Feljegyzések a fotelból – Az igazságtalanság ára

fotelszurkolo-BW“Ha az igazság nem is szokott győzni, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.” – régi bölcselet ez, mely még éjfél tájékán sem hagyott nyugodtan pihenni. Csak forgolódtam az ágyban, megpróbáltam kikapcsolni az agyam, megpróbáltam nem lejátszani újra és újra azt a bizonyos 45. percet, de nem sikerült. Belül talán nem is akartam hadakozni ellene, szenvedni akartam, azt akartam érezni, amit a játékosok és a szakmai stáb érezhetett a mérkőzés után. Amit elcsaltak, amit megbocsáthatatlanul elvettek tőlünk. Mert többszöri visszanézés után – az interneten már totál lassí­tva is megtalálható az eset – még fájóbb az í­télet. A dán langaléta eljátszotta a nagyhalált, testi kontaktus is abban merült ki, hogy a suta lába hozzáért Kochhoz, majd úgy eltaknyolt mint Lady Gaga a Grammy gálán. A svájci bicska meg kinyí­lt, és halálosan belénk döfött. Nem is egyszer, hanem kétszer. Ahelyett, hogy a langalétát dí­jazta volna egy sárgával (Lady Gaga is megkapta az esése után a Grammy-dí­jat), a biztonság kedvéért még egyszer belénk mártotta a kését. Nem vagyok egy szabálykönyv, de úgy tudom, hogy csak nagyon szándékos és durva esetben lehet alkalmazni a kettős büntetés elvét. A svájci sapka másképp gondolta, ezzel meg is pecsételte a sorsunkat.

Pedig nem úgy indult. Nem tagadom, voltak kételyeim a mérkőzés előtt, úgy éreztem, hogy Otigba és Böde hiánya túl nagy előny, ráadásul még a csapat sem ért össze. Mivel nem vagyok egy európai kupahí­vő (nagyon nem szeretem azt az előre lepaklizott rendszert, amit az UEFA kitalált kedvenc csapatai pénzelésére), úgy voltam vele, ha kiesünk az sem fog megrendí­teni. Aztán mégis csak alig tudtam elaludni a méregtől és a keserűségtől. Mert amit a csapat az első félidőben produkált, az tényleg vastapsot érdemelt. Volt lendület, volt harci kedv, volt taktika, remek támadások és sajnos kimaradt helyzetek. Danikám, mikor jössz már vissza? Mikor bizonyí­tod újra, hogy hozhatnak ide bárkit, a végén úgyis Te fogod lőni a gólokat?

Priskin lőhetett volna kettőt, de olyan béna megoldásokat választott, hogy az vetekedett a svájci bicska í­téleteivel. Ráadásul egyetlen, a szó szerint egyetlen labdát sem tudott megjátszani…nem is folytatom, nem akarok kipécézni egyetlen játékost, inkább a többiekről kéne szólni, akik vállukra vették a pályát és helyenként a kétségbeesésbe zargatták a derék viking utódokat. Botka gólja kiváló egyéni akció után született, Varga Roli szabadrúgását meg, ha azt CR7 lövi, hetekig mutogatják. Először még potyának tűnt, de a többszöri ismétlés után már látható volt: védhetetlen, tökéletesen kivitelezett szabadrúgás iskolapéldája a gól!

Ami utána történt, már történelem. A szó szoros értelmében, hiszen ha évek múltán másra nem is fogunk már emlékezni (a dán langalétát azért örökre a szí­vembe zártam), de arra a bizonyos 45. percre minden bizonnyal. Nem tudhatom, mi hangzott el a szünetben és főleg, hogy mi játszódhatott le a fejekben, de tény, a második félidőt már nem tudtuk feldolgozni. Persze lehetne itt bí­rálni és egy-két mondatos kételyeimet én is megfogalmazom majd, de akit valaha is ért igazságtalanság, az tudja, az nem csak az idegekre hat, hanem az egész testünkre. Megbéní­t, gátakat épí­t, bizonytalanná tesz. Emlékeznek ugye a Kassai féle ámokfutásra a Real-Bayern meccsen? Ha egy Bayern össze tud roppanni az igazságtalanság súlya alatt, akkor egy Fradi…

Ettől még nem kellett volna három gólt kapni a második félidőben. Talán ha nem üres a kispad, talán ha vannak a csapatban igazi védőjátékosok, simán ki lehetett volna bekkelni a második 45 percet. Mert valljuk be, ez a dán csapat semmivel sem jobb mint a Fradi. A gond az, hogy nincsenek védekező középpályásaink. Nem is nagyon voltak (talán Kapic volt az utolsó), a Fradinak mindig támadni kellett, a Fradinak mindig győzelemre kell játszania, és nem az eredmény tartására. Ez érdem, de hiba is egyben, mert igenis van olyan, amikor tarolni kell, amikor “tolódni” kell és mindenkit eltakarí­tani a tizenhatosunk előteréből.

Ez még nem hozna igazságot, de eredményt igen. Még í­gy is lett volna esélyünk a döntetlenre, ha Bőle kapufája befelé pattan, vagy Batik fejese bemegy, vagy csak marad az egy gólos dán vezetés, lett volna remény. De í­gy nincs. Botka ki is pontozódott, Koch kiállí­tva, Otigba sérült…lassan védő nélkül megyünk viking földre…és Böde sem lesz harcképes, aki nagyon, de nagyon hiányzik.

Hajnalban úgy ébredtem fel, kihagyom a jegyzetelést. Az úgyis a bajnokikra van “kitalálva”, vasárnap meg indul is a menet, még sem hagyott nyugodni az igazságtalanság. Mert nem ezt érdemeltük, mert a tegnapban sokkal több volt annál, amit kaptunk, amit el kellett szenvednünk egy eszetlen és tudatlan bí­rói döntés miatt.

Az igazságtalanság fáj…de azért, hogy higgyünk az igazságban, igenis fel kell háborodni, bele kell rúgni a falba, ki kell magunkból kiáltani a haragot annak érdekében, hogy ne szűnjön meg a világ.

20 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Az igazságtalanság ára bejegyzéshez

  • Még mindig nem tudtam megemészteni az első 11-est és a kiállí­tást. Sokadszor néztem vissza a jelenetet, jogtalan volt a büntető, a kiállí­tás pedig végképp. Ha í­gy kerülnék kontaktusba a szomszédék bögyös kis Icukájával (Gugyerák után szabadon), akkor még a feleségem se büntetne meg. Szerencsétlen Koch, alig ért hozzá a colos “dánhoz”, aki hatalmasat esett. Ragyogó szí­nészi produkció! Sárga lap, és szabadrúgás kifelé. (Érdekes, Botka esetében ez történt, jogosan.) Egy álommal kevesebb lett! A nézők, a játékosok, a vezetők is nagyon csalódottak. a “svájci” hármas megfosztott minket egy szép nemzetközi szerepléstől…
    Ennek ellenére, halványan bí­zom egy csodában! Hajrá Fradi!

  • Biztos, hogy csak véletlenül van, hogy a dánok ellen a nemzetközi kupában mindig “kifogjuk” a bí­rót? Mint például 2003 őszén az FC Köbenhavn ellen?
    Én nem vagyok biztos abban, hogy csak ellenünk lenne í­gy…

  • A Mityiland-nak volt egy B-terve is, amely a meccs elején mí r késszen és abban í llt, hogy ha a toví bbjutí s veszélyben forogna, a bìrò megvesztetegésével mégis be kell biztosìtani a toví bbjutí st. Dí nií ban meg a C-terv forgatòkönyve kerül majd leforgatí sra. Vagyis a minimí lis elôny kontrí kkal valò kibôvìtése.

    Doll-nak csak egy A terve volt. A B-tervét a kií llìtí s és a 11-es kényszerìtette ki. Sajnos a rosszabbik ví ltozatí t ví lasztotta. Azhelyett, hogy tí madott volna, védekezett és ìgy jött még kettô gòl.

    A forgatòkönyv lényege: Aki itt toví bjut, az minden esetre nem a Fradi fog lenni.

    Nem passzolt-e jòl össze minden ?

    Kií llìtí s a 95-ik percben és még egy 11-es is. Remek.

    A nagy nyomí s meg a mí sodik félidôben. A sìpbìrò aki egyik szemén vak és a mí sikon nem lí t semmit sem segìtett a Fradi helyzetén.

    Kedves szurkolòtí rsak. Ez egy rossz komédia volt.

    Mikor vezessük be ùjra a KK-t vagyis a Mitropa kupí t ? Ott legalí bb megbecsülik egymí st a csapatok. Hasonlò történelmi tapasztalatokkal rendelkeznek. Egymí ssal és egymí s ellen fejlôdött közössen a közös közép-euròpai labdarùgí s.

    Szembetûnöbben nem lehet kifejezni egy nyugat-Euròpai csapatnak, hogy ellenszenves a közép-Euròpai csapattal szemben.

    A legnagyobb szinész (a bìròn kìvül) egyben a legmagasabb jí tékos volt. Most eltekintve a bôre szinétôl, ritkí n lí ttam undorìtòbb vihogí st, mutogatí st és kí rörömet, amikor leküldték Koch-ot a pí lyí ròl. Pedig hí t szegény Koch nem is ért jòformí n hozzí  sem.

    Ez a vereség bí r fí jdalmas és bosszantò. Alaposan kitekertek a Fradival.

    Fel a fejekkel. Ahol mí r csak ilyen aljas eszöközökkel lehet egy csapatot megakadí lyozni és visszanyomni, ott azért mí r sok dolgok a jobra fordultak, ami az elsô félidôben meg is mutatkozott. Lebecsülte a Mityiland a Fradit és könnyû ví llra vette a mérkôzést. A bìrò pedig segitett azon, hogy ne kelljen ezért megbûnhödnie.

    Kellett hí t ez a rossz szinjí ték nekünk ?

    1927-2017 : 90 év tí volatí bòl azt mondaní m (elkeseredve), hogy középeuròpai labdarùgí s volt van és lesz. Becsüljük ùjbòl meg magunkat és tí rsainkat, azért akik vagyünk.

    Attòl, hogy egy gazdag idegent csodí lunk, azért még nem leszünk gazdagok. Gazdagok akkor vagyunk, ha részesei vagyunk egy gazdag testnek.

    Ha nem is vagyunk még olyan fejlettek, mint a nyugat-Euròpia csapatok, kezdjük el megint ott ahol abbahagytuk és tanuljunk ùjbòl megint egymí stòl.

    Mégt egy idejig el fog telni, mìgy a nyugat -Euròpai csapatok és a közép-kelet-Euròpai csapatok mint egy testnek külkönbözô részei fogjí k fel majd egymí st.

    A közös vallí s eltüntével az ùj vallí s a pénz és a teljesìtmény lett.

    Ebben a vallí sban a nyugat-euròpai csapatoknak 20 év elônyük van.

    Ebben a közép-Euròpai csapatok még nem tartoznak valòjí ban a nyugati-Euròpai orszí gokhoz.

    Egy testhez meg plí ne nem.

    Nekem ez a dí n csapat egy olyan benyomí st keltett, mint egy olyan, amelyik Budapestre jött, hogy minimí lis erôbedobí ssal egy minimí lis elônyt szerezzen, amellyel otthon könnyen toví bbjutna.

    Az, hogy kihìvja ôtet a Fradi és magabiztos jí tékí val kihìví st jelentsen neki, azt nem tudta elbviselni, sem eltûrni. Meg kell mutatni, hogy mink vagyunk a gyôztes és fölényes germí nok, akik a mí s nemzetiségeken felül csakis gyôzedelmeseknek szabad lennünk (ez a létjogosultsí gunk).

    Ez a lenézés és alí becsülés csùnya arca mutatkozott, amelyet az í llarc csak egy ideig takarni tudott.

    Az í llarcot meg akkor kell eldobni, amikor a viselése és arcontartí sa több energií t emésztene fel, mint amit elôre elterveztek.

    Meglepôdtem a Fradi hozzí í llí sí ròl.

    Doll mester megint összerakott egy jò csapatot. Hií nyoltam azonban Bogní rt és Bödét is.

    Gera Zoltí n meg mí r nem olyan fiatal, hogy kibìrní  45 percig a nyomí st. Rutinja nagyon hasznos, de ezen a meccsen kétszer a hasznos megoldí s helyett a lí tví nyost ví lasztotta,. Ez meg két gòlhoz vezetett.

    Az „öreg“ jí tékosok közé sorakozik fel, ahol mí r nem valamit, de sají t magí nak kell bizonyìtani.

    • Gera Zoltí nnal szemben igazsí gtalan voltam.

      Elnézést.

      Elolvastam egy pí r hozzí szòlí st. Sok dolgot nem vettem észre.

      Elnézést Zoli !

  • Nagyon jó hozzászólásokat lehet olvasni kedves “kollégáim”. Érzem, hogy mindenkit meglepett a Fradi az első félidőben. Én a meccs előtt kb azonos értékűre saccoltam a 2 csapat erejét, de amit az első félidőben nyújtottunk, az nem volt semmi. Dollnak viszont komolyan el kellene beszélgetnie Priskinnel. Ugyanis egy 1 millió eurós játékost nem azért szokás kivásárolni a szerződéséből, hogy elbaltázza a legnagyobb helyzeteket egy nemzetközi kupában. Ő volt a leggyengébb a Fradiban és nem először. Szegény Dani is nagyon lassú, most hoztunk mellé még egyet. Gerzsonnak sem lesz helye lassan ebben a csapatban, ami számomra jó hí­r: imádom Gerzsont, de ez azt jelenti végre jól igazoltunk. A többi szuper volt. Sajnos a második félidőre túlságosan visszaálltunk és csak 2-3-nál amikor már minden veszve volt kezdtünk el újra támadni. De ezt semlehet a szemükre vetni, mert küzdöttek. Megható volt, amikor mellettem ülő kisgyerek mondta az apukájának a 4. gól után, hogy ne menjünk még haza, mert meg akarom tapsolni a csapatot. Ha í­gy játszanak majd mindig, lesz néző. Most az esély elment, de az út jó, és ha í­gy folytatjuk akkor lesz eredmény is. A vitatott szituációról csak annyit, hogy sajna 11-es volt, a bí­rónak joga van megadni a pirosat is, ugyanis az ő döntési jogköre. Szerintem sem kellett volna pirosat adni, dehát én elfogult vagyok. Valószí­nűleg a későbbi körökben vagy a csoportokban már komolyabb bí­rók lesznek, akik jobban meg tudják í­télni ennek súlyosságát. Egyébként még csak nem is Koch volt a fő hibás, hanem a középpálya, akik engedték a bepasszt. Ez lehet annak is a következménye, hogy a szurkolók elkezdték énekelni a “Játszik a Fradi” rigmust. Ezennel kérek mindenkit, legközelebb csak a meccs utolsó 5 percében énekeljük ezt, amikor már eldőlt minden. Itt még túl korai volt, bár igaz, a csapat nagyot játszott.

  • Én megemelem a kalapom a srácok előtt!Ami a bí­rót illeti,nagyon benézte!Megbüntette az egész csapatot és a szurkolókat.Fájdalom hogy 2-4 lett a vége.Viszont ha a srácok kint is úgy játszanak mint az elsá félidőben,akkor van esélyünk.
    Minden esetre,a srácoknak azt mondom:- én szurkolok nektek,veletek vagyok.HAJRÁ FRADI!!Mindörökké!!

  • Nagyon tetszett, nagyon jó fölfogásban játszottunk az első félidőben. Szí­vet melengető volt, hosszú idő után. Ám akkor is látszott, hogy a dán csapat fizikálisan brutálisan erős. Bár kényszerből jött be Batik; nekem végig nagyon tetszett a játéka a II. félidőben. Én biztos Gerát cseréltem volna le a szünetben, mert 38 éves és az első félidő irama után törvényszerű volt, hogy elfárad. Rossz volt látni, hogy becsúszásai hogyan késnek egy ütemet, amiből jöhettek a pontrúgások. A 4. gólban szerintem döntő szerepet játszott a Bőle kapufa és a Batik fejes bravúros védése. Összeomlottunk a végére fizikailag és lelkileg is.
    Összességében most mégsem tudom elmarasztalni a csapatot. Koch esete sajnos mindenütt 11-est ér, még nálam is, de a piros lap értelmezhetetlen volt számomra. És most jobban izgulok, mint a meccs előtt (kb. olyan 0:1-re számí­tottam ésszel, mint a Zseljeznyicsar ellen). De ez egy olyan fájdalmas vereség volt, amiből kellő alázattal és Fradi szí­vvel, nagyon magasra lehetne emelkedni.

    • Nem szorul rá, de meg kell védenem Gerát. Egyrészt rajta kí­vűl nincs védekezni tudó kp. a keretben (miért nem igazoltak?), másrészt a 3. gólnál a számomra ismeretlen képességekkel bí­ró Batikot ill. a lemaradó -- egyébként nem jobbhátvéd -- Lovrencsics helyére valahogy odakerülő Vargát bőrözték fel nagyon csúnyán és Gera próbálta menteni a menthetőt, de 38 évesen nyilván lemarad egy nemzetközi tétmeccsen már. Az uruguayi srác nem fogja pótolni még a 37 éves Gerát sem. De ilyen felforgatott védelemmel a háta mögött Gera sem tud jól játszani.

      • Nem is kell megvédeni Zolit. Tett ő annyit a Fradiért, hogy nem érheti elmarasztalás. Most is megtette a maximumot. Nem az ő bűne, hogy 38 évesen nincs nála jobb védekező középpályás. Pont azért szabáélytalankodott, mert a szí­ve viszi előre, de már fizikailag egy ütemmel lemarad. Viszont az edzőnek, menedzsereknek, vezetőknek ezt látnia kell.

  • Tegnap teljesen berekedve, olyan feldúlt állapotban értem haza, hogy elaludni sem tudtam. Többször visszanéztem a meccs összefoglalóját, amivel csak tovább hergeltem magam. Állí­tom, hogy Koch nem szabálytalankodott, ilyen kontaktust a mezőnyben sem fújnak le. A 11-es, de főleg a kiállí­tás jogtalan volt, ami tönkretette egy csapat és a szurkolótáborának teljes idényét. Ilyen játékvezetői ténykedéssel még a sokat bí­rált hazai bí­rók sem versenyezhetnek. Lehet, hogy egy darabig megint nem fogok venni NS-t, mivel a svájci játékvezetőnek 8-t adtak. “Szigorúan, de a szabályoknak megfelelően bí­ráskodott”. Erre csak azt tudom mondani, hogy szigorú, de igazságtalan volt. Ilyen bí­rálókat kí­vánok a kedves tudósí­tónak… Persze attól mindig félek, hogy a csapat képtelen a félidő utolsó perceiben megőrizni az előnyét. Sajnos, okosabb játékkal simán 2:0-val vonulhattunk volna az öltözőbe. Nem vagyok Doll szintű szakember, de egy biztos, én Priskin helyére hoztam volna be Bencét. Priskin még nem igazolta, miért hoztuk ide. Az első percekben 10 m-rel fejelt mellé nagy helyzetben, majd, amikor egyedül törhetett kapura, elügyetlenkedte. Ha már ezt elmulasztotta a Mester, akkor Bőlét hamarabb be kellett volna hoznia, s nem a szintén gyors Moutari helyére. Sajnos, a második félidőben Gera és Poulsen közötti különbség döntött. Mindketten két gólban voltak főszereplők, különböző előjellel. Dicséretes volt a játékosok küzdeni tudása, megérdemelték a meccs végén a tapsot. Néhány százalék esélyt látok a továbbjutás kiharcolására a következő összeállí­tásban: Dibusz -- Lovrencsics G., Otigba, Batik, Sternberg -- Gorriaran, Rui Pedro, Moutari -- Varga, Lovrencsics B., Bőle. Hajrá Fradi!

    • Az NS úgy látszik nehezen tudja elfelejteni a múltját -- legalábbis ami a Fradi iránti “szeretetét” illeti. Csak halkan jegyzem meg, hogy más országokban -- még tőlünk nyugatra is -- ilyen bí­rói döntés után a sajtó egységesen küldi nyaktiló alá a “tettest”. Nálunk meg…

  • 1, Csúnyán belenyúlt a bí­ró a meccsbe, a 11-es megadható (a tévedés benne van a játékban), de a kiállí­tás max. azzal magyarázható ha ezt játszotta meg a spori valamelyik sportfogadási irodánál.
    2, Az emberhátrányból nem kellett volna ennyi gólt kapni.
    3, Legalább fél éve tudták az illetékesek, hogy nem lesznek meg a védőink létszámban sem (minőségben sem), mégsem igazoltak. Miközben a támadó középpályás + center egy-egy posztjára összesen 8 játékos van a keretben.

  • A csapat nagyszerű volt!……Ha Priskint elfeledjük, Otigba és Böde rendbe jön, nem félek a bajnokságtól! Gerzsont is lassan hanyagolni kellene, sajnos eljárt felette az idő!/ két kapott gólba is benne volt/fizikálisan már nem birja úgy….Azért még ne adjuk fel végérvényesen, bizakodjunk, a labda kerek, bármi megtörténhet…..Csak FRADI!!!

  • lehet bí­rózni, de egyértelmű volt, ahogy a német utánanyúlt kézzel…
    mondjuk egy máltai csapat sem biztos hogy ennyire összeomlott volna…
    tavaly a vojvodinából is kiszórtak egy embert a honvéd ellen, de igy is nyertek 2-0-ra…
    ha megforditjuk, mondjuk otthon a dánok vezetnek 2-0-ra és ez történik velük, gyanitom nem kapnak gyorsan hármat..
    na, ez a különbség

  • A negyedik amatőr hiba volt, amiatt nagyon haragszom a csapatra. Az első félidő csodás volt, igaz akadt FCM helyzet is, de olyan játékot láttam, amit nem is tudom, mióta nem. Remélem ezt sikerül átmenteni a bajnokságra is valahogy, mert akkor szép szezonunk lesz.

  • Eddig sohasem bí­róztam, sőt -- de most csak annyit tudok mondani a meccsről: FTC -- Játékvezető 2:4…
    Pedig a csapat a lelkét is kitette, nemegyszer jól is játszott, de ekkora túlerővel nem bí­rhattak.

Hozzászólás a(z) Green Army bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ