Feljegyzések a fotelból – Évzáró gondolatok

Még néhány óra és becsukódik a Ferencvárosi labdarúgás 110 éves történelmének 2010-es almanachja. Még néhány óra, és a felfokozott szilveszteri hangulatban, kezünkben a pezsgős pohárral meghitten várjuk azt a pillanatot, hogy éjfélt üssön az óra és átlépjünk a következő évtized első évébe. Ilyenkor a jókedv és a vidámság mellé párosulni szokott a számvetés és a szinte „kötelezően” előírt fogadalomtétel, mellyel megpróbáljuk az előttünk álló évnek megadni a tiszteletet.

Ami előttünk áll, amit még nem éltünk meg, az bizonytalan és kiszámíthatatlan. Talán ezért is kell számot adnunk az eltelt évről és ezért teszünk fogadalmat, hogy saját múltunkba kapaszkodva tudjuk folytatni az életünket úgy, hogy elszámolunk a cselekedeteinkkel és új impulzusokat keresve előre meghatározzuk azokat a normákat, melyeket az új évben képviselni akarunk. Nekünk, Fradistáknak több mint száz éve már kijelölték az utat, és a három E betűvel meghatározták azokat az erkölcsi normákat melyeken nem kell változtatni, csak azok mentén kell tovább folytatni a dicső történelmünkben megkezdett utat. Változtatni nem kell, de félteni és újra és újra hitet tenni mellette kötelességünk, mert olyan időket élünk amikor ismételten nem kellünk senkinek, amikor ismételten veszélybe kerülhet a létünk és amikor a hangzatos kijelentések ellenére azok, akik tenni is tudnának a Fradiért, egyszerűen elfordulnak a 110 éves örökségtől.

Mely sokkal többet jelent 28 bajnoki címnél, 20 magyar kupagyőzelemnél, az 1965-ös VVK sikernél és az 1928-as és az 1937-es KK diadalnál. A Ferencváros mindig egyet jelentett a magyarsággal, és a polgári léttel. A Ferencváros mindig többet jelentett egy kerületnél, szurkolói nem egy városhoz, hanem az egész országhoz köthetők, sőt túllépve a jelenlegi országhatárt, a világ minden pontján megtalálhatók azok, akik tovább viszik a Ferencváros szeretetét. Ezt meg kéne becsülni, mert a történelem útvesztőiben szétszabdalt magyarságnak egyre kevesebb az összekapcsoló ereje, egyre kevesebb a tér melyben megtalálhatjuk egymást.

2010-ben annak ellenére, hogy azt hittük, jó irányban történtek a változások, az a bizonyos „tér” tovább szűkült. Most könnyű lenne kifogásokat keresni. Fel lehetne sorolni az előző időszak üldöztetését, a be nem tartott ígéreteket, de ezekkel néhány órával a pezsgős koccintás előtt csak azt érnénk el, hogy nem tudnánk jó szívvel és bizakodva átlépni a következő évbe. Mert bár kialakulóban van egy szerethető csapat, de a háttér ismét bizonytalan és kiszámíthatatlan.

Amikor 2010 nyarán megtörtént a szakmai váltás, Prukner László személyében nem csak ez új edzőt, de egy teljesen új szemléletet is kaptunk. A csapat szinte teljesen kicserélődött, jöttek ismert és az „internetről vásárolt” játékosok és bár akkor még nem voltak olyan hangok, hogy McCabe árulni akarja a csapatot, de a játékos mozgásból már látszott, a tulajdonos továbbra is a középszerűségben látja a jövőt. Szerencsére ehhez Prukner László nem volt alkalmas kivitelező. Mivel magáról a szezonról az elkövetkezendő napokban részletesen is leírom majd a gondolataimat, így most csak annyit: Prukner László vezetésével, a buktatók ellenére ráléptünk egy olyan útra, mely talán méltó lehetne ahhoz a múlthoz, melyre mindannyian büszkék vagyunk.

A gond az, hogy a jelenlegi út nincs teljesen kikövezve. Róma sem lett volna a világ központja a „Via Appia” nélkül, mely a biztonságot és a békét hozta meg a Római Köztársaság számára. A Brundisiumtól Rómáig húzódó utat légiók védték. Vajon a Ferencváros jövőbeni útját a szurkolókon kívül védi még valaki? Vajon a Fradi Via Appiája, mely az Üllői út 129-től az egész világot behálózza és összeköti a zöld-fehér szíveket, meg tud még újulni az erkölcs, erő és egyetértés jegyében?

Most még nem tudom, hogy az újév pillanatában a családunk, a barátaink és saját magunk boldogulásán kívül, a Fradival kapcsolatban mire is emeljük majd a poharunkat. Vajon mit is kívánhatunk, vajon mit is remélhetünk a következő évtől. Én biztonságot és kiszámítható jövőt szeretnék. Azt, hogy amit az ősök 110 éve elkezdtek, az folytatódjon, az ne szakadjon meg és senki se tudja veszélyeztetni a jövőnket.

Kedves Fradista Barátaim! Néhány óra és új évet köszöntünk. Hioszi Tatiosz mondta, hogy soha ne gondoljunk a rosszra, mert az a mélybe taszít. A jó gondolat ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás – felemelkedés.

Boldog új évet Ferencváros!

- lalolib -


10 Vélemény a cikkhez: Feljegyzések a fotelból – Évzáró gondolatok

Oldal:1
  • sempre :

    Fineszes megoldásokban gazdag boldog új évet kívánok minden igazszívű fradistának!:)

  • mjozef22 :

    Sok fajta megfogalmazásba, olvastam, halottam már, a B.Ú.É.K-ot, de “sempre” szóhasználatával még nem, pedig ennél találóbb szót ma nem igazán tudnék mondani a kialakult jövőképre én sem:

    Fineszes B.Ú.É.K. minden kedves olvasónknak ;)

  • balinqu :

    Nagyszerű és meghitt gondolatokkal búcsúztatjátok az évet. Köszönöm, hogy önzetlenül ennyit áldoztok arra, hogy szeretett csapatunk történelme soha ne merüljön feledésbe.
    Mit is várok a 2011-es esztendőtől? Bajnokságot és gazdagságot! :)

    Boldog új évet Ferencvárost, boldog új évet kedves Fradista Barátaim!

  • Nagy Laci :

    Minden Fradistának Boldog Új Évet kívánok.

    Holnap valaki kezdjen el naplót írni, hátha akkor valami fenomenális évünk lesz. Amikor én elkezdtem akkor sem lehetett tudni januárban, hogy milyen évünk lesz, aztán lett bajnokság és BL. Istenem, de régen volt…..

  • K@rcsi :

    Boldog új esztendőt kívánok mindenkinek. 
    Az oldalunk tartalmához rengeteg futballszerető szurkoló hozzájárult 2010-ben is.
    Köszönjük.

  • Peti :

    Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

    Tempó Fradi!

  • admin :

    Köszi Peti a videókat.

  • santiago :

    Boldog új évet Ferencváros! Remélem az új év a ránk nehezedő problémák ellenére sikeres lesz.

  • Nagy Làszlò :

    Lalolib pompàs beköszöntéséhez, az 2011-es évnek, nem lehetne sokat hozzàtenni.

    Ki szeretnék térni egy nagyon helyes gondolatàra, illetve megjegyzésére, melyet lalolib tett az „évzàrò gondolatai-ban“.

    Nem tudom, hogy màs csapatoknak vannak-e ilyen hàrom hìres (E-)betûi mint az FTC-nek. De a következô pàr gondolat szorosan velük függ össze.

    Szerintem Lalolib a szeget fején talàlta, mikor az FTC-t-rôl azt ìrja, hogy „…a Ferencvàros mindig egyet jelentett a magyarsàggal és a polgàri léttel…“

    A polgàrsàg, mint a mostani középosztàly elôdje, a lovagi (középkori) kultùra utòdja. A lovagok és nemes csalàdok szoktàk cìmereikben hordozni jelszavaikat. Hàt a hìres hàrom E-betû nem valami ilyesmi lenne ? A középosztàly tulajdonsàga a mai FTC-ben is megtalàlhatjuk. Ezek voltak, mellékletesen, az okai annak, hogy sose szerették nagyon a Fradit a politikusok, hiszen nem lehetett sem jobb-ra, sem bal-ra beskatulyàzni. A polgàrsàg az értékek megòvàsàval volt egyenlô (és most is az). Milyért érdemes embernek lenni ? Ez a mindmàig érvényes kérdése, melyet a tàrsadalomnak fel tesz.

    Hogyan òvhasuk meg az értékeinket ? Erre most az FTC-nek is kell vàlaszt adnia.

    Pruckner Làszlò személyében most végre egy jò edzô àll az FTC élén, aki nem diktàtor, hanem az „egyetértés“ hìve. (3-ik E-betû !) Szerintem jò felé haladunk.

    A polgàrsàg az elkötelezettségébôl merìtette mindig ùjjabb és ùjjabb erejit. Megùjulàshoz hìvta fel ez az elkötelezettsége, hiszen értékeket teremtett és azok-nak a terjesztésére vàlalta magàt. Ezek az értékek nem a sok pénz keresését hìresztelték, hanem a magasabb értékeknek az életre valò hozàsàt.

    A polgàri értékrendszer-ben az ember és az emberi méltòsàg nagy értékek. Az ember mindig még egy kicsivel több, mint amit tesz, vagy csinàl. Az ember és a személye az az érték, melyet òvni kell.

    Megint az FTC erre egy jò példa. Szurkolòi nem eszközök, hogy a Klubnak több bevétele legyen, hanem felek, melyeket szigorùan kell venni. A „Ferencvàros-csalàd“ erre is egy jò példa.

    Milyenek az értékeink, milyért értékeink és hogyan érvényesülnek életünkben ?

    A hàrom E-betû erre egy vàlasz.

  • Nagy Làszlò :

    Bisztonsàg.

    Ez a polgàri (és jogos) kivànsàgunk sajnos nem garancia.

    Az inga sötétbôl vilàgosàgra és vissza a sötétbe visz. Ezen nem lehet (és nem is szabad) vàltoztatni. A bisztos kikötô mindig a jövô kikötô.

    Az inga megàllàsa azonban nem a vég, hanem a kezdet. Nem magàbòl veszi lendületét. Meglökték.

    Az FTC ingàja még lendületben. Hogy meddig nem tudjuk. Vannak sokan akik azon fàradoznak, hogy ne àlljon meg.

    Maradjunk lendületben 2011-ben is.

Oldal:1

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031