Feljegyzések a fotelból – a győzelmet nem kell magyarázni!

Amikor elkezdődött a bajnokság, valószínűleg senki sem gondolta, hogy a 14. fordulóban sorra kerülő Pápa elleni mérkőzésre úgy fog leutazni a csapat, hogy papíron nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek. A forduló előtt 9 pont különbség és 9 helyezés volt a két csapat között, a Pápa javára. Azt nem tudom, hogy a fogadó irodák milyen tétekkel játszottak, de gyanítom, hogy ők azért óvatosabban bántak a tabella által sugallt tippekkel.

Nekik lett igazuk. Győztünk és bár ezt a tényt a mérkőzés után a magát „szakmainak” nevező sporttévé és nemzeti sport inkább szerencsésnek minősítette, de mivel a győzelmet soha nem kell megmagyarázni, így olyan sokat nem is foglalkoznék velük. Talán egy megjegyzésem lenne az ominózus Wolfe szabálytalanságról és az elmaradt büntetőről. Ha a bíró az eset előtt megítéli a Kulcsár elleni szabálytalanságot, akkor most más indokokat kéne keresgélni a „szakmának”. Ezzel persze nem mentem fel a szabálytalanságot, főleg ha az súlyos sérülést okozott, de nagyon nem szeretem a féligazságokat, és főleg akkor nem, ha az a Fradival szemben alkalmazzák.

Nyertünk, és ha babonás lennék, akkor szerkesztőtársaimat örökre kitiltanám a Szentélyből, hiszen a Győr és a Pápa elleni mecset is skype-n keresztül, egymást biztatva és néha túlkiabálva néztük, melyeket meg is nyertünk. Ismerve őket, bár a Fradiért mindenre hajlandóak, de arra nehezen venném rá őket, hogy örökre fotelszurkolóvá váljanak. Arra speciel én sem vagyok hajlandó, bár ténykedésem úgy indult, de mikor hét év után újra megérzetem a Szentély illatát, már tudtam, hogy el vagyok veszve és tudtam azt is, hogy bőven lesznek olyan feljegyzéseim a fotelból, melyek csak szimbolikusan íródnak a muzeális ülőalkalmatosság sokat megélt karfái között. Mert élőben, minden más. Ott minden pillanat, minden mozdulat teljesen más dimenzióba helyezi a tudatunkat és ennek hiánya nagyon gyorsan a legnyomorultabb érzéssé tud válni. Otthon, a foteled magányában körülnézel, és egyből talán nem érted, hogy mi is hiányzik. Hiszen körülötted minden a helyén van, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Mégis ürességet érzel, mert hiányzik a közös érzés mely százezreket köt össze.

Sajnos voltak olyan erők az elmúlt hetekben, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy a Fradista társadalom huzamosabb ideig fotelszurkolóvá váljon, de azzal nem számoltak, hogy ezzel úgy sem tudnak minket a földbe döngölni. A Fradi ellenesség csúcsát az az állami szerv fejecskéje érte el, aki azzal riogatott, hogy ha rajta múlik, örökre bezárja a Szentélyt. Nagyapám, ha butaságokat beszéltem, mindig játékosan megpaskolta a fejem és csak annyit mondott: „a fejedet arra használd, hogy gondolkodj és ne arra, hogy víztoronynak nézzék”.

Amikor Arany (nem nagyon szolgált rá a nevére) hármat sípolt és befejezetnek nyilvánította a mérkőzést, az első „utam” honlapunk tabellájához vezetett ahol nem csak azt tűnt fel, hogy feljöttünk (!?) a tizenegyedik helyre, hanem más is. Csapatunk eddig 4 győzelmet jegyzett (mely valószínűleg negatív csúcs a 110 éves történelmünkben), de ezt a négy győzelmet a tabella első hat helyezett csapat ellen szereztük! Ezen túl meg van még egy döntetlenünk és egy vereségünk is a hatos fogat ellen.

A kérdés akaratlanul jön. Vajon miért tudunk jobb csapatok ellen eredményesek lenni, és miért nem tudtuk hozni a kötelező pontokat a nálunk is gyengébbek ellen? Mert ha azt nézzük, hogy az eddigi hat vereség felét olyan csapatok ellen gyűjtöttük össze, akik jelenleg utánunk vannak a tabellán, akkor Fradista legyen a talpán, aki reálisan tudja értékelni az eddig teljesítményt.

Ami a tabella alapján szomorú és elkeserítő ugyan, de a jövőre nézve talán egy kis bizakodásra is ad okot. A győzelmen túl volt még egy nagyon szívet melengető része is a mérkőzésnek. Vagyis már a mérkőzésen túl, a játékosok örömének a látványa. Úgy borultak egymás nyakába, mint akik tényleg összetartoznak. Biztos vagyok benne, hogy a győzelem tényén túl, felszabadult bennük az elmúlt hetek minden keserűsége. Megtanultak újra egymásért, a Ferencvárosért, a szurkolókért küzdeni, és ha nem is jó játékkal, de már győzni is tudnak.

Éppen emiatt, most semmi értelme sincs annak, hogy megmagyarázzuk a győzelmünket.

- lalolib -