Feljegyzések a fotelból – A fütty lélektana

16 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A fütty lélektana bejegyzéshez

  • A Dunaszerdahely-Slovan meccsen a helyszí­nen üldögélve azon gondolkodtam, hogy talán még hazaérek a Fradi meccsre is. Aztán nem mentem, megnéztem TV-ben. A különbség a következő: kb ugyanannyi néző, de ez csak azért van, mert a DAC stadionját átépí­tik, és csak a fele “kiadó”. A DAC-nál FRadi-Újpest sálas emberek együtt szurkolnak a DAC-nak, a Groupamaban meg a csapat játéka miatt hitehagyott szurkolók lézengenek. A DAC-nál egy erősebb ellenféllel szemben végig küzdve benyomják a gólt a 92.percben, itt épphogy döntetlenre mentünk.
    Ezek után a magáról a meccsről: Lalolibnek igaza van: szélsők nélkül csak akkor megy, ha középen vannak olyan játékosaink, akik kicseleznek mindenkit. Hát ez nálunk nincs. Doll elmondta, az 1. félidőkkel baj van. Kérdem én, ki a felelős ezért? Olyan játékosokkal olyan tatikát kell kitalálni, hogy az ellenfél reszkessen azért, hogy az első 20 percben ne kapjon gólt. (volt ilyen időszakunk régebben) Ha nem látja ennek eredményét, nem szégyen cserélni a 15. percben, akkor a többieket is serkentené a jobb focira ( motiválás). A vicc az, ha Dani berúgja a vége előtt pár perccel, akkor megint nem lenne miről beszélni, hiszen győztünk ( igaz kedves Thomas?). Most észrevette a füttyöt, amit egyébként már tavaly tavasszal is sokszor megkapott a csapat ( biztos nem vette észre, rossz a Groupama akkusztikája 😛 ), ezért rákeni a játékosok labdakezelésére stb. Kérdem én, ki a felelős ezért? A szurkoló? Nem az edző? Már pszichológustól kezdve minden van a csapatnál, aztán mégse megy? Csak azt nem értem, miért tűrjük ezt a sok baromságot? Más edzőnél ilyenkor már zúgott a “takarodj”. Á, értem én, még állunk a Kupában, ahol kaptunk egy III. osztályú ellenfelet, akit ha elintézünk máris döntősek vagyunk. Ott meg esetleg elverjük a Vasast a Groupamában a kb 500 Vasas drukker előtt, és máris megvan az idény diadala. Ugyan már!!!

    • a kb ugyanannyi néző erős túlzás a grupiban látott “tömegre” nézve.
      a hivatalos nézőszám már köszönőviszonyban sincs a valódi nézőszámmal.
      politikusaink és mlsz vezetőink a odaát a Vip-ben élvezik a hangulatot, itt meg vénaszkennerrel és többszázezer forintos büntetésekkel próbálják a megmaradt nézőket eltávolí­tani a stadionokból.
      egyre sikeresebb a projekt…

      • Sz@r az egész, de amúgy a pályán belüli dolgokról valamit esetleg? Mert legyen bár igazad, de nem ma í­rod le először. A többiről meg se most, se máskor.

        • Azért nem í­rok róla mert nem követem igazából. És lassan már nem is érdekel.. Ide jutottam 20 év meccsrejárás után..

          • Hát akkor nem mindegy? Na jó, persze, hogy nem. De az egyik a másikért van, egyiknek a másik nélkül semmi értelme.

            • kár hogy a vezetésben lévők nem í­gy látják….
              korábban sok időmet lekötötte a klub, 3 éves más dolgokra koncentrálok, eljutok más csapatok meccseire, külföldre stb. stb.
              a szikrát megőrzöm, remélem azért hamarosan a gyerekek is megtudhatják mi az a Fradi..és a Bközép mint olyan 5-10 év múlva nem csak legenda lesz…
              a fotelszurkoló rovatot addig is elolvasom mindig, de mivel ettől a helyzettől sajnos nem tudok elvonatkoztatni, í­gy nem terhelem többet a társaságot hozzászólásaimmal..

              • Ne tedd, maradj, megbántani nem akartalak, minden fontos, aki és ami Fradi. Te és a véleményed is.

                • Rendben.
                  De eddig sem í­rtam túl gyakran, ezután sem fogok:)

                  • Maradj légyszí­ves, vagy gyere gyakrabban, és í­rj nyugodtan! -- Mondom a saját nevemben. Tudom, hogy TE az önkéntes “kinn maradók” közé tartozol, Neked is meg van a Magad igazsága … és azoknak is, akik bemennek!
                    Kispéter Miska mondta állí­tólag annak idején, amikor valamelyik újonc alig mert bemenni az öltözőbe, és kezit csókolomot köszönt, nos, Misa bátyánk állí­tólag azt mondta: “Kisfiam, nincs KIS Fradista, vagy NAGY Fradista, csak FRADISTA!!!”
                    NE EGYMÁST BÁNTSUK, HA KÉRHETEM!!! Megértem, ha valaki kinn marad, de TI is értsétek meg azokat, akik azt mondják, hogy volt már nyilas, bolsi, komcsi Fradi-főnök, de a szurkoló nem az elnök miatt jár meccsre … Egyébként K. G.-t lehet mocskolni, szidni, de ha 100 év múlva összevetjük működését a többi Fradi-elnökével … jó, persze, politikai hátszéllel … de ezzel élni is kell tudni! Nem agitálok, nem kampányolok senki és semmi mellett, csak azt kérem, hogy ne köpködjétek le azokat, akik a FRADI miatt mennek be a meccsekre … ne legyen soha többé, mint ’97-ben, amikor a Varga-pártiak és a Varga-ellenesek összeverekedtek … FRADI csak EGY van!!! Mi jövünk, és elmegyünk, de a FERENC(Z)VÁROSI TORNA CLUB örök!!!

  • A meccs kezdetén a DVTK furcsa felí llìtí sal í llt fel.

    Rögby-meccs fog következni ?

    Mí r gondolkoztam, hogy mi lenne akkor, ha a sìpszò kezdetén az összes tìz jí tékos az ellenfél kapují jhoz rohanna és azt bevenni igyekezne ?

    A “Kick and Rush” fényes aranykora. Egyszer (nagyon régen) a Fradi is ezt a szisztémí t jí tszotta.

    A tùlkombiní lò jí tékstìlust a mí sik csapatokra hagyta. Ô az egyszerû stìlust kedvelte. Az egyszerû az ésszerû is Volt egyarí nt.

    A tegnapi meccsen feltûnt nekem, hogy a jí tékosaink nem tudnak stopolni labdí t. Egy félmagassí gban érkezô (mondjuk élesen is jövô) labdí t képtelenek felvenni és mìg sikerül megszelìdìteni a pöttyöst, addigra mí r ketten, hí rman vannak az ellenfél jí tékosaibòl, akik mí r rí  is tartanak.

    A bìztos megoldí sok és a rizikò közt Doll mester nagyon nagy különbséget tesz, mintha az egyik nem tartozna a mí sikhoz.

    Aki nem mer, az nem nyer.

    A félelelem meg ott lapong minden Fradista mélyében. Mi lesz, ha én (!!!!) veszItem el a labdí t.

    Ezzel meg nem csak a labdí t, hanem az eszét is elveszti a jí tékos.

    A fí radt benyomí st ennek tulajdonìtaní m. Nem merünk.

    Es mert nem merünk, anní l többet mernek az ellenfelek velünk szemben.

    Azonban legyünk igazsí gosak is.

    A Rugby kiképzést (a szakí llas Szarkí ra gondolok) ellen meg kombiní ciòs jí tékal mit is akarunk csiní lni ?

    Mit lehet egy bolond í mokfutòval csiní lni, ha az eltökélt, hogy feldöfjön a késével ?

    Szép szò, szép beszéd, tetszetôs megyôzôdésre bìrò beszéd ?

    A DVTK-nak a kés meg a torkí n Volt.

    Ez olyan energií kat fejleszt ki, amire még a legnormí lisabb Fradista Sem tud ellenszert talí lni.

    Akí r milyen bosszantò is az 1-1, egy í mokfutòval szemben az is nyereség, ha meg tudtuk elôzni abban, amit tervezett.

    Ez az elsô félidôben többé kevésbé sikerült is.

    A mí sodik félidôben meg megmutatkozott az, amire valòban képesek lennénk, ha nem félnénk egy taktikamentes, egyszerû és ezért ésszerû jí téktòl.

  • Ez egy totálisan megfáradt történet, totálisan megfáradt kapcsolat, mondhatni, kiégés. És nem a menetrendszerű több évekre szóló -- következményektől függetlenül történt -- szerződéshosszabbí­tásoktól fog megújulni.

  • Szí­nészi alakí­tás! Rados az egész meccs alatt húzta az időt. A játékvezető inkább hátat fordí­tott az eseményeknek, s nem adott a kapusnak sárga lapot. Már a hosszabbí­tásban jártunk, amikor Rados játszadozott a labdával kirúgás helyett. A csapatkapitány, Lipták, ekkor biccentett felé. Valószí­nűleg egyezményes jel volt, amire Rados elterült, s ápolást kért. (A C3-as szektorban ülök, jól láttam.) Ondó úr ezt is megette, mint a meccsen többször a vasiak szí­nészkedését, alattomos szabálytalanságát. Azt sem értem, hogy a szakállas Szarka (furcsa egy madár) hogyan játszhatta végig a meccset, mert csak a 91. percben kapott sárga lapot. Rengeteget szabálytalankodott és reklamált! Ondó úr 5-ös osztályzatot kapott a szaklaptól, persze, nem ezen múlott a pontvesztésünk.

  • A jól sikerült “író-olvasó találkozó” után kí­nszenvedés volt nézni a meccset. Doll azt mondta, hogy friss játékosokat állí­t be és tudja, mit kell csinálni. Még Moutari is azt mondta, hogy kiismerték a Diósgyőrt. Milyen ügyes… Az összeállí­tás ezúttal is meglepett, idén már nem először. “Thomas Doll félidei cseréit remek húzásnak könyveltük el” -- í­rja a sport napilapunk szakértő tudósí­tója. Azt nem teszi hozzá, hogy miért nem lehetett í­gy kezdeni? Tulajdonképpen
    Lovrencsics beállí­tása után játszott a csapat, tehát gyakorlatilag 20-25 percet. Ez bizony kevés, még akkor is, ha ebben a rövid időszakban meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Megint nem éltünk a Vidi botlásával. A Honvéd ellen elvesztett három és a mostani két ponttal jobb pozí­cióban lehetnénk. Nagyon mérgesen és elkeseredetten értem haza. Bekapcsoltam a tv-t. Láthattam, hogy a Real Madrid hogyan szórakozott el két pontot. Majd az internetre kapcsolva olvastam, hogy a Barcelona 2:0-ra kikapott a Malagától. Elgondolkodtam. Miért is vagyok akkor elkeseredve az 1:1-es döntetlentől? Azért, mert a mutatott játék alapján további pofonokra számí­tok. Abban azért reménykedem, hogy az NBIII-as Budafok nem ver ki minket a kupából. Bár biztos továbbjutásra már nem merek gondolni…

  • Őszintén szólva,ez a csapat hitehagyott.Akár csak én, bár hiszek a zöld szí­n erejében!Mindig is Fradistaként gondolkoztam. Ezért Simi után szabadon,rosszul lehet játszani de hitehagyottan nem!Viszont a tegnapi “mutatvány”lassan felemészti hitem maradékát.így ne is legyünk “harmincasok”!!Ez a teljesí­tmény ahhoz nem elég!Ennél több kell,még ebben a silány és túlfizetett magyar focinak és NB-I-nek ,titulált bajnokságban is.Sajnos az félig üresen kongó lelátó sem vonzó, de a jó előadást is többen megnézik szlogent talán jó lenne Doll mesterrel a játékosokkal és a klub vezetésével ismertetni.
    Itt tartunk! Hajrá Fradi,az örök szerelem.

Hozzászólás a(z) Nagy Lí szlò - lackòmackò bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ