Én még láttam játszani Czibort, élveztem a kiszámíthatatlanságát. Érdekes (vagy érthető?!) módon ellenünk nem láttam villogni. Ezek a látszólag szeszélyes húzások ”’ melyekről soha sem lehetett tudni, hogy ösztönösek-e vagy tudatosak ”’ hiányoztak nekem évtizedeken át.
Most Tokmacban vélem megtalálni. Az érdemleges összefoglalókat letöltöm a netről. Ezért a Zete elleni gólját rengetegszer visszanéztem (és még fogom is nézni).
Ott áll látszólag jámboran a védők előtt. Jön egy elhibázottnak tűnő labda, a védő úgy érzi az övé lesz. Erre egyszerre megjelenik Tokmac lába, s elkanalazza előle. De nem akárhogy, hanem azzal a mozdulattal el is lép a védőtől, s a labda már a bal lába előtt van. Egy perdülés és mire a védők észbekapnak, már a labda a hálóban. És a többiek Varga Roli vezetésével rajta, csoda, hogy nem szorították a nagy örömködésben ki belőle a szuszt.
Ez a kiszámíthatatlanság hiányzott nekem a Fradiból. Remélem, sokáig meg tudjuk tartani.
Én az örök elégedetlenkedő most elégedett vagyok. 3 pont megvan, az arany nyakbaakasztásának pillanatában senkit nem fog érdekelni a múlt. Abból a szempkntból jobb lenne az első 30 percbrn lerendezni a meccseket, hogy ne higyje el senki hogy valós esélye van ellenünk. így a meccs hátralévő részében is tudnánk “pihenni”.
Hajrá Fradi!
Teljesen egyetértek Pistivel (és a többiekkel), ugyanakkor kíváncsian várom, ki lesz az első, aki felveti: miért mondják a vezetőink, hogy két csapatra való, egyformán erős játékos áll a rendelkezésünkre? Mert ez egyre kevésbé igaz, és az sem véletlen, ha nem ugyanaz a tizenegy adja az alapot a bajnokikon is, mint a nemzetközi meccseken, akkor gond van. Elengedtük Böde Danit, Lanzát, Gorriaránt, Szpirovszkit, lemondtunk Takács Zsomborról, Kudrákról, Csernikről stb., semmire sem jó Wilmots, Skvarka, Szihnyevics és Boli meccsről meccsre bizonyítják, hogy rájuk alig-alig számíthatunk, Szerető ügyes, de… Ottigba egyfolytában sérült. Szóval: akkor hol van az a híresen hosszú, nagyon erős kispad?…
Óriási hetünk volt, hiszen az EL-ben is maradandót alkottunk, tegnap pedig örömtáncot lejtettem a szobában a 92. percben!
HAJRÁ FRADI !!!
HOKIcsapatunk (is) MEGÁLLíTHATATLAN! No, meg a női focistáink.
A fáradságról egy gondolat: nem csak az fáradt, aki végig játszotta a meccset spanyolban, hanem aki végig ott volt a keretben, edzett, melegített, stresszben végig ülte a meccset “felhúrozva”, és leutazta a 2x 3 órát oda vissza. Moszkvában ez még nehezebb lesz. Egy komplett, ütőképes csapatot kellene itthon hagyni, amíg az első csapat az európai hadjáraton vesz részt.
Teljesen egyetértek azzal, amit a fáradtságról írtál. A fontos az, hogy ebben az idényben már nem először tudtunk fordítani. A Zetére ugyan nem helyeztük akkora nyomást, mint a Paksra, de szinte folyamatosan, és mentálisan ez is sok volt nekik. A végén már nem tudtak figyelni.
Én még láttam játszani Czibort, élveztem a kiszámíthatatlanságát. Érdekes (vagy érthető?!) módon ellenünk nem láttam villogni. Ezek a látszólag szeszélyes húzások ”’ melyekről soha sem lehetett tudni, hogy ösztönösek-e vagy tudatosak ”’ hiányoztak nekem évtizedeken át.
Most Tokmacban vélem megtalálni. Az érdemleges összefoglalókat letöltöm a netről. Ezért a Zete elleni gólját rengetegszer visszanéztem (és még fogom is nézni).
Ott áll látszólag jámboran a védők előtt. Jön egy elhibázottnak tűnő labda, a védő úgy érzi az övé lesz. Erre egyszerre megjelenik Tokmac lába, s elkanalazza előle. De nem akárhogy, hanem azzal a mozdulattal el is lép a védőtől, s a labda már a bal lába előtt van. Egy perdülés és mire a védők észbekapnak, már a labda a hálóban. És a többiek Varga Roli vezetésével rajta, csoda, hogy nem szorították a nagy örömködésben ki belőle a szuszt.
Ez a kiszámíthatatlanság hiányzott nekem a Fradiból. Remélem, sokáig meg tudjuk tartani.
Én az örök elégedetlenkedő most elégedett vagyok. 3 pont megvan, az arany nyakbaakasztásának pillanatában senkit nem fog érdekelni a múlt. Abból a szempkntból jobb lenne az első 30 percbrn lerendezni a meccseket, hogy ne higyje el senki hogy valós esélye van ellenünk. így a meccs hátralévő részében is tudnánk “pihenni”.
Hajrá Fradi!
Teljesen egyetértek Pistivel (és a többiekkel), ugyanakkor kíváncsian várom, ki lesz az első, aki felveti: miért mondják a vezetőink, hogy két csapatra való, egyformán erős játékos áll a rendelkezésünkre? Mert ez egyre kevésbé igaz, és az sem véletlen, ha nem ugyanaz a tizenegy adja az alapot a bajnokikon is, mint a nemzetközi meccseken, akkor gond van. Elengedtük Böde Danit, Lanzát, Gorriaránt, Szpirovszkit, lemondtunk Takács Zsomborról, Kudrákról, Csernikről stb., semmire sem jó Wilmots, Skvarka, Szihnyevics és Boli meccsről meccsre bizonyítják, hogy rájuk alig-alig számíthatunk, Szerető ügyes, de… Ottigba egyfolytában sérült. Szóval: akkor hol van az a híresen hosszú, nagyon erős kispad?…
Óriási hetünk volt, hiszen az EL-ben is maradandót alkottunk, tegnap pedig örömtáncot lejtettem a szobában a 92. percben!
HAJRÁ FRADI !!!
HOKIcsapatunk (is) MEGÁLLíTHATATLAN! No, meg a női focistáink.
A fáradságról egy gondolat: nem csak az fáradt, aki végig játszotta a meccset spanyolban, hanem aki végig ott volt a keretben, edzett, melegített, stresszben végig ülte a meccset “felhúrozva”, és leutazta a 2x 3 órát oda vissza. Moszkvában ez még nehezebb lesz. Egy komplett, ütőképes csapatot kellene itthon hagyni, amíg az első csapat az európai hadjáraton vesz részt.
Teljesen egyetértek azzal, amit a fáradtságról írtál. A fontos az, hogy ebben az idényben már nem először tudtunk fordítani. A Zetére ugyan nem helyeztük akkora nyomást, mint a Paksra, de szinte folyamatosan, és mentálisan ez is sok volt nekik. A végén már nem tudtak figyelni.