Feljegyzések a fotelból – a szerencsétlen péntek 13

fotelszurkoloAmikor reggel a postára mentem, szándékosan elkerültem a sétálóutcánkat, mert nem akartam az ott ácsorgó és jó pénzért jóslásokba bocsátkozó kuruzsló asszonyságba botlani. Éppen elég volt ébresztőnek az a hí­r, hogy ma péntek van és tizenharmadika, ráadásul a tv közvetí­tések áldásos tevékenysége folytán, még bajnoki forduló is. Ha ehhez hozzávesszük a zárt kaput, Dragó és Wolfe eltiltását, valamint a klubnál kialakult „fej nélküli” állapotot, talán senki sem csodálkozik azon, hogy nem akartam péntek 13.-án a fotelomba ülni és meccset nézni.

Ehhez már csak hab a tortán, hogy az ókori Rómában (majd később például a középkori Angliában) a péntek volt a kivégzések napja, í­gy szükségszerűen Jézus keresztre feszí­tése is péntekre esett. Az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napja szent nap volt, amit az isteneknek szán az ember. Ez is magyarázhatja a babona egy részét, miszerint pénteken megkezdeni egy meccset, vagy bármilyen fontos tevékenységet, balszerencsét hoz, hiszen ezt a napot az isteneknek kellett volna áldoznunk.

Nekünk meg meccset kell játszani, a szezon utolsó fordulójában, nézők nélkül. Tudom, í­rtam már, de ezt a tényt úgy gondolom, nem lehet elégszel hangoztatni. Mert ez továbbra is büntet a labdarúgással szemben, és semmivel sem magyarázható. Továbbra sem akarom felmenteni a botrány okozóit, de ahogy a halálbüntetés sem visszatartó erő, í­gy a zártkapu elrendelése sem hozza meg az elvárt eredményt. Wolfe utólagos eltiltása meg ténylegesen a közröhej kategóriájába sorolható, hiszen nem szándékos szabálytalanságról volt szó, í­gy ha utólag büntetni akarják, akkor a bí­rót, a partjelzőt kell elmeszelni és nem a játékost. A péntek 13 iránt jött váratlan ellenszenvemet elősegí­tetett egy felkészületlen riporter, aki a szokásos bulvárkérdéseken túl semmi érdemlegest nem tudott kérdezni a Fradi tulajdonosától. Emiatt most csak találgatunk, és nem tudjuk, hogy Kevin McCabe mit is tervez valójában. Talán fejek is fognak hullani és azt is hallani lehetett, hogy a Kispest elleni mérkőzés a Short-Csató párosnak is ví­zválasztó lehet.

Az eredmény ismeretében nem tudom, hogy tényleg ví­zválasztó-e, ahogy azt sem, hogy a döntetlen, vajon a péntek 13 rovására í­rható? Abban biztos vagyok, hogy ezek után Ferenczi Pistának valószí­nűleg fel kell fogadnia egy ördögűzőt, hogy a péntek 13.-át örökre kitörölje ki az életéből. Mert ezek után már én sem tudok nevetni az amerikaiakon, ahol hiányoznak az épületek 13-ik emeletei, nagyon sok kórházban nincs 13. kórterem és meg tudom már érteni azt is, hogy amikor 1965-ben az angol királynő Nyugat-Németországba látogatott, a vágány számát, amelyről a királynő vonata indult volna, 13-ról 12-re cserélték. Arra meg gondolni sem merek, mi lett volna, ha a büntetőt nem tizenegy, hanem tizenhárom méterről végezteti el Solymosi. Pistánk ijedtében talán a kaput sem találta volna el.

Pedig titkon bí­ztam benne, hogy nekünk szerencsét hoz a péntek 13, és egymás után háromszor nyerünk, mely az í­gért erősí­tésekkel együtt már feljogosí­tott volna egy jobb és szebb tavaszra. Ha még azt is hozzávennénk, hogy a Liga-kupában csoportgyőztesek lettünk, egyből minden széppé is változhatna, ha nem lennénk már annyira óvatosak. Minden Fradistát megtaní­tott az elmúlt év arra, hogy nagyon óvatosan szemlélje a történéseket, mert úgy látszik a teljes mérkőzés még mindig nincs lejátszva.

Az őszi szezon utolsó mérkőzését a csapat azért lejátszotta. Túl sok köszönet nem volt benne, akik látták, nyugodtan elmondhatják, hogy ismét sikerült két órát elcseszniük az életükből. Mert ez a döntetlen, a kihagyott büntető ellenére is keservesre sikeredett és bár megpróbáltam az egészet a péntek 13 szindrómával megmagyarázni, de ez inkább egy görcsös poénkodásnak tetszik, mint szakmai értékelésnek. Mert bár nem rendelkezem semmilyen A, B vagy Pro bélyegzős papí­rral, de van szemem, amit néha ugyan elhomályosí­t a Fradizmusom, de mikor már nem látok tisztán, mostanság felveszem a szemüvegem.

Azon keresztül meg nagyon nem tetszik amit látok. De mielőtt elragadtatnám magam, egyből lekapom a szemüvegem és inkább visszatérek abba a világba, melynek emlékét napról napra ápoljuk itt az ftcbk.hu oldalon. Az mindig megnyugvást és erőt ad ahhoz, hogy bizakodni tudjak egy jobb és szebb jövőben. Nekünk fanatikus szurkolóknak más úgy sem adatott meg. A különbség az, hogy mí­g a régebbi időkben ezek a bizakodások az elért eredmények hatására egy szép valósággá formálódtak, addig a mostani reménykedés egy szebb jövőért, már Balzaci magasságokba emelik az illúzióink elvesztését.

2009. november 13.-án, pénteken, a babonások napján volt egy zártkapus mérkőzés, a Megyeri – Fülöp, Lowton, Balog, Kulcsár – Rósa (Fitos), Adnan, Lipcsei, Morrison, Tóth – Ferenczi összeállí­tású csapatnak.

Csak remélni tudom, hogy ebben az összeállí­tásban, az utolsó is egyben.

– lalolib –

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – a szerencsétlen péntek 13 bejegyzéshez

  • tartottam ettől amérkőzéstől és sajnos bejött.pedig egy győzelemmel 19 pontunk lett volna mellyel egyből másként lehetett volna telelni.mindegy, most már csak egy lehetöség van,télen igazolni öt vagy hat játékost és megrohamozni az élmezönyt.nincs az olyan messze.

  • Pistának tényleg nem szabadott volna büntetőt lönie.már mikor nekifutott,akkor láttam hová akarja rúgni.sajnos a kapus is látta.elment két pont miatta.milyen röhejes az egész.ha csak a dvtk és a honvéd meccset nézzük, plusz 5 ponttal ott vagyunk az 5.helyen.nincs elveszve semmi,csak jó játékosokat kell igazolni a télen.most úgy érzem,hogy Mccabe tényleg változtatni akar.

  • Gratulálok az í­ráshoz. Ez már több mint egy beszámoló. Nagyon kellemes olvasmány.

  • A tegnapi produkció megint visszarántott minket a földre. Nagyon kell 4-5 játékos, ez biztos. Én is remélem, hogy ebben az összeállí­tásban mégegyszer már nem lépünk pályára.

  • Ne legyeünk elégedetlenek… Vagy mégis?
    Ferenczinek nem lett volna szabad a 11-est rúgnia, mert annyira sablonosan csinálja, hogy aki a tavalyi közvetí­téseket nézta, az tudja, hova fogja rúgni. Viszont végre nem csak Morrison kapott sárgát, hanem róla is besárgult az ellenfél. És bár a “pótvédelem” jól működött, de Dragóner és Wolfe hiányoztak az előrejátékhoz. Ez a társaság ebben az összeállí­tásban ennyire képes.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ