Feljegyzések a fotelból – Fájdalmas pofon

“Nem csak az a nagy sportoló, aki nyerni tud, hanem az is, aki egy pofon után fel tud állni!” Az ország Egérkéjének gondolatával nyitni az év első fotelszurkolós jegyzetét alapból magyarázkodásnak, felmentésnek tűnik, pedig nem annak szántam. Megtehetném és a hivatkozási alapom – a tavalyi év – még itt van a szemünk előtt, annak minden örömteli pillanatával. Struccként homokba is dughatnám a fejem, nagyon egyszerű megoldásként ki is hagyhattam volna a mai jegyzetem (tegnap este fel is merült bennem), utólag hivatkozhattam volna Csehovra, aki szerint a hallgatás néha nagyobb büntetés mint a szidalmazó szavak özöne, mégsem teszem. Természetesen szidalmazni nem fogok, egyrészt mert erre a Fradival kapcsolatban soha nem szoktam, másrészt inkább magyarázatokat próbálók keresgélni a bajnokság első vereségére, mely ráadásul megszakított egy hosszú hazai veretlenségi sorozatot. Az utóbbi nem nagyon izgat, nem vagyok egy számoló művész, ennél vannak sokkal fontosabb mutatók is (a lelkünknek azért jól esett az egyre növekvő szám), másrészt a sorozatokat azért találták ki, hogy egyszer csak véget érjenek. Persze szeretjük a happy endeket, és sok verzió átfutott az agyunkon, de az biztosan nem, hogy a sorozat végét egy olyan csapat ellen szenvedjük el, akit még álmunkban, mankóra támaszkodva is verni kellett volna. Nem csak a tabella miatt (az első játszott az utolsóval), hanem a 90 perc összképe alapján is. Ez még akkor is igaz, ha tegnap este nagyon rosszul játszottunk.

Talán a rossz szó nem is a legjobb jelző, bár ha akasztunk utána még néhány “kiegészítést”, talán értelmet is nyer. A gondom ezzel meg az, hogy ezzel olyanba ütöm az orrom, melyhez nincs képesítésem. A szurkoló nem kap diplomát, legfeljebb dicséretet, ha a hangerejével segíti a csapatot a győzelemhez. Ez most karanténban van, így nem marad más eszköz a véleménynyilvánításra, mint kibiccé kell válnom. Nem tanácsokat és főleg nem okosságokat akarok most papírra vetni, hanem csak magyarázatokat találni a DVTK elleni vereségre. Mely nem csak a már említett hazai veretlenségi sorozatot zárta le, hanem a biztonság érzésünknek is adott egy maflást. Mert ha hozzuk a papírformát, úgy vághattunk volna a tavasznak, hogy 12 pont az előnyünk. Ehhez jön még a veretlenségi mítosz elvesztése, plusz az a tudat, hogy a csapat akkor is behúzza a mérkőzést, ha rosszul játszik.

Mindhárom megállapítás külön-külön is rossz érzést kelt, de együtt már okozhat egy kis görcsöt a gyomorban. Bármennyire is próbálom elhúzni a kibic szerepét, egyszer mégis csak bele kéne csapni a lecsóba, bármennyire is nehezemre esik. A felvezetés Rebrov mester nyilatkozatával kezdődött néhány napja, mely szerint ne várjunk parádét, a csapat még nincsen kész, kevés volt a két hetes felkészülés. Ezt főleg a tavaly őszi/téli menetelés miatt sem értettem, a csapat egyben van, nem volt távozó, nem kellett új játékosokat beépíteni, az erőnlét sem veszhetett el ilyen rövid idő alatt.

A kezdőben voltak hiányzóink, Civic és Kovasevic már régóta, hozzájuk csatlakozott Boli, Mak és Baturina. Ha a sokat, és jogosan hangoztatott minden posztra van két emberünket vesszük figyelembe, akkor 5 játékos kiesése még nem a világ vége, de utólag már az utóbb említett 3 csatár hiánya elég komoly problémát okozott. Tudom, máskor is játszottunk már nélkülük, de azokon a BL meccseken nem a DVTK volt az ellenfél, ott más taktika érvényesült, ott általában mi játszottuk a biztonsági játékot kihasználva a gyors csatárainkban rejlő kontrázási lehetőséget. Tegnap este meg szembetaláltuk magunkat egy betonfallal, melynek feltörése eddig sem tartozott a csapat erősségei közé.

Ettől még simán nyerni kellett volna, a DVTK azon kívül, hogy a végén lőtt egy szerencsés gólt (Blazic adta a gólpasszt), talán háromszor jutott el Dibusz kapujáig. Karanténba is zárhattuk volna a térfelünket, a diósi legények nem csináltak mást, mint visszavonultak a kapujuk elé, felálltak szépen két soros vonalban és árgus szemekkel vizslatták a labda útját, mely szép lassan csordogált egyik zöld-fehér lábról a másikra. Mindez álmoskásan, helyenként unottan, azzal a tudattal, hogy egyszer úgyis betalálunk. Az ellenfél térfelén nem volt olyan játékosunk, aki legalább egy sprintet bemutatott volna. Húzogattuk a labdát az egyik oldalról a másikra, a végén vagy Heister vagy Botka próbált beadni, melynek a vége vagy pontatlanság, vagy szöglet lett. Helyzet sajnos egy sem. Helyesebb egy igen, akkor is Blazic ívelését Uzoni 5 méterről a kapusba fejelte.

Nem volt egyetlen játékos sem, aki egy az egy ellen megtudott volna indulni, Zubkov és Tokmac rendszeresen Uzunit “vigyázta” a védők gyűrűjében. Egyiküknek sem sikerült egyetlen egyszer sem “meglódulni” a szélen, vagy a felfutó hátvédtárssal háromszögezve megbontani az ellenfél védelmét. Ehhez jöttek még az első félidőben futószalagon a szögletek, de azokból még helyzetecskét sem sikerült kialakítani. Próbálkoztunk átlövésekkel is, azok rendszerint az üres tribün “kakasülőit” célozták meg. Ahogy múltak a percek, úgy váltunk egyre bizonytalanabbá és főleg céltalanabbá. Talán egyetlen olyan akció volt, melyben volt lendület és okosság. Az meg nagyon kevés az üdvösséghez.

Fájdalmas évkezdettel nyitottunk. Mely lehet egy véletlen botlás és lehet apró figyelmeztetés is. Remélem csak ennyi és szombaton egy sokkal nehezebb felcsúti meccsel kiköszörüljük a csorbát, mert ha nem sokkal izgalmasabbnak ígérkezik 2021 tavasza, mint ahogy azt reméltük.

Az első pofont megkaptuk, innentől csak mosolyt szeretnék látni az arcokon.

2 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Fájdalmas pofon bejegyzéshez

  • Ezen a fórumon biztos “nem kapod meg a magadét”. Itt nyugodtan leírhatod amit érzel, gondolsz, hidd el sokan fogalmaztunk meg ennél erőssebb kritikát is. Mi csak a hangnemet kérjük számon, de ez a Te esetedben szóba se jöhet, hisz kulturált őszinte véleményt fogalmaztál meg.

  • Sziasztok!Minden fórumon megkapom,ha kritikával merek élni szeretett csapatom játékát látva,hogy nem vagyok Fradista.Nem tartok ki a csapat mellett,stb,stb.Szóval elértünk oda,hogy rosszat nem mondhatunk,nem írhatunk,nem lehet véleményünk.Persze lehet a kritikát megfogalmazni puhán is és nagyon élesen is.Én a kimondott szóban hiszek.Tehát, ha a szart becsomagoljuk,átkötjük masnival, szép a doboza,jól néz ki ,attól még a szar,szar marad.Bosszantó a vereség, bosszantó,hogy az utolsótól kaptunk ki,bosszantó ahogyan kikaptunk.Tényleg ki lehet kapni,de ezzel a siralmas, ötlettelen játékkal?Sehol a kreativitás, sehol az alázat.Sajnos néhány játékosunk,hetek, de hónapok óta a semmit ragozza a pályán.Töki,Zubkov,Isael,Blazic amilyen sztároknak képzelik már magukat,annyira siralmas produkcióval állnak elő,meccsek óta.A probléma ott van, hogy bár mi látjuk,hogy a nulla felé tendál a produkciójuk,mégis hetek óta KEZDŐKÉNT lépnek pályára.Bocs, de állítólag minden posztra két játékos van! Vagy még sem?Ilyen ,formán kívüli játékosok,meccseken csak hátrány,nem előny.Azt meg feltételezni sem merem,hogy Rebrov ezt nem látja!?Minden esetre ez a pofon jól példázza,hogy a bajnokságnak nincs vége.Csak mezekkel a pályán meccset nyerni nem lehet,azokat meg kell tölteni tartalommal.Mielött megkapom,hogy de 9 ponttal megyünk,csak halkan mondom 3 pontos rendszerben az nem sok.1 vereség és 2 döntetlen,és el is fogyott az előny! Na innen lesz nehéz,nem lesz sétagalopp,ahogy pár szurkolótársam azt már látni vélte más fórumokon.Nekik is mondom, nincs vége a bajnokságnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
03.07.18:00, m4sport
03.14.17:00, m4sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ