Feljegyzések a fotelból – Megtört az átok!

Annak ellenére, hogy igazából soha nem hittem az átkok hatásának és abban sem, hogy ezek igazából be tudják folyásolni a jelenünket, de ettől függetlenül legbelül, ahová az agy befolyásoló képessége már nem ér, folyamatosan dobolt bennem a kétely, melynek okozója saját magam voltam. Mert megszegtem egy fogadalmat, amiről már akkor tudtam, hogy képtelen leszek betartani, amikor eldöntöttem, hogy többet nem teszem be a lábam a Szentélybe, és örökké fotelszurkoló maradok.

Mivel azt a bizonyos 2003. május 30.-át már emlí­tettem néhányszor, í­gy inkább arról, hogy eddig mit is jelentett a megszegett fogadalom utáni átok. Amikor a „Tempó Fradihoz” kerültem szerkesztőnek, barátaim „unszolására” úgy döntöttem, elég volt az önkéntes száműzetésből, nekem igenis újra a Szentély lelátóin a helyem. Vidékiként természetesen ez nem adatik meg mindig, főleg a média össze-vissza tologató kezdési időpontjainak köszönhetően, de a hazai mérkőzések felén szerettem volna a helyszí­nen szurkolni. A gondok meg itt kezdődtek. Az elmúlt egy évben, amikor a Szentélybe költöztettem a fotelszurkolót, a csapat egyetlen alkalommal sem tudott nyerni. Mintha a fentiek eldöntötték volna, hogyha egy fogadalmat megszegő ott ül a lelátón, akkor be kell élesí­teni az átkot, és büntetni kell a csapatot.

Tudom, ez butaság és csak a sors játszott velem ilyen komisz játékot, de szombaton, mikor az autónkkal már közeledtünk a Szentély felé, óhatatlanul is az ismételt átok lehetősége jutott az eszemben. Talán meg sem kéne állni a stadion előtt, tovább kéne robogni Pest utcáin és csak a mérkőzés lefújására kéne visszaérkezni – gondoltam eszelősen, de barátom, aki a kormány mellett ült természetesen nem volt annyira „örült”, hogy teljesí­tse tudat alatti képzelgéseimet. Ismerve magam, képes lettem volna „feláldozni” magam a győzelem oltárán, mert bár ahogy az elején í­rtam nem hiszek az átkokban, de saját magam átkával nem tudtam mit kezdeni.

A csapat végül is megoldotta helyettem. Az autónk nem robogott tovább, és ahogy beléptem a Szentélybe már tovatűntek a kételyek, és amikor Dini az első félidő hajrájában haláli nyugalommal értesí­tette Bede kartárs büntetőjét (biztos, hogy a fejünkhöz vágja a média néhányszor), egy akkora megkönnyebbülés és sóhaj szakadt ki belőlem, hogy éreztem, az átok, mely ott fészkelt bennem, úgy hasí­tott ki belőlem, hogy meg sem állt a következő csillagrendszerig.

A büntetőig, melynek jogosságát ott nem tudtam eldönteni, egy eléggé felemásra sikerült félidőt láthattunk. Az elején egy gyorsmozdony sebességével rontottunk a Kaposvárra, akik legfeljebb a helyzeteket tudták számolgatni melyek Miljkovic kihagyott 15 perc alatt, mert másra nem nagyon futotta az erejükből. Szaladgáltak a labda után és elcsodálkoztak azon, hogy vajon miért mindig a Fradinál van a játékszer, amikor azzal néha-néha nekik is játszadozni kéne. Amikor rájöttek, hogy erre vajmi kevés esélyük van, úgy gondolták taktikát változtatnak és felvették a „honvéd-stratégiát”, mely arról szól, hogy aki éppen arra jár, abba rúgjunk bele egy nagyot. Ennek a „cseles” megoldásnak főleg Mr. Scrembri volt az áldozata, aki többet tartózkodott ví­zszintesen a földön és a levegőben, mint két lábon, mely már több millió éve az ember legalapvetőbb tulajdonsága.

Rajta kí­vül a Maróti-Oláh párharc is bővelkedett „látványosságokban”, melyből végül is a Fradi játékos került ki rosszabbul, hiszen Bede kartárs a mérkőzés hajrájában úgy döntött, hogy egy kicsit még izgalmassá teszi a találkozót és Bélát idő előtt zuhanyozni küldte. Oláh, meg aki jól végezte a dolgát, mosolyogva nézte, ahogy „barátja” elhagyja a zöld gyepet. A közönség számára addig sem túlságosan szimpatikus a csatár viselkedése, aki azon kí­vül, hogy egyszer szét akarta bombázni az eredményjelzőt, a kakaskodáson kí­vül mást nem nagyon mutatott, pedig ahogy nyilatkozta, számára nagyon kedves az Üllői úti pálya.

Ezek után már nem lesz. Győztünk és ezzel nem csak a fotelszurkoló átkát sikerült megtörni, hanem saját magunk árnyékát is át tudtuk lépni. Háromszor győztünk egymás után és továbbra is ott vagyunk a közvetlen élmezőnyben. Ez a siker mind arra mutat, hogy a csapat egyre jobban összeérik. Szombaton nem játszottunk jól, mert egyszerűen nem is lehetett egy ilyen játékfelfogásban játszó csapat ellen jól játszani. Mert könnyű azt mondani, hogy nem kell felvenni az ellenfél stí­lusát, de aki játszott már a zöld gyepen, az tudja, a harmadik, negyedik tüske után már szinte automatikus a „visszajátszás”. A néhány nappal ezelőtti í­rásomban utalt „testvérharc” igazi háborúba csapott át, mely főleg a kaposváriak miatt a mérkőzés legnagyobb részében nem nagyon hasonlí­tott ahhoz a játékhoz, amit annyira szeretünk.

Azért voltak emlékezetes pillanatok is. Csizmadia határozott játéka, Andriano magabiztossága, Schembri tarthatatlansága és természetesen Marek Heinz pályára lépése, melyet olyan tapsvihar fogadott, mintha maga Angelina Jolie tette volna tiszteletét a Szentély zöld gyepén. Mert Marek pályára lépésével nem csak a magabiztosság érkezett, hanem egy üzenet is azon magyar csapatok részére, akik úgy akarnak pontot szerezni az Üllői úton, hogy a totális antifocit játsszák, rugdosással és kakaskodással fűszerezve. Uraim! Ez a gyönyörű játék nem kakasviadal és nem is egy Napóleoni ütközet. Kéretik ezt nem elrontani! Akkor minden bizonnyal sokkal többen fognak szórakozni a lelátókon is.

Nekünk persze í­gy is tetszett, mert nyertünk és ott loholunk a Videoton nyakán. Az én átkom meg ott kering valahol a csillagrendszerben… és már nem is tud visszajönni soha!

– lalolib –

6 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Megtört az átok! bejegyzéshez

  • Kedves Laci! Természetesen tiszteletbe tartom az álláspontodat, de mégis méltatlankodom egy kicsit, amiért az elnézésedet kérem. Jó lenne ha minél többen lennénk a Szentélyben. Ami a zsoldosokat illeti, igazad van, de a mai foci már mindenhol erről szól. A pénz diktál, de ettől még akik felhúzzák a fradi mezt és igazán profik, azok küzdeni is tudnak. Azt nem állí­tom, hogy a Ferencvárosért, de önmaguk becsületéért, a nézőkért mindenképpen. Ezt például tegnap is láthattuk. Arról meg nem Schembri, Heinz, vagy a két brazil tehet, hogy most róluk szól a fradi és nem Tóth Bencérőről, Kulcsárról, kis Nyilasiról és még sorolhatnám a tehetségesnek kikiálltott magyar fiatalokat akik képtelenek olyan teljesí­tményre, mellyel kiszorí­tanák a légiósokat. Ahogy az előttem YSE is í­rta, a csapat tiszta szí­vből küzdött, a Kaposvár meg tiszta erőből próbálta széttördelni a játékot.

  • Mindig utálom, ha azt hallom, hogy “harcoljatok!” Mert urain nem harcolni kell, hanem focizni.
    És a mieink -- szemben az egyre inkább “harcolóvá” vátló Kaposvárral, megpróbáltak focizini. És küzdöttek.
    Uraim: NEM HARCOLTAK -- ez az ellenfél szétrúgása -- hanem tiszta szí­vükből KÜZDÖTTEK:
    (“MI dolgunk a világon? Küzdeni, erőnk szerint a legnemesbekért.” Vörösmarty Mihály.

  • Kedves Balinqu!
    köszönöm a kedves szavaid.
    De.
    Amint olyan mentalitás lesz a csapatban és a vezetésben mint itt az oldalon -- megyek. Pénzért Fradistákat nem bí­rok nézni. Szeretnék, de nem megy. Nekem a Fradizmus minden, még csak ki sem kell mennem a pályára, hogy megéljem. Csak jobbra fordí­tom egy kicsit a fejem és látom a világí­tó testeket, de azok most sötétek, és nem csak azért, mert tegnap volt a mérkőzés, hanem képletesen is.  az emlékekből tartom fent magam és ebben sokat segí­t ez az oldal. ( köszönöm szerkesztőség ! )
    Kérem, hidd el még mindig fáj az a május 30.-a. Ráadásul  minden évben emlékeznem kell rá, hisz ez a nap a születésnapom. Az a lélektelen játék a születésnapomon volt. Azt hittem akkor Bajnokok leszünk a szülinapomon, aztán a csapat csak lézengett a pályán. Megalázottnak éreztem magam, és érzem azóta is. 
    Laci

  • Nekem szörnyű volt a Kaposvár játéka! Nem csináltak mást, csak faragtak minket. Amí­g ebben nem lesz változás a magyar foci sem fog előre lépni. Végre olyan csapatunk van, aki mert és tud is játszani, erre olyan ellenfelekkel kerülünk szembe akik ezt alattomos eszközökel akarják megakadályozni. Kedves Nagy Laci! Jó lenne ha azok akik átéltük 2003 borzalmát visszatérnének a lelátóra. Tegnap is kevesen voltunk, pedig a csapat megérdemlné a nagyobb biztatást. Az emlékeket le kell győzni és tovább kell lépni. Ahogy Lalolib is tette. Tudom hogy nehéz elfeledni azt, hogy Fradista vert Fradistát, de ahhoz a mostaniaknak más nincs köze. Jó lenne ismét telt ház előtt meccselni!

  • A 2003. május 30.-án tett fogadalmam én ( SAJNOS ) eddig betartottam. Csak akkor megyek újra a szentélybe, ha égető vágyat érzek magamban. Eddig ezt nem éreztem -- SAJNOS. Amí­g ez az érzés rám nem tőr az ágyamból és az erkélyemről nézem a szentély kandelábereit.

    Laci

  • Bede 50-szer szakí­totta meg a játékot…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ