Feljegyzések a fotelból – Ennél több kell, még itthon is

5 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Ennél több kell, még itthon is bejegyzéshez

  • Màr a svéd csapat elleni 2:0-às selejtezô tàvlatàbòl ìrok errôl az örökrangadòròl, mely szàmomra — érthetetlen mòdon — nem volt azonos ezzel a meccsel, amit a képernyô mellett követtem, hanem azzal a meccsel, amely a pàly szélén perdült.

    A pàlyàn folyò meccsrôl nekem megint az a tanulsàgot jutatta eszembe, hogy hiàba akarunk nyilt sisakkal (vagyis középpàlyàval) küzdeni és kiàllni; ha az ellenfél egyszerüen nem veszi a középpàlyàt szàmba, mellôzi és nem létezônek tekinti, akkor nehéz egy szép és tetszetôs futbalt jàtszani. Akkor is, ha ezt akarnànk.

    Az MTK letàmadòjàtéka bàr hatàsos volt, de hol van az az MTK, amelyet a kombinàciòs jàték jellemezte egykoron ?

    A labdarùgàs fejlôdése nem àll(t) meg. Még mindig igaz, hogy az pofàra esik, aki két lépést egyszerre akar megtenni.

    Màr csak remélni tudom, hogy a jelenlegi fejlôdés csakis egy àtmeneti idôszak és ki fog valami fejlôdni, aminek nem csak esze és làba, hanem közepe is fog lenni. Vagyis szìve és középpàlyàja.

    A pàlya melletti meccs szàmomra szintén érdekes volt.

    A Fradi sas kihìvòja az MTK libàja. A B-közép … Az màr nincs az MTK-nàl.
    Az MTK-nak is lehetett volna. A történelem màsképpen alakult.

    Valami alakul az MTK-nàl, vagy ezek csak egy ùj edzô kisérletezései ?

    Szép làtni azt, hogy az MTK hozzànk folyamodik és velünk ellenkezve, hozzànk idomul (MTK libàja).

    A hosszù közös mùltunk mégis irànyadò.

    Minden esetre örülök annak, hogy az MTK megint az elsô osztàlyban van és az UTE nem ment a màsodik osztàlyba.

  • Sziasztok!
    Én nem lépek arra a mezsgyére,hogy idehozzam a katalánokat.Soha sem szerettem őket,nekem a Fradi a kedvencem és velük leszek kritikus is.Én végigszenvedtem a mötöká elleni meccset, jobban mint a csapatunk.Sohasem tudtam lélekben azonosulni a hátul tili-tolival.Aztán tegnap Botka és Dvali is bizonyította miért.Dvali az első 20 percbe a saját csapattársát még véletlenül sem találta meg labdával.Botka meg hozta a kötelezőjét, simán elveszik tőle a labdát a saját 16-osunk előtt,rutinos védőt lealáz egy rutintalan csatár.Köszönje meg Dénesnek,hogy nem 2-0 lett az eredmény.Sajnos az egész csapatunk a tudása legaláját adta.Annyira szívtelen lelketlen volt a játékunk,hogy köszönjük meg a mötökának az egy pontot.Középpályánk az sehol sem volt ,Sigér,meg Kharatyin szépen alibizett,az új srác is eldurrant egy félidő alatt.Ami Tökit illeti,rúgott egy gólt,,aztán már a kaput sem találta el.Isael, megint úgy kezelte le a labdákat,hogy 5 méterre pattant el tőle.Boli a pályán volt?Irónikus persze a kérdés.A cseréje Roli is már csak a szépségre megy,szőke melír van,100%-os gólhelyzet kihasználás nincs!Vagy igazolunk még csatát, esetleg Rebrov mester még Szigonyt favorizálja?Nos jó kérdés.Szerdán selejtező.Ezzel a mentalitással amit tegnap láttam, az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára.Kiselejteznek bennünket, ha ezek a srácok megint a mezeiket küldik pályára maguk helyett.NE LEGYEN IGAZAM!A tegnap esti “mutatvány” megbukott mint főpróba!

    • Szia,
      Talán egy kicsit túl szigorú vagy. Nekem sem tetszett amit láttam, de egy mérkőzés után még nem esek kétségbe.
      Nagyon akadozott a gépezet, 0-1 után ha Dibusz nem véd bravúrral akkor még keserűbb a szánk íze, bár ha az elején Sigér belövő a tutit, vagy a végén Varga Roli…ki tudja, de ahogy már többször megjegyeztük, “ha” nem létezik a fociban.
      Bízom benne, hogy szerdán egy másik Fradit fogunk látni. Ha így lesz, akkor is felvetődik egy kérdés: az örökrangadón miért is nem ment?

      • Szia lalolib!
        Nagyon szigorú vagyok velük és kritikus is.Kicsit tartok a tegnapiak fényében a szerdától.Persze,szorítok a srácokért és remélem,hogy más Fradit látunk szerdán.Amennyiben bejön a jóslatod,akkor “csak” rápihentek!Legyen így! Hajrá Fradi!

  • 1968-ban egy 2:2-vel kezdtünk, a Salgótarján ellen, a Népstadionban. De megvédtük banoki címünket az év végén. Legyen akkor ez jó ómen. Reménykedjünk, mert a tegnapi produkció nagyon gyengére sikeredett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ