Feljegyzések a fotelból – Bronzvasárnap: dobog a szí­v a csendben

Fotelszurkolo_bronzA lefújás pillanatában, amikor az egész stadion egy nagy ölelésbe fonódott össze, még azt hittem, hogy nagyon könnyű dolgom lesz a 2013/14-s bajnoki szezon utolsó foteljának megí­rásakor. Csak le kell ülnöm a gép elé és úgy fognak az ujjaim szaladni a billentyűzeten mint Usain Bolt lábai az olimpiai döntőben. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy a mérkőzés másnapjának reggelén szinte csak pillanatok peregjenek le a szemem előtt. Szerkesztőtársam most biztos rávágná, hogy nem kellett volna annyi sört innom (a legtöbbet éppen ő szerví­rozta fel), de tudom, az emlékezetvesztés nem fogható rá a nedűre, hiszen annak teljesen más indoka van. Egyszóval megfogalmazva, a feszültség. Soha nem volt erősségem a fizika, de annyit tudok, hogy az elektromos mezőben két pont között a villamosság megadja, hogy mennyi idő alatt jut el a töltés az egyik pontból a másikba. Természetesen nem gondolom, hogy ha tegnap délután a kezembe adnak egy izzólámpát, az egyből ki is világosodik, de azt igen, hogy egész vasárnap tapintható volt a feszültség minden zöld-fehér szurkoló közelségében. Egy óra környékén ez a fajta feszültség az Üllői út 129. környékén néhány pillanatig mosolyba ment át. Bár terveztük a megállást az új Szentélyünk előtt, de ha véletlenül Laudetur barátommal elkalandoztunk volna a közelgő órák taglalásában, az autó egy jól idomí­tott paripához hasonlóan kormányzás nélkül is leparkolt volna a Fradisas közelében. Mert tudta, itt az új otthonunk.

Mely egy csoda. Lehet itt fanyalogni, lehet hibákat találni, de nem szeretni, és nem a második otthonunknak tekinteni, az egyszerűen képtelenség. Egy óra magasságában többen jártuk körül a még elzárt stadiont, mint jó néhány NB I-s csapat mérkőzésére lasszóval fogó szurkoló. Látható volt az arcokon a mosoly, a kí­váncsiság és az öröm. A legtöbbet elhangzó kérdés, miszerint “Játszani fogunk itt EL meccset?”, már előre vetí­tette azt, hogy ha elhagyjuk a Szentély környékét, újra ránk tör a feszültség és a kétely.

Bí­ztunk a csapatban, bí­ztunk Doll mester taktikájába, és talán egy kézlegyintéssel le is fegyverezhettük volna saját magunk feszültségét, hiszen egy 8 meccses sorozat után, hazai pályán, egy közepes játékerőt képviselő csapat ellen szinte biztosra vehető volt a győzelem. Ezt persze csak a nagyon fanatikusak gondolták, hiszen ahogy bementünk a Puskás betondzsungelébe és körbenéztem tényleg tapintható volt a feszültség. Nem csak az előttünk álló 90 perc miatt, de az első 15 perc “csendje” miatt is. Az a csend, melynek hangjait Simon és Garfunkel örökzöld dalában megénekelte, most a néma tiltakozássá változott.

bronz-2014A közel 15 ezer szí­v dobogott a csendben, és közel 15 ezer torok szabadult fel 14:53-kor és onnantól már nem volt megállás. Olyan hangorkán, olyan buzdí­tás szabadult fel mely ténylegesen megrengette a földet. Ettől talán a csapat is megremegett, hiszen az a fajta offenzí­va amit a szurkolók reméltek az első perctől kezdve, elmaradt. Persze belül tudtuk jól, hogy Thomas Doll úgy sem engedi fejjel a falnak a csapatot, de ahhoz egy kicsit talán türelmetlenek voltunk, hogy ne érezzük azt, akadozik a gépezet, nincsenek lövések és bár főleg nálunk volt a labda, igazi gólhelyzetet az első félidőben nem sikerült kialakí­tani.

Ettől függetlenül abban is biztosak voltunk, hogy a második félidőben magasabb fokozatra kapcsolja a csapatot a mester. Látszott a játékosokon is a feszültség, de az is, hogy tudják mit akarnak. A győzelmet, a harmadik helyet, az Európa Ligás indulást. Ehhez meg a biztonság érdekében gólra volt szükség, mely a második félidő 7. percében meg is érkezett. Bönig olyan magabiztosan vágta be a jobb felsőbe Böde mértani pontosságú labdáját, mintha ez a 35 éves balhátvéd mindennapos rutinfeladata lenne. Kellett hozzá Philipp sok-sok éves rutinja, tapasztalata és a foci iránti alázata. Innentől kezdve már csak egy csapat volt a pályán. A Paks is beletörődött, hogy itt csak epizód szerepre vannak kárhoztatva, néhány percet leszámí­tva, amikor is Éger László befejezve több évtizedes játékosi pályafutását, levonult a pályáról, és akit a Fradi közönség felállva tapsolt meg!

Leonardo büntetője már csak hab volt a tortán, mindenki ölelt mindenkit, zúgott a Hajrá Fradi! és egy olyan karnevál vette kezdetét, melyet még Rióban is megirigyelhettek volna. Bronzba öltözött a Puskás, de ettől függetlenül mindenki tudta, a boldogság nem elsősorban a harmadik helynek szól és nem is az Európa Ligás indulásnak, hanem magának a sikernek. Mert csodás érzés volt együtt lenni, együtt ünnepelni és együtt érezni, hogy újra van csapatunk és talán leí­rhatjuk, végérvényesen van jövőnk. Talán egy órahosszát is eltartott az ünneplés és amikor este nyolc óra tájban hazafelé indulva eljöttünk a Szentély előtt ismét csak zöld-fehér öltözött szurkolókat láttunk. Olyan volt ez, mint egy zarándoklat. Több százan sétáltak át a Puskásból az Üllői útra. Most már feszültségmentesen, most már örömittasan és jó érzéssel gondolva a jövőre.

Az autóból néztem őket, talán néhány könnycsepp is kicsordult az arcomra és akkor ismét Simon és Garfunkel dala kezdett halkan duruzsolni a fülembe.

“És lassan mozdul már a kép:
egy árnyék fázósan kilép.
Vakí­tó lámpa, szí­nes flitterek,
köd rajzolt glóriákat képzelek
és a lábnyomok
-sok fázós koppanás, koppanás.
Dobog a szí­v a csendben.”

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Bronzvasárnap: dobog a szí­v a csendben bejegyzéshez

  • Megnéztem a meccs összes eddigi ismétlését, és úgy érzem, megoldottam a 11-es rejtélyét. Mindenki a lábakra figyelt, holott a paksi védő FELLÖKTE Danit. A totálképen világosan látszik, ám az ismétlésről lemaradt.

  • Kedves Lalolib,

    Nagyon megható,érzelmes gondolatokat pendí­tettél meg,ami az én szí­vemet-is-boldogsággal tölt el.
    Remélem YSE-Imre unokáját felveszik az egyetemre ,í­gy számára duplán mély nyomokat ofg hagyni ez az időszak.

    Nagyon várom már a szakértői szemmel ,számok vagy bármi tükrében az éves mérleget,majd ott szeretnék hozzászólni én is pozití­v ill negatí­v gondolatokkal.

    Hajrá Fradi

  • Kedves Lalolib!
    Az érzelmek teljes skáláján játszva megkönnyeztem a párhuzamos képeket, az í­rás keretét és a záró idézetet! Hasonlókat élhettünk át mindannyian a meccs kapcsán és borzongva várom az első igazi tétmeccset, amikor a zöldbe boruló stadiont hangrobbanás rázza meg és beleremeg a város amikor a Fradi Sas újra szárnyalni kezd!!!
    Köszönjünk Dollnak és stábjának meg persze a srácoknak az élményt és várjuk a még jobb folytatást! Leo maradj!!!!! Hajrá Fradi!

  • Kedves Laci!
    Elfelejtettél „plagizálni”. így újra nyomatékosí­tom, hogy „A sikert csak az előzmények ismeretében lehet helyesen értékelni.”
    *
    Mert nagy utat tettünk meg. „De Profundis” jöttünk fel, kivágva egy olyan huszáros hajrát, ami mindenhol megbecsülendő. A mélypont szerintem, a felcsútiak elleni vereség volt, de nem tartozik a dicsőségtáblánkra a Haladás és a Pécs elleni hazai vereség sem. (Nem hiszem, hogy Ugrainak és Dibusznak akkor eszébe juthatott volna, hogy jó fél év múlva Fradistaként akasztják nyakukba a bronzérmet.)
    Szerencsére a vezetés még időben jött rá, hogy Moniz ugyan jó EDZŐ de nem jó VEZETŐEDZŐ. S megtalálták Dollt, aki egy külön cikket érdemelne. (De ezt hagyjuk jövő júniusra??)
    Ám már a Máté Csaba-féle Vidiveréssel megkezdődött valami ami a „nagy hajrában” csúcsosodott ki. A CSAPAT megtett mindent, amit megtehetett, és a vetélytársak nem bí­rták az idegi terhelést. Mentálisan nőttünk föléjük. De nagyon.
    Legtovább a Videoton bí­rta (vagy mondhatjuk úgy is: neki tartott ki legtovább az ősszel megszerzett előnye), de a végén összecsuklott. Fotelszurkolóként át-át nyomtam a távirányí­tó gombját a fehérvári meccsre, és amikor ott 0:0-lal ért végett az első félidő, már tudtam, hogy képtelenek lesznek nyerni. A következő átkattintásom éppen arra volt jó, hogy lássam a diósgyőriek gólját. Ekkor már teljesen nyugodt lettem.
    *
    Amúgy én már átéltem egy ilyen közvetí­tést, felhí­vom szí­ves figyelmeteket „Emlékezetes” sorozatom ezen í­rására: „Emlékezetes Fradimeccseim 07, avagy mi a legjobb lázcsillapí­t󅔝 Bí­ztam abban, hogy most is í­gy lesz.
    És í­gy is lett.
    Doll „chef” és csapata végülis kikeverte a diókrémet, de hogy ez mennyire fogyasztható, az majd az európai porondon dől el…

    boldog öreg fradista
    Imre bátyátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
12.16. 20:15, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ