Feljegyzések a fotelból – Esőisten áztatta a Fradit

Nyugodtan készültem a mérkőzésre. Nem voltam ideges, hiszen a csapat edzője előre megnyugtatott. Egy jó csapat kétszer nem kap ki egymás után - mondta bizakodóan a mérkőzés előtt. Persze arról nem beszélt, hogy vajon a mostani Fradit be lehet-e sorolni a jó csapat kategóriába, de hát végül is vagyunk annyira elfogultak, hogy még akkor is képesek vagyunk elhinni amit mondanak nekünk, amikor már lassan tükörbe sem merünk nézni.

Mert akkor elég csúnya dolgokkal kéne szembesülni. Ahhoz meg nincs kedvem. Egyrészt már elég késő van és szeretném nyugodtan eltölteni az éjszakát, másrészt ahhoz sincs kedvem, hogy rám ragasszák az örök kritikus jelzőt. Miért legyek én a huhogó, miért vállaljam fel a nyitott ablakon állandóan bekiabáló szerepét? Van valami értelme a kritikai hangnak? Ebben az esetben nincs. És nem csak azért, mert úgy sem hallják meg azok, akiknek meg kéne hallani. Az indokom ennél sokkal prózaibb: lassan már az is fájdalmat okoz, ha bírálnom kell a csapatot.

Tegnap, mikor írtam a muzeális bajnoki behangozót a Győr elleni 1996-os mérkőzésről folyamatosan az járt a fejembe, hogy milyen jó volt azokban az években szurkolónak lenni. Milyen örömmel rohantunk másnap reggel az újságoshoz és mikor megláttuk a főcímet: „Méregzöld volt a Fradi Győrben”, elégedetten és diadalmas vigyorral az arcunkon csaptunk a levegőbe. Volt miért örülni, volt miért lelkesedni.

2010. május 4.-én még nem tudom, hogy a holnap sportújság mit fog a címlapján hozni, de egyben biztos vagyok: attól nem lesz széles mosoly az arcomon. Abban is biztos vagyok, hogy a csapat „ideiglenes” edzője elégedett lesz a játékkal és valószínűleg számon is fogja kérni az elmaradt büntetőt (megjegyzem jogosan), de ettől függetlenül a tény, tény marad. Kétszer kaptunk ki egymás után, tehát nem vagyunk jó csapat. Ezt meg leírni is szentségtörés. Az sem vigasztal, hogy az ellenfél sem mutatott szinte semmit, azon kívül, hogy kétszer bitangul (más jelzőt akartam írni, de cenzúráztam saját magam) eltalálták a kapunkat, és ahogy mostanság lenni szokott, azok be is akadtak.

Ha most „átmennék” jó Fradistába, aki csak a szépre emlékezik, akkor leírhatnám, hogy milyen nagyszerű tartása volt a csapatban, hiszen a tíz perc alatt bekapott két bombagól után sem roppantunk össze. Örvendezhetnék Abdi első félidős játékán, aki néha úgy összegabalyította a győri védők lábát, hogy azokat kiszabadítására már pályázatot írtak ki. Örülhetnék annak is, hogy a két nagy öreg ismét pályára léphetett a mérkőzés hajrájába. Azt tudom, hogy Lipcsei Peti miért állt be, de Shaw fellépését még nem sikerült megfejtenem.

Arra is jó lenne magyarázatot kapni, hogy vajon a mérkőzés elején lezúduló hatalmas esőt a mennyei istenségek rendelték-e, és vajon a Fradi helyett miért nem Mexikót áztatták vele? Ahogy elállt az eső, megszűntek a győri bombagólok is. Egy régi azték mondás szerint, azon a földön, amit esőisten áztat, ott hamarosan új élet fog sarjadni. Ez meg bizakodással tölt el, bár abban csak reménykedni tudok, hogy az esőisten nem szokott félrebeszélni. Mert ott fent a mennyei seregek táborában már nincs értelme félrevezetni senkit.

Ránézve a tabellára az jutott eszembe, hogy holnapra is maradt egy kis izgulni való. Ha a szerdán nyer a Kaposvár (aminek még örülni is tudnék), a Honvéd és a Pápa, visszacsúszhatunk oda, ahonnan tavasszal indultunk. A gondolatmenetet nem folytatom, mert már az elején megfogadtam, hogy ma száműzöm a pesszimista hangot. Még négy forduló van hátra. Talán tisztességgel le tudjuk őket és talán sikerül a negatív gólarányon is változtatni. A Fradi labdarúgás 110 éves történelme során, talán kétszer „sikerült” úgy befejezni a bajnokságot, hogy több gólt kapjunk, mint amit lőttünk. Jó lenne, ha a 2009/2010-es szezon nem kerülne a Fradi Guinness könyvébe.

Tisztelem az esőisteneket, és ha ők úgy döntöttek, hogy ma el kell áztatni a Fradit azért, hogy új élet sarjadjon, akkor meghajtom a fejem előttünk és türelmesen várok. Sajnos nem lesz könnyű dolguk, mert ahol jelenleg sivatag van, ott bizony nehéz lesz újra zöldbe öltöztetni a világot.

- lalolib -