Feljegyzések a fotelból – Egy félidő foci, egy félidő “b…”

Azon hosszasan lehetne elmélkedni, hogy vajon a 115 éves múltra visszatekintő örökrangadó mikor és főleg miként gondolta úgy, hogy csupán az emlékezés tárházában van helye, a jelenben meg nem több mint bármelyik bajnoki mérkőzés. Persze a meccs előtt el lehet mélyedni a múltban, a korabeli újságok és visszaemlékezések olyan eseménnyé formálják a Ferencváros—MTK (Hungária) mérkőzést, melyek a történelem viharai közepette is nem csak sportélményt, de társadalmi és kulturális eseményt is varázsoltak Budapest utcáira és kávéházaiba. Ebből a jelenben nem maradt már semmi. Egyrészt a focink is silányabb lett, másrészt maga a világ is sokkal érzékenyebbé vált, még akkor is, ha a Földünk jelentős részén érvényesül a “vélemény szabad” elv. De vajon hogyan reagálnának a jelenben azokra a felnőttes csínytevésekre, melyeket a hatvanas években nagypapám és jó barátja (aki egyben “kupec” társa is volt), Tóni bácsi követett el egymás bosszantására egy-egy örökrangadó kapcsán. Én is csak arra emlékszem, hogy ha vesztett a Fradi (az “Aranylábú gyerekekkel” is előfordult), akkor mindig egy liba landolt nagypapa kertjében, amit mindig egy viccelődő, évelődő, borozgató este követett. A legszebb emlék mégis csak az volt, amikor a Fradi nyert és papa az előző vereség libáját “áldozta” fel a siker oltárán, amit természetesen kemencében sütöttek ropogósra, melynek zamatát még mindig érzem a számban. Azokra az ízekre jobban emlékszem, mint magára az ebédre, ahol az asztalnál természetesen Tóni bácsi családja is ott ült. Számomra ennyi maradt az örökrangadó varázsából, mely 115 év alatt annyit öregedett, hogy mára egy sima bajnokira “silányult”, és már a szavak szintjén is csak statisztikai adathalmazzá vált.

Ettől még fontos volt az MTK elleni bajnoki, nem csak az örökmérleg további javítása érdekében és nem is csak a három pont miatt, hanem a további “jóvátétel” miatt is. Az EL kiesés emléke még mindig nyomasztja a szurkolókat és minden bizonnyal sokan vannak olyanok, akik nehezen bocsájtanak meg, akiket a sikeres magyar bajnoki rajt is arra ösztökélt, hogy bíráljanak. Mielőtt bárki is félreértené, megértem őket, én is szurkoló vagyok, a jegyzeteket sem “vezénylik” sehonnan, de mivel különbözünk és nem egyformán dolgozzuk fel a sikertelenséget, néha még vitába is szállunk egymással. Mégis van egy kapocs, mely lassan 120 éve köti össze a zöld-fehér színek szerelmeseit. Szeretettel, bírálattal, de még a ropogós libasült illatával is.

Talán az örökrangadó váltotta ki a hazaiakból a mérkőzés előtti “kötelező” optimista nyilatkozatokat, vagy a győztes rajt, de belül talán ők sem gondolták komolyan, hogy esélyük lehet a Fradi ellen, mely tény, hogy botlott a Maccabi ellen (Tóni bácsi biztosan nem hagyta volna ki a “párhuzamot”), de simán vette az első fordulót, ráadásul olyan játékkal, mely lehet, hogy túlmutat az NB I szintjén. Az első félidő ezt is mutatta, a második meg pont az ellenkezőjét. Erre meg nehéz magyarázatot találni, nem is kísérlem meg, inkább “püffögök” egy sort, miközben azért egy kicsit felemelkedve a talajtól, örömködöm is. Mert 4-1-re győzni idegenben nem rossz, sőt még magyar szinten is dicséretes…csak az a második 45 perc ne lett volna.

De kezdjük az elsővel, mert ott egyetlen megingást kivéve, tökéletes játékot láttunk, három remekbe szabott góllal, remek ütempasszokkal, a kék-fehérek által követhetetlen helycserékkel, melyből a Lanza-Pertjak-Bőle hármas osztozott. Őszintén, még most sem tudom a valódi hadrendet, a hátvédsor és a Spirovszki-Leó kettős helye biztos, de utána, hogy kijátszott jobb- vagy balfutót, hogy Lanza most Dani mögött, vagy inkább a jobboldalon szerepelt a “mágnestáblán”, az nehezen volt beazonosítható. És nem azért, mert nem találták a helyüket a játékosok, hanem mert állandóan mozgásban voltak és ahhoz elég sűrűn cserélgették a helyüket, hogy az MTK védőinek néha sejtelmük sem volt arról, hogy éppen kivel futnak össze a pályán. A góljaink mestermunkák voltak: az első tiki-taki végén Lanza sarkalta zseniálisan Bőle elé, aki egy könnyed mozdulattal löbbölte a pöttyöst a jobb sarokba. A másodiknál Blazic ívelt a saját térfelünkről Pertjak elé, aki olyan “hanyag” mozdulattal engedte maga elé a labdát, hogy a mellette ácsorgó MTK-védő kővé meredt, mert ilyent eddig csak a tévében látott. A harmadiknál meg Lovre úgy gurított “lyukra”, hogy azt még Bubbka Watson is megcsodálta volna, Pertjak meg köszönte szépen és kilőtte a jobb sarkot.

A félidő végét beárnyékolta Frimpong sérülése, a hordágy látványa meg is rémített, de talán nincs komolyabb baj, törés nincs, bár biztos lesz kihagyása, ami azért is kellemetlen, mert már két középső hátvédünk harcképtelen. A szünetben biztos voltam benne, hogy a fiatal Takács fog beállni, mikor szerezzen rutint, ha nem egy könnyed háromgólos előny birtokában? Doll nem így döntött, Leo húzódott hátra Blazic mellé, Varga Roli jött be, akinek a héten volt egy kisebb sérülése, ezért is ült a kispadon. Ezzel persze hadrendet is kellett váltani – mondták a mérkőzés után, bár ezt nem nagyon értem, mert ha Takács jön be, akkor minden maradhatott volna a “régiben”, de tény, hogy Roli beállásával eggyel többen lettünk a középpályán.

Ehhez jött még a tudat, hogy ennyi bőven elég, minek itt megszórni az MTK-t, tikkasztó meleg is van, Kassai is rendben fújt eddig, majd csak eltelik a 45 perc, talán még találunk is egy gólt, a végén meg lesz taps és ünneplés, kifeszített molinó ide vagy oda. A forgatókönyv tényleg hollywoodinak tűnt, de mint egy jó sorozatnál, jött a csavar, melytől nem csak a játékosok csavarodtak bele, de a szurkolók is. Visszaálltunk, elfelejtettük a lapos, gyors passzos játékot, és ahogy teltek a percek, úgy kezdtünk el kapkodni is. De vajon mi a fene történt? Böde Dani magyarosan válaszolna rá, én csak egy “b…-t” írhatok le, pedig nagyon idebiggyeszteném amit gondolok, és ha a végén nincs Varga zseniális gólja (ahogy mellel átvette, majd egyből, a levegőben “lógva”, jobbal átívelte a kapuson – az nagyon baba volt!), talán meg is teszem. Győzelem ide vagy oda, nem lehet így kockára tenni egy sima győzelmet. Még az NB I-ben sem, még az MTK ellen sem.

Nem mintha túl sok helyzetük lett volna (talán kettő) – plusz kaptak egy ajándék büntetőt Kassaitól, úgy látszik nem sikerül neki a Fradi ellen rosszul megítélt büntető nélkül lehozni egy meccset -, de kár a rossz szájízért, vagy talán jobb is így? Ha Sziporka Bt. a második félidő is, már rajzolgatnánk a harmadik csillagot. De vajon melyik az igazi arcunk, vajon a Arya Stark melyik álarcot veszi fel a Sokarcúak templomában? (Trónok harca)

Amit az elsőben láttunk, vagy amit a másodikban? A következő hetek majd válaszolnak a kérdéseinkre. Talán furcsán jön ki, hogy egy 4-1-re idegenben megnyert örökrangadó után még füstölgök is egy kicsit (közben alig fülig ért a szám), de talán ez még az EL kiesés okozta “sokk”, melyből nem könnyű kigyógyulni és talán nem is szabad, de mégis csak le kell rázni, mégis csak sokunk egyik legnagyobb vágya, az a bizonyos harmadik csillag a cél. Melyhez eddig két győzelemmel járultunk, lőttünk nyolc gólt, láttunk látványos és eredményes akciókat, jó egyéni teljesítményeket.

Csak sok van még hátra, és nem biztos, hogy 45 perc foci mindig elég lesz.

9 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Egy félidő foci, egy félidő “b…” bejegyzéshez

  • Ez egy Lakat T. Kàroly-i idôszak elôtti meccsnek tûnt.

    Mink lôttünk gòlt, most ôk tàmadjanak.

    Mi lehzotuk az elsô félidô gyôzelmét. Most ôk pròbàlkozzanak a màsodik félidôben.

    Ez még a 10-es és 20-as évekre jellemzô Volt, amikor az elsô és a màsodik félidôt ùgy kezelték és értékelték, minhta nem is egy meccs lett volna.

  • Hát igen, MÁR MEGINT elmaradt a 10:0.
    Azért az sok mindenről árulkodik, hogy a Nemzeti Sport FRADI-gáláról ír a tudósítása címében.

  • A második félidei játékunk miatt nem vagyunk képesek a nemzetközi porondon semmire. És csak annyit kellene tenni, hogy széthajtjuk az ellenfelet, három-négy gólos előny után is.
    A 12 csapatos bajnokságot vissza kellene alakítani a 2004 és az azt megelőző időkre. Felsőház és alsóház, a 22 fordulós alapszakasz után. Csak úgy növelhető a teljesítmény, ha jobban meg kell küzdeni a sikerért.
    Az első két forduló után azt mondom: az ilyen MTK, Diósgyőr, Puskás és Kisvárda szintű csapatokkal történő meccsek csak visszafejlesztenek. Még akkor is, ha majd ellenünk az Üllői úton betolják a buszt, és a számukra az év mérkőzését játszva, kihúzzák egy döntetlennel.

  • Annyira, de annyira a Doll-korszak terméke volt ez. Remek első félidő, de aztán nemhogy ne akadályozná meg, hogy leüljünk, hanem még szerkezetileg is úgy nyúl bele a csapatba, hogy visszaálljunk avagy ne tudjunk, ne is akarjunk támadni -- amiből még soha nem jöttünk ki jól (nemzetközi szinten hányszor megélhettük már a gyakorlati megvalósulását, értelmét és kidolgozottságát ennek a “beállunk, aztán majd lesz valami”-jellegű taktikának) -, miközben látható, milyen támadópotenciálunk van, magyar szinten legalábbis, de csak egész véletlenül építünk rá.
    Sokszor úgy érzem, bármiféle pozitív dolog itt csak Doll ellenében vagy legalábbis tőle függetlenül történik: ha nincs meg a tűz, nincs pszichésen rendben a csapat, akkor nem tud vele mit kezdeni, ha van tűz, de lankadni kezd, akkor tétlenül szemléli, vagy még önt is rá egy vödör vizet.
    Nem csoda, hogy a szurkolók nem tudnak túllépni a sokadik nemzetközi kudarcon, én se, mert kicsiben ugyanazok a dolgok köszönnek vissza: ha tudunk dominálni, oké, de ha nem, nincs más terv; ha dominancia nélkül előnybe jutunk, nem tudjuk megtartani, ha még csak előnybe se jutunk, akkor abból előbb-utóbb hátrány lesz, abból meg látványosan görcsös összezuhanás; ha pedig minden klappol, akkor simán belekényelmesedünk, és azért remeg utána a léc.
    S eközben “remekül” kirajzolódik az igazolások sorsának sormintája: vagy semmit nem érnek, és télre már jegeljük is őket, hogy jövő ilyenkorra már csak a rossz emlékek között maradjanak meg, vagy beválnak, és mire igazából bizonyítaniuk kellene, már el is csaklizzák tőlünk, mert a bizonyítás lehetőségét már egy évvel korábban, szinte a repülőtérről beesve kellett volna abszolválniuk. Koncepciótlan, terméketlen, még rövid távúnak is alig mondható ad hoc ide-oda kapkodás, ami elég a hazai szemétdombon a kiskakaskodásra, aztán slussz.
    Ez persze nem a két 4-1 mérlege (hogy kapott gól nélkül miért nem tudunk meccset kihúzni, az is egy jó kérdés), hanem a lassan öt évé, benne az ember minden csalódottságával és szkepszisével. Jó sok tegnapihoz hasonló első félidő kellene hozzá, hogy lelkiállapotom, hangulatom más világlátást és mondanivalót interpretáljon.

  • Újfent egyetértek egy csomó mindennel. Az örökrangadó szó már csak mítosz. Igaz semelyik másik bajnokságban nincs olyan hogy egy csapat több másik csapat ellen játszon derbyt,örökrangadót stb. Pl Spanyolban is a Real-Barca a rangadó, a Real-Atleti “csak” helyi. Nálunk is a Dózsa elleni meccs a lényeg,azt nézzük meg először a naptárban. Ebben valószínűleg közrejátszott az is hogy a MTK az utóbbi 20 évben elég sokszor járta meg az Nb 2-t. Komoly tétre menő meccseket alig játszottunk.
    A meccsről csak annyit hogy az eredmény teljesen rendben van. A 2. félidő játéka egy komolyabb csapat ellen megbosszullja magát. Örülök a kreatív játéknak,ebből is látszik,hogy ha a játékosok el vannak engedve akkor potenciálisan van ebben a csapatban valami. Viszont 2 meccs alatt 2 játékosunk sérül le,nem hiszem hogy ezt bírói szinten engedni kellene. Emlékszem, Puhlt fél évre eltiltották mert nem állított ki egy játékost aki olyan sérülést okozott amivel meccsekre kiesett valaki.
    És most mondok egy nagyon furcsát: én Finnbogassont és Petrjakot elküldeném. Előbbit azért mert nem látom a helyét a csapatban,szerintem még ide is gyenge. Az átigazolási időszakban hamarabb találna másik csapatot. Petrjakot pedig azért mert “túl jó ide”. Tudom hülyén hangzik,de ha túl jó,akkor Doll őt fogja játszatni. Viszont valószínűleg megvenni úgysem fogjuk tudni,a bérét sem fogjuk tudni állni,ergo valaki olyasvalaki helyén játszik akivel hosszabb távon számolhatnánk. Jelenleg csak az értékét növeljük amit úgysem mi kamatoztatnánk ( emlékszünk Páncél Józsi esetére).Én legalábbis így gondolkodnék.
    Összegezve 2 meccs 6 pont 8-2 gólkülönbség,eddig nincs ok a hazai nyavalyg
    ásra,nemzetközileg persze más tészta. Hajrá Fradi!

  • Az első félidő hibátlan volt, a másodikot meg tudjuk…
    sajnos Doll-nál nem először fordul elő az ilyen, többek közt emiatt nem tudunk előrelépni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST