Hajrá Fradi!
    Lalolib írása megint meggyőzött a szerző kivételes intelligenciájáról és szónoki képességeiről.Bár az élményt párom által elmondottak alapján én is megélhettem(bár tudom ez korántsem ugyanaz,mint ami a Szentélyben,a lelátókon érzékelhető).Párom vére zöld,apámé is az volt.Már látom,gyermekeink is ráéreztek az ízére.A következő beregisztrálandó szurkoló én leszek,ami ugye azzal jár,hogy meccsre megyek.?!!!Remélem az autóba még beférek! 🙂
    Köszönjük az írást!!!
    HAJRÁ FRADI!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
EL-csoportkör 2019
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
HOST