Feljegyzések a fotelból – Fogyatkozó előny

3 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Fogyatkozó előny bejegyzéshez

  • Rövid memória!
    BL-főtábla, 61 meccses veretlenségi sorozat.
    Természetesen már márciusban ünnepelni fogjuk a 32. bajnoki címünket!

  • Rövid memória!
    Bl-főtábla, 61 meccses hazai veretlenségi sorozat.
    Az a Liverpool, amelyet ’67-68-ban oda-vissza vertünk a VVK-ban, ’74-ben pedig csak úgy egyszerűen kivertünk a KEK-ből (mellesleg mindkétszer a döntőig robogtunk), éppen a héten szakította meg 68 meccses hazai veretlenségi sorozatát a “nagyhírű” Burnley által.
    Természetesen már márciusban ünnepelni fogjuk 32. bajnoki aranyunkat!
    Jégkorong: idén hétből hét!

  • Sziasztok!Már -már a reménytelenség lesz rajtam urrá,amikor látom kedvenc csapatom hibáit!A gyakadémia soha sem arról volt híres ,hogy sportszerű,és ebben a sípmesterek is erősen támogatják őket!
    A kedvenceim a tegnapi nap folyamán,Isael,Botka,Dvali,Töki és Zubkov voltak! Isael ha brazilnak vallja magát,az hazugság! Én olyan brazilt nem láttam,aki állandó kezdőként,úgy vesz át egy labdát hogy az minimum 5 méterre elpattanik tőle.Nem egyszer,mindig,és minden meccsén!Ez már azt hiszem mindent elmond egy magát brazilnak tartó “focistáról”!Endinek sem volt tegnap jó napja,folyamatosan kivezette a labdát a partvonalon átvételek után.Beadásainak számát nem tudom, de csak egy volt jó az egész meccs alatt.Dvali!A mi darabos védőnk,egy rizikófaktor!Főleg akkor,ha mi támadásban az ellenfél tizenhatosától is képesek vagyunk inkriminált védelmünk tagjait zavarba hozni a “támadójátékunkat” jellemző hátrapasszokkal!Tökinek mennie kell! Nálunk már akkor sztárnak képzeli magát,hogy a labdák 80 %-át állva várja,ha nem oda jön,akkor meg hisztizik!Zubkov!Elérte a kiselejtezés szintjét,kuka! Elfelejtett focizni a pénz hatására!De az edzőnket is érheti kritika.A mester hibája, hogy formán kívüli játékosokkal rakja tele a kezdőt!Amikor az első félidőben látszik is a formán kívülisége az adott játékosnak, akkor is a 75-80 perc elött még véletlenül sem cserél!Szóval sok a gond.Elfogyott a szerencsénk, elfogyott az előnyünk is részben.A túlsztárolt játékosaink a sztárgázsikért ennyit tudnak!Én ezt már hullámvölgynek sem hívnám, inkább gödör,ha folytatódik akkor szakadék!

Hozzászólás a(z) ever green-white bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ