Feljegyzések a fotelból – Esélyünk sem volt

9 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Esélyünk sem volt bejegyzéshez

  • EZ VAN GYEREKEK!
    Időnként eljön az igazság pillanata, és tulajdonképpen örülnünk kell, hogy a három legpénzesebb csapat egyikétől, csak egy kettest kaptunk idegenben. Már tavaly is iszonyú gáz volt az a harmadik hely, abszolut irreális.
    Ne gondoljuk, hogy jó csapatunk van, örüljünk, hogy nem esünk ki az első osztályból.
    Persze azért szeretjük a Fradit, mert ez egy életre szóló szerelem! Csak most: EZ VAN!

  • Hála Istennek, egy családi ünnepség miatt nem láttam a meccset, csak este fél nyolckor tudtam meg az eredményt. A különböző honlapokon elolvastam a tudósí­tásokat, nem csodálkozom az eredményen. A csapat összeállí­tása és a meccs utáni nyilatkozat a technikai igazgatónkat (egyéb) minősí­ti.

  • Sziasztok!
    Való igaz, esélyünk sem volt ezúttal. Az igazi szégyen ez. Mert azt senki sem vitatja, hogy ez a garnitúra nem Vidi-Loki szint ( még az sem..), de azért ez a “támadójáték” több volt, mint kellemetlen. És ehhez nem csupán Hakola idétlen pontrúgásai, meg a másik jelölt Junior technikátlansága kellett ( előbbit megtartanám, utóbbi mehet ) hanem az egész csapat fazon és stí­lusmentessége és képzetlensége is szükségeltetett. Mert uraim, azért a KTE elleni első félidei harc sem foci volt ( két talált góllal ), lássuk be. Továbbra is “papagájként szajkózom” ( 🙂 , hogy ide válogatott szintű magyar focisták és vagabund fiatal IGAZI tehetségek kellenek, akik nem rezelnek be a saját árnyékuktól, mert a vasárnapi fegyelmezett semmi nem méltó a Ferencvároshoz.

  • Szégyen hogy ilyen játékosok a Fradi mezt felhúzhatják tudják egyáltalán mi az a Fradi.
    Ha viszont nem tudnak többet adják le a szerelést az előző mérkőzéseink se volt az a nagy durranás. Van aki azt mondja a Kecskemét ellen jól játszottunk az első félidőben, mihez képest kérdem én.

  • Gondoltam ma nosztalgiázom egyet…Autóba ültem tehát és irány Székesfehérvár! Zöld sálak lobogtak a 7-es úton mindenfelé, és rengetegen voltunk a stadionban, többen, mint a hazai “B közép”! Elhittem, hogy a Kecskemét elleni első félidő a csapat igazi arca, tévedtem…
    Döme azt mondta, előreléptünk, csak azt nem tudom, hogy miben: nem lövünk kapura, nem tudunk háromszor emberhez passzolni, a távoli keresztlabdák elérhetetlenek, szögleteink pedig nevetségesek. Sajnos kreatí­v játékosaink (Hakola, Beliczky) belegabalyodtak a fehérvári védőkbe, az egyetlen valamirevaló cselt a 16-oson belül Grúz (!) mutatta be. Szegény Jova Levi, ha ő nincs, már az első félidőben sima hármas…
    Nincs az országban még egy csapat, amelyiket ennyien elkí­sérnek idegenbe is, a dal azt mondja: “mi akkor is győzünk, ha kikapunk”, de nem í­gy kedves szakmai stáb, nem í­gy!!! Már kicsi dolgoknak is örülnénk, de ma nem volt minek! A mérkőzés elején élcelődtünk a hazaiak hangján, hogy nagyon gyenge (persze más szavakkal), sajnos a végén a mi csapatunkra volt ez nagyon igaz.
    Nosztalgiáztam, í­gy negyvenen túl, de sajnos csak a hangulat maradt meg, a többit el kellene felejteni, de több mint 30 év szurkolás után ez lehetetlen!

  • Én inkább Dömére haragszom nem a csapatra! Milyen taktikával küldte ki a csapatot! Mindenki alulmulta önmagát! Remélem, hogy nem sokáig lesz a csapat irányitója!

  • MLSZ adatbank:
    2012.04.29 -- Vasárnap 16:00 Székesfehérvár, Székesfehérvári Sóstói Stadion
    FEHÉRVÁR FC KFT. -- FTC ZRT 2-0

    Kispad:

    NAGY TAMÁS……….vezetőedző
    BALI PÉTER……………..edző
    BALOGH TAMÁS………..edző
    HAAZ FERENC……..technikai vezető
    GYARMATI JENŐ………orvos
    LIPCSEI GÁBOR……….gyúró
    EISEMANN LÁSZLÓ…..gyúró
    DÉTÁRI LAJOS…………..egyéb

  • Egyszerűen fogalmazva egy nagy nulla volt ma játék. Többet nem is érdemes irni róla. Kedves Fotelszurkoló! Keményebben is lehet fogalmazni. Ezt a mai Fradit nem kell védeni.

  • Ma túl gyors voltál! Még nem tudtam lehiggadni,de talán igy a jó. Dühös vagyok. Én voltam a süket amiért feláldoztam a meccset egy hétvégi piknekért. Az asszony meg ezért dühös. Nem igazán értettem, hogy mit is akarunk játszani. Még szerencse, hogy csak kettőt kaptunk. Ez ma tényleg gyenge volt, de nagyon!!!!
    Amit a végén Döme nyilatkozott az meg inkább őt minősí­ti. Senki nem játszott jól és ha haragszik játékosokra akkor azt rendezze el az öltözben és nem a nyilvánosság előtt. Ez méltatlan. Meg aztán ha kiszúrt két légióst akkor a többiek tán megfeszültek a győzelemért? Butaság.
    Nem dölt össze a világ, de ahogy í­rtad ezzel elveszett az előrelépés lehetősége.

Hozzászólás a(z) zöldmező bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ