Feljegyzések a fotelból – Aranyos címvédés

2 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Aranyos címvédés bejegyzéshez

  • “…Néhány órás alvás után még nehéz keretbe foglalni a harmincegyedik bajnoki címünket…”

    lalolib, ehhez még talàn egy pàr hét is kevés fog lenni.

    De szépek a Soraid: “…A jelen állás szerint a vírust is legyőztük szenvedéssel és személyes tragédiákkal, és talán már reménykedhetünk, hogy hamarosan újra megtölthetjük az arénát. Hiszem, hogy a mostani siker nem csak az edzői stáb, a játékosok és a klub sikere, hanem a szurkolóké is. Mert együtt vagyunk a Ferencváros….”

    Középkorù szerzetesek nem szégyeltek hymnuszokat is ìrni. (Voltak tròpàk, szekvenciàk is). Volt az ordinàrium és volt a proprium.

    Mindennek meg van a maga helye a dicsôìtésben.

    Gondolom, hogy a 31-ik bajnoki cìmnek is meg lesz a helye. Vissza fognak köszönni a hétköznapok.

    Mivel nem hàtulròl elôre, hanem fordìtva olvasunk könyvet, a jövô könyvében a 30-ik bajnoksàg utàn foglal el majd helyet a 31-ik bajnoksàg is.

    Ma élünk. Nem (csak) a mùltban.

    Örüljünk ezért ma. A màért és a mùltért is. Hiszen a halottak is velünk vannak.

  • Sziasztok!
    Most van itt az ideje,hogy csak annyit írjak,hogy 31.Bajnoki Cím! Köszönjük srácok!

Hozzászólás a(z) Nagy-Aradi Làszlò - lackòmackò bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ