Feljegyzések a fotelból – A semmi közepén

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A semmi közepén bejegyzéshez

  • Szombaton úgy voltam, hogy egy ideig mellőzök mindent ami Fradi. Annyira le voltam törve, hogy í­gy együtt a saját bajommal kiegészülve már sok volt. Ez tényleg a semmi közepe, ahol a szurkoló áll. Hiába nézünk bármerre, csak ürességet látunk. Lehet itt szépí­teni és magyarázkodni is, de teljesen fölösleges. Akkor pofont kaptunk, hogy évekig volt égni miatta az arcunk.
    Ehhez kevés, hogy Prukner magára vállalta a vereséget. És a szégyent is? És a klub miért hallgat? Miért akarja megvárni a büntető határozatot?
    Laikusok gyülekezete.

  • Csak most tértem magamhoz a kábulatból. Úgy nyitottam ki lalolib jegyzetét -- aki ismét nagyyszerűt í­rt, de most talán egy kicsit óvatosabban bánt a szavakkal -, hogy most végleg kiöntöm magamból az érzéseimet. Miskolczi József megelőzött, í­gy nem ismétlem a mondatait. Talán egy gondolatot tennék hozzá: egy Fradi egyszerűen nem kaphat ki ilyen szégyenteljesen az Újpesttől! Ez vétek, ez bün. Igenis, 1:0 után azonnal be kellett volna hozni a két védekező embert a kispadról. Biztonságos védekezés mellett meg reménykedni abban, hogy hátha egy kontra bejön. Igenis van olyan, hogy az 1:0-ás vereség sokkal többet ér, mint a 6:0! Egy Győr vagy egy Loki ellen ki lehet í­gy kapni, de az Újpest ellen nem. Azzal meg maximálisan egyetértek, hogy az a fajta nyuszis viselkedés, mely jellemezte a csapatot, az nem profizmus, az bizony teljes amatőrizmus!
    Fradistaként most nagyon szégyellem magam.

  • Az új szelek talán nem ismerik a régi mondást.
    -- Tudsz úszni? És, ha megfizetem?
    Sok minden nem pénzkérdés, főleg nem a magyar futballban. A profi futballba nem szabad pénzt tenni, csak az utánpótlásba. Az új irányvonalból az látszik tökéletesen, hogy a következő 15-20 évben sem jutunk ki nagy világeseményre.

    Amit az FTC vezetői, ikonjai tesznek a Fradiért egy rossz vicc.

  • Sajnos a cikk és a hozzászólás minden szavával egyet kell érteni.A politika ujabb csapdájába szőtlanul feltartott kézzel belesétáltunk.

  • Tisztelt Prukner Úr!

    Ön tegnap nem lett sem jobb, sem rosszabb edző, mint amilyen eddig volt: Egy halvérű. Már pedig egy Fradi edző ne legyen ilyen, legyen vér a pucájába, és álljon ki az igazáért, de ne a csapat buszánál.

    Ön olyan , mint a magyar labdarúgás, sokan és jól megélnek belőle, és napjainkban (20-30 éve) semmilyen sikert nem érnek el. Senki sem mer az asztalra csapni, vagy megmondani őszintén, amit gondol. Pedig a héten megvolt a példa -- Huszti Szabolcs-, lehetett volna folytatni, mert az Ön szavára talán még hallgatnak, bár Tyuri bácsi mellett, ahogy hallom másnak sincs túl sok szava.

    Nem véletlenül í­rtam a “gondol” szót Husztinál, mert sokan nem értik, hogy nem feltétlenül biztos az Ő igaza, a nyilatkozatának minden sorában, de egy nyí­lt őszinte vélemény.

    Tudom neki könnyű, már rég nem az itthoni asztalról eszik, mert a magyar futballközegből, csak a játékosoknak van lehetőségük külföldön is megmérettetni magukat, a többi szereplőnek nem, vagy legalábbis nem ebben a “szakmában”.

    Ön ezt a csatát, már a mérkőzés előtt elvesztette.

    Aki sportolt, az tudja, bizonyos esetekben ahhoz, hogy egy játékos felpörögjön, kellenek a “külső” körülmények is. Hátratett kézzel nem küldheti a csatába a hadvezér a csapatát. Természetesen meg kell taní­tani a határt, hogy meddig lehet el menni.

    Magán a teljen magyar futballközeg átgyalogolt, élükön a játékvezetőkkel, mert Ön halvérű, és azzá tette a csapatomat is. Látszik, hogy még reklamálni is tilos a pályán (és azon kí­vül is).

    Csak egy példa: ha Böőr első szabálytalanságánál Önt a pályaszéléről kell visszarángatni, akkor sok minden átragad a játékosokra is, hiszen ezért a megmozdulásért nálunk két hete piros járt, és a játékvezetőnek is eszébe jut Heinz eseténél. Nem a szándékos balhét akarom, mert arra semmi szükség. Csak felhí­vnám a figyelmét, hogy ennek a “műfajnak” is megvannak a klasszikusai, akik néha átlépték a határt, de céljukat többnyire elérték (pl. Gerendás Gyuri), mert akkor ott abban a szituban lépni kellett.

    Az iménti sorokat támasztja alá az a tény is, hogy az Ön előtti időszakban, talán sohasem volt ennyi kiállí­tás, mint eddigi: 6/3. Arról már szót sem érdemes emlí­teni, hogy Ön szó nélkül elment azon mutató mellett is, ahol az első kilenc szabálytalanságunkra hazai pályán kaptunk 3 sárgát és 1 pirosat.

    Tudom én, hogy nehéz széllel szemben…., főleg, hogy előbb vagy utóbb a szél felőli oldalra is lehet kerülni, a magyar edzői körforgásba, de ne legyen halvérű, legalább is itt ne.

    Mondja már meg, hogy mi baja Abdival. Nekem tanár szüleim, azt mondták, ha valaki meg kell buktatni, vagy egy zseniből nem tudják kihozni a maximumot, az az ő hibájuk, mert ők azért pedagógusok, hogy ezekkel a gyerekekkel ez ne forduljon elő. Ön elment egy csatába, és gondolom valamilyen pedagógia módszertől vezérelve az egyik “jolly jokert” elküldte Barcsra.

    Tudom én csak egy szurkoló vagyok, de talán jó lett volna, ha a pakliba Heinz kiállí­tása után van egy kreatí­v játékos. Ezzel szemben jött Stanic, akit szerencsére nem kell minden mérkőzésen megcsodálnunk, mert néha kiállí­tják.

    Mondom mindezt úgy, hogy egy nagyon jó szemű edzőnek tartom, aki felkészült szakember, de tegnap félév ismétlésre küldte, a futball, az a közeg, ahol Ön a katedra másik oldalán áll. Lehet jó kis “zárthelyiket” í­rni év közben, ha a “szigorlat” nem sikerül, akkor az egész semmit sem ért.

    Nekünk Fradistáknak, kevés öröm jutott az elmúlt években, de jött Ön és a módszerei, amik elhitették, hogy valami megváltozott, valami sokkal jobb, szebb világ jön.

    De nem.

    Tegnap olyan pofont kaptunk, hogy végezhetünk ebben a magyar mezőnyben ennek ellenére simán a dobogón, de ezt a szégyenletes tűz nélküli csapatot, amit tegnap láttunk, azt a szégyent, amit az eredményjelző mutatott nehezen fogjuk elfelejteni.

    Mert mi itt maradunk örökre Fradistának!

    Soraimat a legnagyobb tisztelettel és őszintén í­rtam Önnek:

    Miskolczi József

Hozzászólás a(z) balinqu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ