Feljegyzések a fotelból – Félgőzzel

Bármennyire is fájdalmas volt a szerdai Barcelona elleni csoportkörös mérkőzésünk, az élet megy tovább, a remízben már másnap reggel csinosították, felfűtötték a gőzöst, mely nem Kanizsára, hanem Diósgyőr felé vette az irányt. Túl sokat nem akarok foglalkozni a Barcával, az első félidő kissé megalázó teljesítményével, hiszen a szív hiába reménykedek valami csodában, erre a tények ismeretében (melyek néha nagyon makacsul tudnak viselkedni) nem volt egy szemernyi esélyünk sem. Nem is a háromgólos vereség volt keserű, az simán benne volt a pakliban, hanem az első 45 perc arcon ütött valósága. Ettől még nem dőlt össze a világ, csak kaptunk egy kis orrpöcköt, mely sajgott egy kicsit, de túl sokat nem foglalkozhattunk a fájdalommal hiszen az ünnepekig még van dolgunk bőven. Egy gyors púderezés, néhány órás pihenő, rend a lelkekben és a szívekben, menni kell tovább. Először is a remízben vár minket a diósgyőri gőzös, majd irány Kijev, zárásként még három bajnoki (ha jól számoltam) és csak utána lehet meggyújtani a karácsonyi égőket. Melyek függetlenül az előttünk álló feladatokból (főleg a Kijevitől) gyönyörűen ékesíti be az ünnep varázslatos hangulatát még akkor is, ha ezt az idén várhatóan a covid nyomása miatt csendben, “magányosan” kell megtennünk. De most ne elmélkedjünk és főleg ne értékeljünk még, hiszen a gőzös már pöfög, gyerünk gyerekek, szálljunk fel és irányozzuk magunkat Diósgyőr felé. Ahol már nagyon várják a Fradit, Feczkó kartárs odáig ment a várakozásban, hogy a kötelezően lenyomott dicséret mellé az álmait is kitette az asztalra, miszerint “mi legyünk a következő csapat, amelyik megismétli a Barcelona teljesítményét.” Az év aranyköpésének is beillő mondat valószínűleg csak kicsúszott a száján, mely legfeljebb Münchhausen tetszését nyerte el, a báró örök álmát aludva is felpillantott és csettintett az ujjával egyet, megállapítva, hogy még sem élt hiába. Vannak még lelkes követői a nagyvilágban.

Pedig ha Feczkó kartárs megnézte volna a két csapat történelmét, benne a számomra örök “szerelmet” jelentő 1992. június 20-val, vagy szembesült volna azzal a számukra egy kissé idegőrlő ténnyel, hogy utoljára talán 6 éve tudtát győztesen elhagyni a pályát a Fradit ellen, talán nem csúszik ki a száján az a bizony Barcás mondat. Ehhez még ha hozzávesszük, hogy Rebrov mester egyik legkedvesebb ellenfele a DVTK (szombat estétől már hatból hat, 19 lőtt és kettő kapott góllal), akkor talán egyből megadóan felemeli a kezét, tudomásul véve azt, hogy számunkra itt túl sok babér nem fog teremni. Még akkor sem, ha a többi csapathoz hasonlóan az életük meccsére készültek és tény, hogy meg is próbálták a lehetetlent, de ha Andó-Szabó nem kegyelmez meg nekik, akkor újfent gól nélkül maradnak.

Pedig a Fradi nem is erre a fellépésre készült. Számunkra most a keddi kijevi kaland számít elsősorban, ezért Rebrov mester rotált is egy nagyot, ha ránéztünk a kispadra, ott csücsültek azok akik minden bizonnyal Kijevben a zöld gyepen fognak “nem pihenni”. Ettől még nem voltunk hiányosak, a tartalék szót a Fradival kapcsolatban le sem írnám, aki felhúzza a zöld-fehér mezt és a pályára lép, az soha nem lehet tartalék. A kezdőt és a két csapat tabellán elfoglalt helyét nézve, túl sok izgalmat nem ígért a diósi fellépésünk és őszintén nem is nagyon vágytunk rá.

Az alaphangot a miheztartás érdekében elég hamar meg is adtuk, hiszen a hatodik perc környékén Haratin tértőlelő átadását Mak levetette, lépett kettőt, felnézett, majd mértani pontosságú lasztit varázsolt a berobbanó Baturina fejére. Nem tartott sokáig, elég gyorsan dugába dőltek a diósi álmok, pedig elég lelkesen futkároztak a labda után, de az csak akkor került hozzájuk, ha valamelyik zöld-fehér játékos megkegyelmezett nekik és oda adta azt ismerkedés céljából. Ezzel még nem is lett volna gond, mégis csak két csapat játssza ezt a gyönyörű játékot, de a vezető gólunk után ezek a jótékonysági cselekedetek volt mikor túllépték az elviselhetőség határát…és akkor még finoman fogalmaztam.

Azt nem mondom, hogy a szerencsénkre ezeket rendre el is puskázták a hazaiak, hiszen a helyzetek kihagyása nem csak szerencse kérdése. És ha a 15. percben nincs a pályán egy Mikulás bácsi aki úgy gondolja, hogy idő előtt megajándékozza őket egy büntetővel, akkor bizony gól nélkül maradnak Feczkó legényei. Pedig ahogy már írtam, mi is megpróbáltuk viszonozni a szíves vendéglátást néhány passzal és helyezkedési hibával, de mivel azok hatástalanok maradtak, Andó-Szabónak kellett a sípjába fújnia. Ő meg lelkesen sípolt is egy olyan eset után, amikor is Rui Pedro úgy lépett rá Haratin lábára, mint egy távolugró. A különbség csak annyi volt, hogy a távolugró a lécre lépve lendül, a diósi (volt Fradi játékos) csatár meg Haratin lábfejéről rugaszkodva mutatott be egy hasas ugrást, ami a Balaton vízében még jól is mutatnak, de a zöld gyepen szabadrúgás kifelé és sárga a műesésért.

Nem kell sokat rágódni az eseten, Andó-Szabó nem először villan a Fradi ellen, tőle ezt már megszoktuk. Ráadásul mielőtt a hazaiak elhitték volna, hogy a labdán kívül más keresgélni valójuk is van, néhány perc múlva megint jött Mak, aki most nem Baturina fejére varázsolta a labdát, hanem Zubkov elé, aki lépett kettőt és bal külsővel alányesve a labdának, Antal fölött pörgetett a hálóba, ezzel tudatosítva a hazaiakban, hogy erőlködni és bízni Andó-Szabó Mikulás bácsiban még lehet, csak teljesen fölösleges. Annak ellenére, hogy a második gólunk után egy kissé alapállásba helyeztük magunkat, mely arra volt jó, hogy a tévé előtt ülve ne aludjak el. Próbálkoztak lelkesen a diósiak, de a képlet ugyanaz volt: csak akkor kerülhettek a kapunk elé, ha ebben valamelyik zöld-fehér játékostól kaptak segítséget.

A második 45 perc egy nyilvánvaló pirossal indult, de Andó-Szabó újfent Mikulást játszva csak sárgával díjazta Laidouni letaglózását. “Ha lenne VAR, sima piros, ezt el kell ismerni.” – írta a NSO, melyhez csak annyit tennék hozzá, ha lett volna VAR, akkor büntető sincs. Ennyit a Mikulás bácsi teljesítményéről. Ez egy kissé fel is paprikázta a csapatot, ezekben a percekben átvettük a hazaiak stílusát, egymás után hagytuk ki a kihagyhatatlant. Volt olyan perc, amikor egy akcióból háromszor is betalálhattunk volna. De ami késik, az nem múlik, jött a harmadik csuda-szép gólunk, most Laidouni volt az előkészítő, egy remek mozdulattal löbbölt alá a labdának, mely gyönyörűséges ívben szállt át két hazai védő feje fölött és hullott pontosan az egy perccel előtte beálló Uzuni lába elé, aki a tőle megszokott higgadtsággal helyezett a bal sarokba.

Ezzel meg vége is lett a mérkőzésnek, a hazaiak már elhitték, hogy teljesen fölösleges tovább fáradniuk. Egyrészt azért, mert tényleg ki is pukkantak a labda folyamatos kergetése során, másrészt bármennyire is szerette volna Feczkó a Barcát utánozni, ez most fordítva sült el. Ők érezhették azt, amit mi éreztünk a Barca ellen, hogy bizony ez más kávéház. Mindezt félgőzzel, helyenként jó játékkal, helyenként könnyelműséggel spékelve. Meg van az újabb három pont (mi más?), a tabella is jól mutat, 7 pont az előnyünk.

De nincs megállás, az ünnepek előtt van még dolgunk bőven.

4 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Félgőzzel bejegyzéshez

  • Megnéztem a Vidi Paks találkozót. Ott nem volt hátra passz, egy jó iramú, gólratörő játék volt. Persze a játékosok tudása alulmarad a mieinkhez képest! Hajra Fradi!

  • A csapaton gondolkozva a félig-tele-félig-üres pohár alapján a következő jutott az eszembe:

    Mászunk ki a létrán a gödörből a napfényre. Az NB-I-et mér túlhaladtuk, de az elit még fölöttünk van. Most mi van? “Jaj de jó, félig már feljutottunk!” -- vagy: “Jaj, szegényke, csak félig jutott föl!”
    Szerintem félig már följutottunk, de még bőven van hova mászni…
    Merthogy három éve a jelenlegi helyzet csak álmainkban létezett.

  • Sziasztok! Nekem a sok hátra passz, most is ideggörcsöt okozott. Andó -Szabó ténykedése, főleg amit ellenünk művel szívesen, már-már vicc kategória. Olyan szívesen fúj ellenünk, hogy az már a vaknak is szembetűnik. Persze nagy elődje, Kassai(vak)Viktor majd neki is szerez helyet az oroszoknál. Ellenőr kell az ottani vakok és gyengén látók szövetségébe. Ami minket illet, elbohóckodtunk pár helyzetet. Szóval lehetett volna több is közte. Mondjuk azt kihagytátok fent, hogy Grozav kihagyta a kihagyhatatlant, és szorossá is tehette volna a végjátékot, az volt az érzésem, hogy mi mindig eggyel többet rúgtunk volna. Nem vagyok elégedetlen, Kijev előtt. Az megint más kávéház!

    • A hátrapasszok néha nálam is kiverik a biztosítékot, de a mai fociban még topszinten is előfordul. Andó “barátunknál” nagyon kíváncsi leszek, hogy az NS hogyan fogja értékelni. Többször előfordult már, hogy sokkal óvatosabban osztályoznak, mint az online felületen, ahol elismerték a büntető jogosságát és Laidouni elleni brutális belépő utáni elmaradó piros lapocskát. Feczkó meg valahogy elfelejtette megemlíteni, hogy az egyenlítő góljuk nem volt jogos. Azt persze felhozta, hogyha 3-1-nél belövik a ziccert, akkor még szoros is lehetett volna. Itt is kihagyta, hogy addig nekünk volt 3-4 ziccerünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső