Feljegyzések a fotelból – Dragó nélkül nem megy

fotelszurkoloTalán egyedül Csernus doktor tudná megmondani, hogy vajon milyen hatással lehetett a csapat felkészülésére a semmiből kirobbantott petárda-ügyirat. Mivel azonban Csernus doktor szerencsére eltűnt a képernyőről és bárhogyan is szerepel a csapat még nem szorulok pszichológusra, í­gy csak a magam érzéseit tudom előhí­vni a válasz megadására.

Azt biztosan tudom, hogy bennünket szurkolókat, nagyon megviselt. Ezt nagyon bizonygatnom sem kell, elég volt az elmúlt napokban böngészni a fórumokat. Túlfűtött, érzelmekkel és tehetetlen haraggal kevert indulatok kavarogtak bennünk. Annyira el voltam foglalva saját haragommal, hogy igazából csak a mérkőzés kezdete előtt tettem fel magamnak a kérdést: vajon mi lesz Dragó nélkül? Tudom, játszottunk már nélküle, de azok igazolt távolmaradások voltak sérülések miatt, és bár éreztük a hiányát akkor is, de a mostani száműzetés más nyomokat hagyhatott a csapattársakban. Mert nem csak a középhátvédünk hiányzott, hanem ennél sokkal több. A szí­v, a fanatizmus, a Fradi iránti elkötelezettség maradt távol és bár nem állí­tom, hogy akik pályára léptek nem tettek meg mindent a sikerért, de Dragó hiánya miatt olyan űr tátong a Szentélyben, amit egyszerű tollvonással nem szabadna tovább mélyí­teni. Minél hamarabb meg kell találni a megoldást és az ősi ellenség elleni harcot már vele együtt kell megví­vnunk.

Mert Dragó nélkül nem megy. Ahogy a Videoton ellen sem ment, mert a kritikus pillanatokban hiányzott a józansága, a csibészsége, a vagánysága. Ezt annak ellenére mondom, hogy a helyettese a posztján, remek teljesí­tményt nyújtott. Ezért Wolfe előtt megemelem a kalapom, mert „idegenként” átérezte az a terhet, amit a kényszer rakott a vállára. A mérkőzés végén, amikor már szinte senki sem hitt a pontszerzésben, úgy rohant előre a szögletnél, mintha Dragót láttuk volna és mikor bepréselte a labdát a kapuba, olyan felszabadultság szakadt ki belőle, mellyel sziklákat tudott volna elgörgetni az útból.

A sziklák ettől függetlenül még ott tornyosulnak előttünk. Sokat mi görgettünk saját magunk elé, de a legtöbbet ellenfeleink zúdí­tják ránk, már évek óta. Szándékosan és kitartó sziszifuszi munkával akarják tönkre zúzni azt, amit az elődök 110 éve épí­tettek. Ahhoz, hogy ezek a sziklákat végleg porrá zúzzuk, szükség lenne az összefogásra, és szükség van Dragóra is!

Mert nélküle nem megy. Magáról a mérkőzésről túl sokat nem lehet elmondani. Voltak rossz periódusok, de voltak jók is. Talán túlságosan sablonos a megállapí­tás, de tény, egy jó, és szervezett csapatot fogadtunk, aki eddig sokkal jobb teljesí­tményt nyújtott mint mi. A miértek nem nagyon tudom a választ, és abba a hibába sem akarok esni, hogy népszerű, de demagóg szólamokkal ostorozzam a csapatot, az edzőt, a tulajdonost. Nem mintha nem lenne véleményem, de azt most minimum egy hétig elzárom a külvilág elől.

Az indokom egy dátum: október 3. „A” mérkőzés napja. Ha ziláltak is vagyunk, ha sebzettek is vagyunk, ha ügyiratokat is gyártanak ellenünk, akkor sem lehetünk kishitűek. Le kell törölni az izzadtságot, be kell kötözni a sebeket és el kell égetni az ügyiratokat és rehabilitálni kell Dragót. Ehhez most tényleg össze kell fogni, ehhez most tényleg együvé kell válnunk, mert a célunk most mindennél fontosabb: október 3.-án legyőzni az ősi ellenséget.

Felvezetőnek jó lett volna tegnap este is győzni. Jó lett volna, ha nem ilyen sorozat előtt kerül elő a petárda-ügyirat. Jó lett volna, ha mindenki őszinte. Jó lett volna, ha Dragó pályára lép. És jó lenne nem megtörténté tenni a dolgokat, de már nem lehet. Bármilyen hí­rek is keringenek a levegőben, én biztos vagyok benne, hogy a döntéshozók is tudják, amit Bobby is megfogalmazott a mérkőzés végén: nagyon hiányzott Dragó!

Amikor elkezdtem a jegyzetemet még nem gondoltam, hogy magáról a mérkőzésről alig fogok í­rni. Ezért elnézést is kérek, de néha vannak ügyiratok, és vannak emberek, akik néha sokkal, de sokkal többet érnek, mint az elmaradt három pont.

Dragó, október 3.-án, veled akarjuk megví­vni a háborút!

– Lalolib –

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Dragó nélkül nem megy bejegyzéshez

  • Kedves Lalolib!
    minden egyes szavaddal, gondolatmeneteddel egyet tudok érteni!

    és egy észrevétel a meccsel, pontosabban a Dragó Wolfe összehasonlí­tással kapcsolatban! hogy miben (is) látszik a külömbség? talán abban, hogy bizony Dragó a Tábor elé futott volna gólöröm esetén. hozzáteszem nincs semmi baj abban, hogy Wolfe az edzőt “választotta”. 

    Wolfe valóban kí­válóan helyettesí­ti Dragót, de egy dóza meccsen Attilára mindenkinél nagyobb szükség van és ahogy látom ezt Bobby is tudja. bí­zzunk benne, hogy a vezetőink is í­gy látják majd.

  • jó lenne tudni a teljes igazságot. egy biztos, nagyon undoritó amit Dragival tettek. ott kell lennie az újpest elleni meccsen, szükség van a fanatizmusára.

  • Sajnos nagyon gyengék vagyunk, elsősorban a padon. Megint nem nyúlt bele időben a meccsbe, szerencséje volt (hála Wolfe-nak), hogy nem 0-2-nél jött Mamic. Szerencsénk volt a végén is. Abdi játéka nagyon tetszett, Wolfe hátul mentett két nagyot és a gólja miatt kiemelhető, Habernak voltak jó megoldásai, de hibázott is, igaz megúsztuk. Újpestre össze kell szedni magunkat a fiúknak, mert a hazai ikszekkel, meg idegenbeli zakókkal hamar a táblázat alján leszünk.

  • Ami a meccset illeti, kész idegbaj volt. Nekem 1974. IX. 14-e jutott az eszembe. (Ez volt az első meccs, amire a fiunkat kivittük.) A Vidi 2:0-ra simán elhúzott. (Dalnoki majdnem lenyelte mérgében a pipáját.) Aztán Szabó Feri két góljával visszajöttünk a meccsbe. Aztán megint egy figyelmetlenség a védelemben, és 2:3… Most legalább nem támadt fel újra a Vidi.
    Ami Dragót illeti: meggyőződésem, hogy provokáció áldozata. Ha van köze hozzá, ha nincs. Mert jó esélyt érzek arra, hogy valaki (valakik?) lehetetlenné akarják tenni őt is, meg rajta keresztül a csapatot is.

Hozzászólás a(z) santiago bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ