Feljegyzések a fotelból – a Szentélyben lenne a helyem

fotelszurkoloA hét elején még az járt a fejemben, vajon hogyan adagolom be kedvenc fotelemnek, hogy pénteken megkí­mélem az esetleges sérülésektől, hiszen a Győr elleni mérkőzést a Szentélyben akartam végigizgulni. Már a Strepsils torokjaví­tó gyógyszert is megvettem, mert úgy gondoltam a hideg levegő, a szintén hideg sör és a folyamatos „Hajrá Fradi” szurkolás után biztosan szükségem lesz rá. Kedden, mikor megvettem, még nem gondoltam, jobban járok, ha egy adag idegnyugtatóval térek haza, mert amit a héten a magyar foci irányí­tói műveltek a Ferencvárossal, azt legfeljebb egy laza infarktussal lehetett csak átvészelni.

Szerdán reggel még megsimogattam a fotelem, mert biztos voltam benne, hogy érzi a cserbenhagyásom fuvallatát. Úgy terveztem, veszek valami bútor fényezőt és este azzal áttörlöm, hogy érezze, nem őt hagyom cserben, csupán a mostani helyzetben minden egészséges torokra szükség van ahhoz, hogy beleénekeljük a győzelmet a fiúk lábába és lelkébe. De mikor délelőtt felröppentek az első hí­rek arról, hogy pénteken talán nem is lesz meccs, a harag és a düh vette át az irányí­tást. Ehhez még hozzásegí­tett az óránként megjelenő, sokszor egymásnak ellentmondó hí­r, közlemény és nyilatkozat, mely után a szí­vem, a laza infarktuson már túllépve, a rohammentő számát kezdte el hangosan kalapálni, annyira kilátástalannak í­télve a helyzetet.

Azt nagyon hamar láttuk, hogy itt mindenki fontos, csak a szurkoló nem. Ilyen egy normálisan működő országban nem fordulhatna elő. Azt sajnos nem tudom, hogy ott miként rendeznék, mert bár az ötödik ikszet taposom, de normális országban sajnos még nem voltam eddig állampolgár, és elnézve jelenlegi viszonyainkat, ez a megtiszteltetés valószí­nűleg már nem is fog megesni velem. Pedig jó lenne, egy becsületes, kiszámí­tható és szerethető országban élni, ahol egyes hivatalok élén nem olyanok ülnek, akik eltelve saját maguk dicsfényétől, már azt sem látják, hogy tevékenységükkel jóvátehetetlen károkat okoznak. Bekiabálhatnék néhány ablakon, hogy azért mert a kacsa nem tud úszni, még nem a ví­z a hibás, de valószí­nűleg abból sem értenének semmit.

Talán a fentiekből is kiderül, hogy nem vagyok olyan túlságos feldobva attól, hogy a hétvégén nem a Fradi meccs izgalmát kell legyűrnöm, hanem az MLSZ egymásnak ellentmondó határozatai okozta agysorvadást kell megakadályoznom. Ha tud valaki erre egy jó gyógyszert kérem szóljon, mert komolyan szükségem van rá.

Tényleg nem akarok senkit sem untatni a nyavalyáimmal, de ahogy az elmúlt napokban olvastam a különböző fórumokon megnyilvánuló Fradista hozzászólásokat, rájöttem, hogy én még aránylag csendben és türelmesen viselem az MLSZ akcióit. Szerencsére a klub, más csapatok edzői és a játékosok is léptek egy nagyot, és sorra hágták át azokat a „kőbe vésett szabályokat”, hogy vannak sérthetetlen és támadhatatlan emberek. Ettől még nem fog változni semmi, legfeljebb a Fradista lelkivilágunk háborgása csendesül, de azok a sebek, melyek már három éve folyamatosan mérgeznek, talán soha nem fognak elmúlni.

Mindentől függetlenül pénteken, három óra körül egyre nagyobb hiányérzetem támadt. Először azt hittem, hogy ezt a kialkudott, de simán vereségnek mondható november 4.-i határidő okozza, de hamar rájöttem, most nem arról van szó. Ha minden az előre eltervezett rendben történt volna, barátommal már úton lennénk a Szentély felé, rajtunk feszí­tene a „fotelszurkolós” mezünk, és egész úton arról beszélgetnénk, hogy vajon milyen felállásban fogunk játszani. Öt óra felé, már egy étteremben ülnénk a többi Fradista barátunkkal, innánk a sört, menne a sztorizás, egymás lelkesí­tése. Eddig egyszer találkoztunk csak, de biztosan már régi ismerősként fognánk „Fradi-kezet”. Lennének olyanok is (van, aki a Felvidékről jött volna, már a hét elején elintézve a szabadnapot), akiket csak a „nick nevük” után ismerek, de már nagyon vártam a személyes találkozást.

Nem nagy dolog, legyintene erre az MLSZ szóvivője, aki az üllői129 oldal által megfogalmazott kérdésekre is csak annyit tudott válaszolni, hogy azokat a Fradi oldja meg úgy, ahogy tudja. Cinikus és méltatlan is egyben. Mert hiába kicsi a bors, ha nagyot lehet tüsszenteni tőle.

Hét órakor unottan ültem a fotelembe. Nem volt rajtam zöld-fehér mez, nyakamat nem melegí­tette a Fradi cí­meres zászló és attól sem kellett tartanom, hogy idegességembe kiöntöm a sört a szőnyegre. Talán ha fél órát néztem a mérkőzést, de gondolataim teljesen máshol jártak.

Egy olyan helyen, ahol néhány kártevő miatt péntek este csend honolt, de ahol képzeletben több ezer torok kiáltotta bele a Pesti éjszakába: Elég volt uraim, hagyják békén a Ferencvárost!

– lalolib –

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – a Szentélyben lenne a helyem bejegyzéshez

  • Már én is elhittem, hogy pénteken Lalolibbal együtt szurkolhatunk a 11-es szektorból. egyébként ma láttam Pintért focizni kis falum csapatában, ami szép dolog tőle, mert nem feledett el minket, de csak az járt az eszemben, hogy pénteken kellett volna őt látnom…

  • lalolib! Kedves barátom, tiszta szí­vből osztozom a felháborodásodban!
    “Serényi: idejét múlt kérdésekkel nem foglalkozom, a Fradi oldja meg, ahogy tudja”
    A cinikus,…………………………………….. sajtófőnökének vérlází­tó nyilatkozata.
    Ezek mind dacot váltanak ki belőlem, csak azért is, ha tehetem minden hazai bajnokin ott leszek!
    Kérlek Te is tarts velem!!! CSAKAZÉRTIS: HAJRÁ FRADI!
    ……. 🙂

  • ez jó kis szombat délelőtti olvasmány, köszönöm.

  • Ha jól emlékszem, úgyis jövök egy sörrel! Hogy mikor azt nem tudom, de remélem,  hó végén összefutunk. Agysorvadást egyenlőre még ne kapjál, mert mi akkor mi lesz a fotelszurkolóval? 
    Komolyabbra fordí­tva a szót, amit előttem YSE í­rt, az nagyon tanulságos. Ugy gondolom, hogy mi nem tudtunk diktaturából tisztességes demokráciát csinálni. De vajon miért nem?

  • Átéltem már néhány ilyen “fejreállí­tott” menetrendet. 1954, 1956…
    Amúgy az a történészi következtetés erősödött meg bennem ismételten, hogy “diktatúrát könnyű csinálni demokratikus eszközökkel, de nagyon nehéz tisztességesen diktatúrából demokráciát csinálni”…
    Kí­váncsi vagyok a folytatásra…

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ