Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg!

3 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg! bejegyzéshez

  • Még mindig nem tértem magamhoz! Egyszerű röhejes, hogy egy ilyen mérkőzést el tudunk veszteni. Végig jobbak voltunk, az történt a pályán amit mi akartunk. Lefociztuk a szokásos Csank féle alibicsapatot, de addig amig nincs igazi befejező csatárunk és egy biztos kezű kapusunk, addig csak álom marad a dobogó. Döntő helyzetekben nem lehet ennyit hibázni! Amit mjozef22 í­rt, azzal is egyet tudok érteni. Minden csapat, aki győzelemre tör, annak igenis a bí­róval is kell foglalkoznia. Volt két büntetőgyanús esetünk, a Zete durván játszott, Balogot letaglozták, a csapat és az edző meg szinte némán türte az igazságtalanságot. így nem lehet! Nem akarom én sem a bí­róra fogni, mert ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, de nagyon idegesí­t, hogy ilyen jó játékkal pont nélkül távozunk. Hasonló helyzet volt Debrecenben is. Két rangadót buktunk el azutolsó percekben. Vigan ott lehetnénk a második helyen és loholnánk a VIdeoton után. Biztos vagyok benne, hogy játékban egyetlen nb1-es csapat sem áll előttünk, de figyelemetlenségben biztosan élen állunk. Sajnálom, mert tegnap megmutattuk, hogy mit is jelent okosan és szellemesen játszani. De ez köddé válik sajnos, mert kikaptunk.

  • Nem kell ezt szépí­teni Prukner László újra megbukott! A fenti két értelmetlen húzása mellett -- amit én úgy kommentáltam a Stanic cserénél, hogy ezt is el akarja veszí­teni -- a legnagyobb bűne nálam az, hogy nem tud “meccselni”.

    Egyszer már kifakadtam, hogy halvérű, tegnap, pont ezért kaptunk ki újra.

    Egész jó kis csapatot rakott össze, de ez a katonás fegyelem -senki semmiért nem szólhat a játékvezetőnek- a döntő szituációkban a visszájára sült el most is. Nem lehet egy ponton jobban felpörögni, ha látom, hogy a hadvezér egy mimóza és két lovon ülő (vezéredzőképző). Amí­g nem veri ki a balhét, egy-egy kényes szituációnál -- pl. megint mi kaptuk az első sárgát három legalább ugyan olyan súlyos Zete szabálytalanság után, vagy ha az első vitatott 11-esnél felemeli a hangját, akkor a másodikat esetleg, stb..-addig nem csak a játékosokra nem fog jelentkezni meccs végén a “FRADI SZíV”, hanem a játékvezetők és televí­ziós közvetí­tések is ott rúgnak belénk, ahol akarnak.

    Egy Fradi edzőnek, aki maradandót akar alkotni, annak ne az legyen a legfontosabb, hogy a mérkőzés végén minden esetben odarohan a jt-hez és lejattol.

    Prukner Úr legyen már végre vér a pucájába és csak a Fradit akarja szolgálni, a magyar foci közegnek nem ezen a kispadon kell megfelelni. A jófiúkból sohasem lesz zseni.

  • Két dolgot tennék hozzá: a kapuscserét én nem értem (ha a Honvéd meccs után két potyával a háta mögött megy pihenni Ranilovic, akkor OK, de azóta eltelt 9 forduló) és a Rósa Stanic cserét sem.

Hozzászólás a(z) mjozef22 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ