Feljegyzések a fotelból – Ellentétek vonzásában

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Az első félidőben úgy éreztem, mintha az 1975-ös KEK döntőt látnám. Aztán a második félidőben kiderült, hogy mégiscsak 45 évvel később vagyunk.
    Érzésem szerint Lucescu mester (valóban mester?) a saját csapdájába esett. Szerintem abban bízott, hogy az első félidőben szétfutnak minket, és a második félidőben sétálva is tartani tudják az előnyt. De elszámolta magát. A második félidőben a kijeviek egyetlen egyszer sem veszélyeztette a kaput, a félidő közepétől már rendesen passzolni sem tudtak. Kis túlzással bokáig lógott a nyelvük. A végén már csak durváskodni tudtak… A végén örülhettek az egy pontnak.
    Rebrov mester pedig tudatosan cserélt előrefelé, és a cserék mind bejöttek. Haratin valóban indiszponált volt, szerintem egyrészt mert a 11-es megzavarhatta, másrészt pedig mégiscsak az anyaegyesülete ellen játszott. Laidouni behozatala kreatívabbá tette a játékot. Rebrov nagy előnye, hogy menet közben is tud taktikát váltani, Lucescu erre a jelek szerint képtelen.
    Az első félidő alapján féltem, hogy nem ússzuk meg kiállítás nélkül, ám szerencsére tévedtem. Ha az első félidő miatt mi emlegethettük a spori jó nénikéjét, most viszont ezt Kijevben teszik.
    Amúgy minden statisztikai mutatóban jobbak voltuk, de Lucescu „mester” akkor sem fogja elismerni, hogy hibázott, ha 6:0-ra kikapnak. De ez legyen az ő bajuk.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ