Feljegyzések a fotelból – A ví­rus

Véletlen, vagy  más? A csapat és szerkesztőtársam is egyszerre kapott el egy ví­rust.

A Fotelszurkoló az elmúlt több mint száz mérkőzés után mindig leí­rta érzéseit, amit egy-egy mérkőzés alatt átélt. Sokszor volt nehéz helyzetbe, volt amikor már felmentést is kapott egy szomorú este után a szentélytől az autóhoz sétálva: „Erről nem muszáj í­rnod, elég büntetés nektek még másfél órát autózni hazáig”– szólt a (barát) szerkesztői ukáz. Persze másnap reggel megí­rta, mert tudta, hogy ez az igazi kihí­vás. írni egy kiábrándí­tó vereség után, lelket önteni az elkeseredett olvasókba, mert azokat nem lehet cserben hagyni.

Ma nem láthatta, csak bő tizenöt percig kaposvári vendégjátékunkat, mert a szeretett foteljéből egy fránya ví­rus kiparancsolta. Talán csak „segí­teni” akart neki, nem tudom, de ma újra nehéz helyzetbe lett volna a mérkőzés után. Aki látta, az gondolom egyetért velem, aki nem, annak nem ajánlom az ismétlést.

DE! A kommenteket ugyanúgy várjuk, aki látta í­rja le, hogy szerinte a ví­rus a csapaton is átszalad-e  1-2 nap alatt, mert a Fotelszurkolón biztos.

Jövő héten már jelentkezni fog.  A mai üres papí­rlap pedig a múlté, melynek azért üzenete van, nem kell nagy dolgokra gondolni, de valami van, valami nem az igazi.

Tempó Fradi!

Minden olvasód nevében jobbulást Laci!

– ɱ –

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A ví­rus bejegyzéshez

  • Borzasztó volt látni ezt a meccset(is).
    Moniz edző,irányí­tása alatt a Siófok és a tegnapi meccs volt az,amikor ,hogy még nemhogy nem is “söpörtük” be a 3 pontot, de pokolian rosszul játszott a csapat.Amióta megtaláltam ezt a nagyszerű internetes oldalt-köszönet a létrehozójának-“boldogan” adom ki magamból az addig magamban tartott érzéseket.Már egy ideje “fotelszurkoló” vagyok, mert nem látom értelmét ,hogy ezeket a produkciókat a stadionokban “élvezhessem”…Remélem eljön majd az idő, amikor a gyermekemmel együtt járjak ki.De vissza a meccshez…Ez a szó erős túlzás a tegnapi “focihoz” képest.Már többször is hangosztattam,hogy Jova képtelen sajnos jól kijönni a kapuból.Ebben a gólban is benne volt,persze védő a környéken nem volt,ami szintén szomorú ,de akkor is.Ha lapos kemény lövéseket kell fogni, igen azt szépen megoldja, pedig ez csak magyar Nb. 1.Ranilovic-ot én soha nem támogattam Ő is pokolian sokat hibázott régen,de ott van a két ifjú kapus, miért nem lehetne valamelyiküket kipróbálni.Vagy például a tartalékból is fel lehetne hozni 1-2 tehetséges fiatal támadót,mert bár régen sokat dicsértem,de be kell látni,hogy Somáliát baromira zavarja a ladba és egy tisztességes beadást vagy lövést nem tud kivitelezni.Bár ez a tegnap meccsen senkire sem volt jellemző.Már 13 pont a hátrány,de még mindig tartom,hogy 1 jó kapus-persze biztos nem fognak a “vezetők” pénzt áldozni rá-és 2 kemény védő 1 szervező és 2 igazi csatár-olyan ,aki a kapuba is tud találni, nemcsak mellé- kell(ene) tavaszra,mert most csak a kiegyenlí­tett bajnoskság miatt nem állunk a kieső hely közelében…
    Bár bí­zom,hogy a hátralevő két fordulót megnyerik és mondjuk akkor talán volt valamicske értelme ennek az ősznek…!

  • Magyarázzák a Kóbinak, hogy nem “játszott” a csütörtöki edzés mizéria! A 129-en mindenesetre, ellenségnek van kikiáltva, aki bí­rálja az elnököt. Pedig már olyan jó volt hinni…..

  • 16 éve ugyanabban a csapdában ülünk. Rendezett háttér nélkül nem megy. Akkor sem, ha 3. helyen állunk és akkor sem, ha 14 vereséggel zárunk egy szezont.

  • A mai meccsről a holló és a róka sajtos meséje jut eszembe. Egész héten azt hangoztatta mindenki, í­gy a kaposvári játékosok is, hogy jelenleg a Fradi játssza a legjobb futballt. Sajnos ezt a játékosaink annyira elhitték, hogy nagyképűen játszottak, hiányzott a korábbi lelkesedés. Nem tudom, észrevettétek-e, mennyit veszekedtek egymás közt. Persze, nem tudom, hogy a hétközbeni fizetési herce-hurca mennyi zavart okozott a fejekben.
    Van egy-két elgondolkodtató dolog:
    -- Mi van Alempieviccsel és Kleinnel? Nagyon hiányoznak a védelemből! Lehet, hogy Alempievics sérült, de Klein mellőzését nem értem. Besics is sokkal nyugodtabban játszhatna mellette.
    -- Mikor tanulja meg Jova, hogy beadásnál a labdát -- ha kell -- a csatárral együtt el kell ütni? Hiába voltak bravúrjai, a gólban benne volt.
    -- Hogy lehet az, hogy Józsi, Böde, Csukics, Somalia és Orosz 14-20 méterről, tiszta helyzetben képtelen eltalálni a kaput? Nem gyakorolják az edzésen a kapuralövést?
    Nem akarok vészmadár lenni, de ha nem változik a játékosok hozzáállása, akkor zakó lesz Kecskeméten is.
    Záró mondatok: A meg nem adott 11-es ellenére megérdemelten nyert a Kaposvár. Le a kalappal a két edző előtt a meccs utáni nyilatkozatok alapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ