Feljegyzések a fotelból – Elrontottuk a “felújí­tott” stadionavatót

fotelszurkolo-29Szombat reggel miközben békésen szürcsölgettem a kávémat azon morfondí­roztam, hogy vajon hová is tűnt a tavalyi hó? Mielőtt bárki azt hinné, hogy a derbigyőzelem után egy kissé homályossá váltak a gondolataim, természetesen nem a januári zimankót sí­rom vissza (ráadásul az már az idén volt). Aki ismeri Villon mester versét azok tudják, hogy az a tova tűnt tavalyi hó nem egy sí­versenyt sí­r vissza, hanem a tova tűnő régi emlékeket. Néhány éve már a derbi hetének elején arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kí­séretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki dí­ványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak. Ma meg békésen iszogattam a kávémat és a derbi varázs helyett annak örültem, hogy a ránk szakadt tavaszi napsütés milyen kellemesen simogatja a fagyhalál közeli izmaimat. A délutáni kertészkedés után már kezdett felszökni az adrenalin, bár az is lehet, hogy ezt a “kimerí­tő” munka utáni izomgörcs okozta. Ahogy az óramutató kezdett hatfelé bandukolni, már éreztem egy kis mocorgást, mégis csak egy bajnoki derbi következik, abból is a 219., mely eleve tiszteletet érdemel, hiszen az ősök 112 év alatt számtalan örökké emlékezetes mérkőzéssel tették a magyar labdarúgás első számú találkozójává.

Egy biztos, amit szeretnék még az örömködés előtt “tisztába” tenni, a mai Fradi-Újpest nem fog bevonulni a történelemkönyvekbe. Még akkor sem, ha a “felújí­tott” (erről az idézőjelről majd később) Szusza stadion avatómérkőzés gyűrtük le a lilákat, akiknek egyetlen örömük talán a második félidő kezdőrúgását megvásárló lelkes szurkoló hatost szimbolizáló sálja volt. Megint csak Villon mester tavalyi hó szinonimáját kell előhúznom a cilinderemből, miszerint az a bizonyos hatos óta bizony elég sok év telt már el és biztosan melengeti még a lila szí­veket, de a mai vereség után talán nyugdí­jazni kéne. Visszatérve az eredeti “negatí­v” gondolatomhoz, a mai derbi az elmúlt évek leggyengébb játékát hozta, mely a mérkőzés utáni Doll nyilatkozatot figyelembe véve nem biztos, hogy kizárólag a játékosok bűne.

Bár én nem lennék ennyire engedékeny, de végül is meg van a három pont és ez a lényeg. Nem indultunk túl jó előjelekkel, hiszen Kleinheislernek magasra szökött a láza (régen a szurkolóknál volt ez általános állapot), Koch sérülése sem javult, plusz a bemelegí­tésnél derült ki, hogy Nalepa sem tudja vállalni a játékot. Sérülések az újpestieket is súlytották, de az legyen az ő bajuk, bár a hajrában Heris és Hazard (no Chelsea) is a pályára lépett, igaz Herist az első mozdulatáért ki kellett volna állí­tani. Az összeállí­tásunk emiatt egy kissé hektikussá vált, hiszen a mai foci legfontosabb “területén” a középpályán csak csatárokkal álltunk ki. Emiatt a mérkőzés jelentős részében a lilák többet birtokolták a labdát, igaz ez csak statisztikai adat, hiszen valódi veszélyt mindösszesen kétszer tudtak Dibusz kapuja előtt kialakí­tani. A fennmaradó időben bár lelkesen járatták a labdát, de ez kimerült abban, hogy két-három passz után vagy nekünk adták, vagy fennakadtak Dilaveren.

Akit ennek örömére annyiszor küldtek a “padlóra”, hogy azért a dzsúdóban már leléptetés járna. Szerencsére Emir remekül bí­rta a gyűrődést, ki is emelkedett a mezőnyből, talán emiatt is aggódtam egy kicsit, amikor a mester lecserélte a hajrában. Végül is kibí­rtuk az újpesti “rohamokat” (helyesebben fogalmazva cammogásokat) és begyűjtöttük a három pontot. Ami az összképet nézve megérdemelt, bár a mérkőzés után Vignevic mester megmondta a tutit (a honvédos Rossit kopirozva), miszerint ők játszottak jobban és több helyzetük is volt. Csak hát a focit még mindig gólra játsszák és az a csapat nyer, aki egy góllal többet lő mint a másik. Ezt még egy “hatodikos” is tudja, bár manapság az ellenfeleink edzői szí­vesen élnek ezzel a demagógiával.

Ráadásul azt is elfelejtette a lilák mestere (akit ettől függetlenül tisztelek), hogy ha Sternberg 1-0-s vezetésünknél belövi a mérkőzés legszebb támadása utáni helyzetét, nincs is miről értekezni. De az kimaradt, ahogy Lázok sem tudta két méterről bevenni Dibusz kapuját, plusz az első félidőben csupán egyszer találták el a kapunkat, igaz mi is csak kétszer Balajcza kapuját, de abból legalább született egy gól. Amiről Gerzson a mérkőzés után (a nyilatkozatok voltak a derbi legjobb pillanatai) a riporter kissé “provokatí­v” kérdése egy remekbe szabott riposzttal csak annyit mondott, hogy bizony szándékosan használta mandinernek az újpesti védő hátát, mert látta, hogy Balajcza elérheti a lövését. Most be kéne illeszteni egy vigyorgó “szmájlit”, hiszen Gerzson úgy csapta le a legyet, ahogy az a nagykönyvben meg van í­rva.

Doll mester is mondott egy mókásnak éppenséggel nem nevezhető indokot a gyengécskére sikeredett derbi okáról, miszerint a több százmillióból “felújí­tott” Szusza Ferenc stadion gyepszőnyege olyan, hogy azon inkább teheneket kéne legeltetni és nem az egész ország hangulatát befolyásoló foci rangadót rendezni. Ami csak a nevében volt rangadó és derbi, de egye fene, verje meg a nyavalya, lényeg mégis csak a győzelem, ami a Ferencvárosé! Kell ennél több? Jelenlegi helyzetünkben nem. Szerdán aránylag simán tovább mentünk a kupában (Rossi = Vignevic), ma meg legyűrtük a lilákat és bár csak pislákolni látjuk a reményeinket, de gyertya még ég és a hí­mző asszonyok sem mentek még nyugdí­jba. Most sajnálhatjuk csak igazán az első két fordulóban elhullajtott négy pontot (a Lokinál és a Vidinél is jobbak voltunk), mert azok birtokában egészen más lenne a leányzó fekvése.

Elnézést, hogy magáról a 95 percről (melyből 2 perc legalább elment arra, hogy a bí­ró megpróbálta a műszaki “micsodáját” valahogy a nadrágjába rejteni) nem sokat í­rtam, de csak tegyük nyugodtan a kezünket a szí­vünkre – ahhoz nagyon meg kellene erőszakolnom magam, hogy túl sok eseményt felidézzek a 219. derbiből.

1-0 ide, három pont, megvertük a lilákat (csupán illendőségből nem “becézem” őket, döglött oroszlánba sem illik belerúgni) – ma nem is kell több, ennyi, pont a mondat végén.

A szokástól eltérőn még beillesztek ide egy képet amit a “biztonság” kedvéért délelőtt már előkészí­tettem (az eredmény hí­ján, abban csak reménykedtem), mert azért mégis csak átkozottul jó érzés legyőzni a lilákat!

219derbi

 

9 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Elrontottuk a “felújí­tott” stadionavatót bejegyzéshez

  • Szörnyen gyenge meccsen legalább megvan a 3 pont. A védekezés kezd összeállni, de a támadás hullagyenge. Ilyen “Újpestszintű” csapatok ellen ez elég, de ahhoz hogy behozzuk a 6 pont mí­nuszt, vernünk kell az előttünk levőket. És ha “véletlenül” sikerül is bajnokságot nyernünk, ilyen támadójátékkal mire jutunk majd nemzetközileg? Nem is értem, Bognárért a fél NB1 sorban állt, nálunk meg nem is játszik. Valljuk be őszintén , Radónál, Kleinheislernél csak jobb lehet. És már Gerzson sem az igazi.
    Mindegy, győztünk, ha csak ezt tesszük, ünnepelünk. Az Újpest meg sí­rhat megint.

  • Borzasztó volt a meccs szí­nvonalát tekintve.
    3 pont persze a lényeg,de a szurkolók pont az ilyen meccsek miatt maradnak távol.Régen amikor nehezen ment a Fradinak vagy más csapatnak is,de látták,hogy volt hajtás 2-szer 3-szor annyian voltak,mint ma.Nyáron legalább 3-4 csatárt kellene igazolni,persze ahhoz meg pénz kellene.
    Hajrá Fradi

  • A játék siralmas, de eredményes. Eddig kopí­rozzuk 2014 tavaszát. A tavasznyitó kupameccsen kapott gól mára érdektelenné vált. (Pedig akkor, hogy szí­vtuk a fogunkat.) Kapott gól nélkül egészen messzire lehet jutni itthoni eredményességben. Sajnos a júliusi, első selejtezőkörre előretekintve, nincs semmilyen bizalomkeltő momentum. De ennyire ne nézzünk előre: Föl a Haladás ellen! Nehéz lesz, mert ez KÖTELEZŐ győzelem. HAJRÁ FRADI!

  • Három pont, nulla játék! Nem lehet mindent a talajra fogni…
    Ez a nigeri gyerek lehet, hogy nagy melléfogás. Inkább játsszon Radó, Varga, esetleg Kundrák. Semmit nem csinált, de még a lelkesedés nyomát sem láttam benne.
    Mindezek ellenére: Hajrá Fradi! Csak í­gy tovább! A vetélytársak is fognak botladozni.

  • A meccs -semleges szemmel nézve (van-e ilyen szem Magyarországon? :smile:) tényleg szörnyű volt, mint látvány, a kellő feszültség viszont benne volt. Ez a hét nem is alakult olyan rosszul. A Honvéd elleni oda-vissza igenis szép teljesí­tmény, az utóbbi kb. 70 évben mindig is az volt. Szép csendben elfelejtjük, hogy milyen érzés gólt kapni. A dobogó sajnos távolodik, de átmenetileg a lilák és a matyók is. A Vasas talán még utolérhető, az elhalasztott meccseket nem olyan könnyű ám behúzni! Ld.: Valencia -- Real Madrid, de ezt egy fradista az 1963-as Dorog -- Fradi óta mindenkinél jobban tudja 🙁

  • A meccset nézve az a vélemény fogalmazódott meg bennem, hogy Dollnak vissza kellett térnie az alapokhoz: rendbe tennie a védelmet. Ez annak ellenére sikerült, hogy sorozatban estek ki emberek. Nalepa, Koch kikészültek (mondhatjuk nyugodtan: kikészí­tették őket), és attól féltem, hogy Botka sem játszhat. Dehát – mint láttuk – kemény fából faragták. (Bár véleményem szerint azért cserélték le, mert csak ennyit bí­rt.) Öt tétmeccsen egyetlenegy kapott gól.
    Elől még problémák vannak, de majd rendbejön az is.
    Sokkal fontosabb, hogy győztünk. Hogy milyen játékkal? Hát „olyannal”, de ez most sokadrangú kérdés.
    Tudom, sokan (nagyon sokan) nyávognak amiatt, hogy hol marad a látványos játék. Hát igen. De a magyar futballtörténelem számos példával rendelkezik arra, hogy a látványosság nemegyszer az eredmény kárára megy. Ráadásul az utóbbi időkben egyre inkább a „csak ki ne kapjuk” elv érvényesül, és valóságos Maginot-vonalat épí­tenek a kapujuk elé, és azt védik minden eszközzel. És ez ellen sokszor még egy Budai-Kocsis-Deák-Mészáros-Czibor vagy Szőke-Varga-Albert-Rákosi-Fenyvesi (Katona) csatársor sem lenne hatásos. Emlékszem, 1954-ben a Vasas Izzó (a később Dózsába vezényelt válogatott, majd visszavonulása után kiváló bűnügyi nyomozó Komáromi Tiborral a kapuban; s a tőlünk az Izzóba vezényelt Kérivel a védelem tengelyében) ezzel a módszerrel verte meg azt a „nagy” MTK-t (bocsánat elvtársak: Vörös Lobogót), amelynek a csatársorában Sándor, Hidegkúti és Palotás játszott, és ugyanazon bajnoki idényben 14-et vágott a Szeged kapujába.
    A „szép játék” véleményem szerint manapság világszerte ritka luxus, és világválogatott szupercsapat kell hozzá. Nálunk pedig csak kellemes ráadás lehet időnként, főleg mert lássuk be, a jelenlegi játékoskeret hol van az előbbiekben emlegetett csatársoroktól. Melyek mögött Kispéter, Rudas és Lakat, illetve Novák, Mátrai, Páncsics, Szűcs Lajos voltak a védelemben…
    Szóval örüljünk minden győzelemnek a realitások talaján maradva.

  • Nagyon kellett ez a győzelem, kb annyira, mint a hétközi továbbjutás, ami ráadásul szintén győzelem volt. A játékot ne firtassuk, ezzel a meccsel vallatni lehetne… Sokkal többet nehéz í­rni a találkozóról, minden tiszteletem lalolibé, akinek ez is sikerült 🙂

  • 99-edszer is sikerült. SOKKAL JOBB CSAPAT VAGYUNK !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ