Feljegyzések a fotelból – A bajnokok győzelme

Annak ellenére, hogy néhányszor már megfogadtam, nem írom le többször a történelem ismétlődési képességét, de most mégis “kénytelen” vagyok megszegni a vállalásomat. — Bíró úr, nem én vétkeztem, szerettem volna tartani a fogadalmat, de a történelem játszadozik velem, minden áron bizonyítani akarja, hogy bizony neki van igaza. Ezzel meg nem szabad vitába szállni, a végén még megharagszik és becsukja előttem az ajtaját, kizár 120 év varázslatából. Legfeljebb az ablakon bekukucskálhatok, ahol fel-fel villanhat egy-egy örökké emlékezetes győzelem, bajnoki cím, de az is megeshet, hogy büntetésből megkapom az 1984/85-s bajnoki évet, okítás céljából. Ezt nem tehetné meg velem, ezért inkább ráhagyom az ismétlődés tudományát, ráadásul most éppenséggel igaza is van. Valójában a történelemnek mindig igaza van, legfeljebb vannak olyanok akik szeretnék azt átírni. Ilyen átíró betegségben szenvedők mindig is voltak (még Shakespeare is beleesett ebbe a “hibába”), a jelenben tegnap késő este óta főleg a Megyei úti átfestett kocsmában próbálják minden bánatukat a maradék 10 éves, romló, poshadt tortába fojtani. Megértem a lila szín kedvelőit (vannak még ilyenek?), lassan egy történész csapatot kell fogadniuk annak érdekében, hogy rátaláljanak arra a 90 percre amikor győztesen hagyták el a pályát a Fradi ellen. Frusztráló érzés lehet, amit még tetőz az idei bajnokság három vesztes mérkőzése, melyet a történelem számunkra olyan szép zöldre festett, hogy azt örökre bevéste az emlékeinkbe. A zöld a természet színe, fejlődést, harmóniát, termékenységet jelent. Az emberi szem számára, a legpihentetőbb szín. Számunkra még ennél is több, de ezt a Megyeri csárda lerobbant, ütött-kopott székein búslakodók soha nem fogják megérteni. Lassan eljutnak odáig, hogy kiteszik a városrész kapujára: bármire hajlandók vagyunk, akár elutazunk a világ végére is, de az Üllői út környékére semmi pénzért. És nem csak azért, hogy finoman szólva utálják e szent vidéket, hanem ha meglátják a középkörben Franck Bolit, ijedtükben nem a labda után kezdenek futni, hanem be az öltözőbe, annak is egy kicsinyke, elzárt, intim helyére.

De most hagyjuk el a lilák szorongását, térjünk vissza a történelem ismétlődésére, melyben ha nem is hittünk eddig, a felsorolt indokok alapján minden bizonnyal hamut szórunk a fejünkre. Kezdjük az újabb bajnoki címmel, a megvédett elsőséggel, mely után 31-re ugrott a számláló és ha ilyen tempóban haladunk előre, akkor már órákkal a mérkőzés kezdete előtt el kell majd indítani az eredményjelzőn a visszaszámlálást. Ebbe az ismétlődésbe még bele lehet kötni, mert ezt nem a történelem hozta el, hanem egy remek edző által dirigált tökéletes egységet képező csapat, de a történések menetébe már nehézkes vállalkozás lenne. Újfent a Honvéd ellen lettünk bajnokok, újfent a Dózsa ellen ünnepeltünk és újfent Boli rámolta be a három pontot érő gólunkat, mely újfent 1-0-s győzelmet ért.

Vagy mégsem teljesen igaz a történet? Tavaly a Honvéd ellen már bajnokként léptünk a pályára, idén meg győzni kellett a Hungária körúton (jó ómen az MTK pálya, már a hagyomány miatt is), ami azért nem okozott különösebb nehézséget. Van másik fekete lyuk is? Jelentem nincs, vagyis van, de az már csillagászat. Jött a tegnapi varázslatos este, három hónap után megtelt lelátóval, remekbe szabott hangulat, győzelem, önfeledt ünneplés. És ahogy lenni szokott: menetrendszerűen jött Boli gólja is. Ebben a bajnoki szezonban harmadszor…mely harmadszor döntötte el a három pont sorsát. Ez meg világcsúcs a derbik történetében, ha Franck nevéhez nem fűződne más, már akkor is kőbe lett vésve a neve. És bár a 2019/20-s bajnoki szezon lilaverő meccseit elsősorban Boli köti össze, de a finomságok a részletekben rejtőzködnek, amit kár lenne nem kibogozni, mert nagyon is kedves a szívünknek.

Tavaly ősszel egy kőkemény menetelés közepette (Újpest, Moszkva, Fehérvár – 8 nap alatt), egy emlékezetesnek éppen nem nevezhető meccsen nyertünk az egyre fakóbb színű lilák ellen, majd jött az egy hónappal ezelőtti, mértani pontossággal megtervezett “karantén-győzelem”, Rebrov mester tökélyre fejlesztett célfocijával, majd zárásként a tegnap este gálaelőadás annyi helyzettel, hogy ha azoknak csak a fele bemegy, akkor mi is süthettünk volna egy tortát. Egy tortát? Mi bajnoki címeket “sütünk”, pezsgővel ünnepelünk, a tortát meghagyjuk a cukrászoknak és a lilák elenyésző emlékezetének. Akiknek tegnap elég rossz éjszakájuk lehetett. Egyrészt a kiesés réme Deimosz és Phobosz képében (velük én sem szeretnék találkozni) ott vigyorgott az ágyuk felett, másrészt olyan fociélményben lehetett részük, melyben számukra kizárólag az állandóan menekülő kisegér szerepe jutott.

Rebrov mester a biztosra ment, a “tökéletes” kezdőt küldte a pályára, bár tegnap a Honvéd elleni kezdő is nyert volna…sőt, de ennyire azért nem akarom a lilákba mártani a késemet, ezt inkább Bockor barátom öblös hangjára bízom. Most szép lassan, komótosan, minden percét kiélvezve részletezhetném a mérkőzés pillanatait, de mivel nincs olyan Fradista, aki nem látta a tegnapi 90 percet, inkább csak örömködök a látottakon. Azon, hogy Dibusz Dininek mindösszesen egy hazaadás szerű Zsótér lövés után kellett magához ölelni a labdát, hogy a hátvédsor többet támadott mint védekezett, hogy Lovre, majd a sajnálatos sérülése után Botka a jobboldalon, Civic meg a baloldalon cikázott kénye-kedve szerint, hogy a szűrő Haratinnak a labdajáratáson kívül más dolga nem akadt, hogy elől a varázslatos négyes ha egy kicsit is jobban összpontosított, egy hatossal (torta nélkül) zavarta volna haza a lilákat. Örömfoci volt a javából, főleg az első 45 perc a szezon egyik legjobbjaként került az emlékeinkbe még akkor is, ha a gól a másodikban született.

Ami parádésra sikeredett, erre szokták mondani, a lilák csak nyomozták a labdát, szemmel követték ahogy Tokmac Haratinnak passzolt, aki egy kecses mozdulattal Zubkovhoz terelte a labdát, aki egy kicsit eljátszadozott vele, majd felnézett, rákacsintott az előtte rémülten ácsorgó védőkre, akik talán lövést vártak, de Olek helyette egy olyan, bal bokából indított passzt “nyomott” a felfutó Botka elé – aki Haratin átadása idején még a Dózsa térfél közepén szemlélte az eseményeket -, hogy azon nem csak az aréna ámuldozott, de a lila védelem is elalélt. Endre meg lefutott az alapvonalig, fel sem kellett néznie, tudta, középen jönni fog Boli. Ősszel Civic beadására érkezett, idén májusban Isael remek passza után 16-ról lőtte ki a jobb sarkot, tegnap meg megint “csak” érkeznie kellett. Menetrendszerűen, ahogy megszoktuk az egyre jobb formát mutató csatárunktól. Zubkov is tarthatatlan, lendülete, megindulásai, mesteri ütempasszai védjeggyé váltak. Jó lenne megtartani, nélkülözhetetlen eleme a mai Ferencvárosnak.

A tabellát már nem kell nézegetnünk, az üldözők már elfogytak, jelenleg a vadászbolt előtt állnak sorban távcsőért. 14 pont gigantikus előny, az eddigi 73 pont meg csúcsközeli állapot. Tavaly 74 pontunk volt, a 29. bajnoki címünket Doll irányítása alatt 76 ponttal nyertük. Még két forduló van hátra, bár nem az újabb csúcsdöntés a cél, de a mester és a csapat is megérdemelné az újabb sikersztorit.

31, mely tegnap nem csak a címvédést és az újabb bajnoki címet jelenti. 3 győzelem az ősi ellenfél ellen, 3 Boli góllal, melyek 1 gólos sikereket, de 3 pontokat értek, melyek után a bajnoki tabella úgy indul, hogy 1. Ferencváros.

Talán egy kicsit “Csendes Don” hosszúságúra nyúlt a mai irományom, de mégis csak a Ferencvárosi labdarúgás dicsőséges történetét ápolgató honlap egyik “jegyzetelője” vagyok, és olyan örökké emlékezetes idényen vagyunk túl, hogy talán megbocsájtható, ha az érzelmek túlfuttatják a papírt.

Mert mi vagyunk a bajnokok, mi vagyunk a Ferencváros. A rekordbajnok Ferencváros!

3 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A bajnokok győzelme bejegyzéshez

  • Mindig sajnàltam azokat a szurkolòkat, akik nem tudnak màst csak a màsik klub nevét mocskolni és szidni.

    Ezzel nem Teràd célzok, lalolib, hanem azokra a lila szurkolòkra, amelyek sötétròzsaszin sàlukon a gyalàzatost ìrtàk fel, amit itt nem akarok ismételni.

    A lilàk is egy nagymùltù klub. Ezért sajnàlom ôket. Màsfajta szurkolòkat érdemelnéne az a egylet.

    De térjek a meccsre:

    Egy màr jòl összeszokott csapatròl van szò. Emberekbôl àll, akik egyszer ìgy, egyszer amùgy jàtszanak, de mindig valami plusszal tudnak szolgàlni. Vàltoztatni tudnak stìlusokon.

    Olykor olykor az a benyomàsom, hogy valòjàban a Fradi-szìv dobban bennük. Aztàn meg mégelôdöm rajtuk.

    De valòjàban ki tudna haragudni ràjuk. A fény nem a sötétség hiànya. A fény a fény forràsa.

    Ameddig a Fradi-szìv ver, addig nincs baj.

    Nem mindegy, hogy nyerünk, ha csak becsületesen nyerünk. Nem baj, hogy veszìtünk meccset, ha csak becsületesen veszìtünk.

    Gratulàlok a csapatnak.

    Szép volt fiùk.

  • Felemás “előjelekkel” készültem a meccsre. Ismerősöm kérdezte, hogy megjátszaná a meccset,mire tegyen. Persze fradistaként mondtam neki, hogy sima egyes, de aztán rávágtam, hogy egy rugdosódós max 1 gólos győzelemmel.
    Meccs előtt a Kisfiammal sikerült egy szelfit készíteni Bánki Dodóval, sajnos én az életkorom miatt nem láthattam játszani. Belépéskor vettem észre , hogy a szurkolói kártyát otthon hagytam, de voltak olyan barátságosak a szekusok , hogy így is beengedtek. Nincs azafajta “rendbontó” kinézetem. Elfoglaltuk a c3- szektorban a helyünket majd átadtuk magunkat a meccs hangulatának. Hála istennek a győzelem megvolt és még sikerült is ajándékot kapni Leo-tól,amit még februárban jeleztem Neki,amikor még dolgoztam itthon…

    A tegnapi meccs és hangulat mindenkinek jól esett szerintem. Már megvettem a Kövesd elleni jegyet is remélem ott sem marad el a győzelem.

    Hajrá Fradi

  • Pont így van, remek írás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

OLDALAK
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ